Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-448

466 448. országos ülés 1895. márczlus 18-én, kedden. Tisza Kálmán képviselő úr, hogy azért kellett elveit felfüggeszteni, mert mindazon faktorok összmííködésére nem számíthatott, a melyek a törvény megváltoztatásához elkerülhetetlenül szükségesek. Hát egy férfiú, a ki komolyan vallja a maga elveit, a faktorokat, a melyek a törvény megváltoztatására elkerülhetetlenül szükségesek, miként szokta megnyerni ? Kétféle faktor van: egyfelől az ország közvéleménye, másfelől a korona. Hogyan nyeri meg az ország közvéleményét? Úgy, hogyha azokat az elveket hirdeti, azokat az elveket közvetíti, és az elvekkel szemben álló intézményeknek rosszaságát bebizonyítja. Hogyan nyeri meg a boronát? Ha nem hajlik míg a korona minden parancsolata előtt, nem fogad el elveivel ellenkező intézkedéseket, hanem a koronát felvilágosítja, hogy á magyar nemzet a maga erejével a korona biztosítékát szolgáltatja; hogy a magyar nemzet erejének külön szervezése védelem a szocziálizmus, az internaczionális elvek ellen, hogy a magyar nemzet erejének egy tömör egészbe való összehozása nem egyéb, mint biztosítéka azon uralkodóháznak, mely sem német, sem szláv birodalmat nem alkothat meg, hanem kell, hogy a Dunánál megalkosson egy birodalmat, a hol csak egy nemzet van, a melynek nincs hova mennie és nem alkothat másutt államot, mint saját keretében és saját erői kifejtésénél fogva, és ez a magyar nemzet. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) És én abban találom Tisza Kálmán fúziójának és elvtagadásának kárhozatos kihatását, hogy ebben a nemzetben az erkölcsi erők teljesen megzsongúltak, az emberek megszűntek a politikai férfiakba bizalmukat helyezni, és ha valaki a józan gyakorlatiasság egy tényét hirdeti, újjal mutatnak rá, hogy ez egy újabb Tisza Kálmán, ez egy újabb elvtagadó. Hiszen engem sem tudnak mással bántani, sérteni, mint ha a t. képviselő úrhoz hasonlítanak, mintha én is oly elvtagadó volnék vagy kívánnék lenni. (Derültség jobb felől.) íme, itt az ország szine előtt hirdetem és hangoztatom azt, hogy a mely politikai férfiú a maga elvei valósítására egész egyéniségét ki nem fejti, az nem érdemes a nép bizalmára, a ki pedig elveivel ellentétben álló párt szolgálatában áll, azt elítéli a história és megveti saját nemzete. (Élénk helyeslés, tetszés és éljem és a szélső baloldalon.) Hock János jegyző: Helfy Ignácz ! Helfy Ignácz : T. ház! Felszólalásomnak, mely csak igen rövid lesz, egyedüli czélja az, hogy Tisza Kálmán t. képviselőtársam tegnapi beszédének egyik állítását rektifikáljam. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek ! (Halljuk! Halljuk!) Helfy Ignácz: Tartozom ezzel a históriai igazságnak, tartozom ezzel egy elhunyt, igen tisztelt, szeretett elvbarátomnak. (Halljuk!) Tisza Kálmán igen t. képviselő úr tegnap azt állította, hogy midőn ő a fúzió létrehozásánál meggyőződött arról, hogy az 1867: XII ik törvényczikket csak íigy változtathatjuk meg, ha a másik fél, Ausztria is hozzájárul, és mikor ezen oldalról akkor tiltakozás történt, hozzátette ezeket: »Méltóztassanak, ha tetszik, megnézni, a 48-as pártnak egy szintén elhalt igen t. tagja, a mint hasonlólag a Napló bizonyítja ezen állításomat, hogy a megváltoztatáshoz mindazon faktorok hozzájárulása szükséges, a melyek a törvényt létrehozták, Simonyi Ernő is elismerte egy beszédében.« Hát, t. ház, ezzel tisztába kell jönni, s tisztába jöhetünk röviden. Igenis, Simonyi Ernő beismerte, mint beismerjük mindnyájan, hogy annak megváltoztatásához szükségesek azok a faktorok, a melyek létrehozták; a kérdés csak az, hogy kiket ismerünk mi el törvényes faktoroknak. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) A törvényes faktorok, a melyek létrehozták az 1867 : XII. törvényczikket, voltak : Magyarországnak képviselőháza, Magyarországnak főrendiháza és Magyarországnak koronázott királya. (Úgy van! a szélső baloldalon) De ezenkívül méltóztassanak megemlékezni, hogy tulajdonképen abban az időben nem is létezett más faktor. Hiszen mikor az 1867-iki törvényt a magyar törvényhozás megalkotta, akkor alkotmányos ausztriai kormány nem létezett, nem is volt alkotmányos osztrák törvényhozás. Ott sokkal későbben, hónapokkal későbben lett ugyanezen törvény az osztrák császár által oktrojálva, és az ottani rendesen megkonstituált faktorok által elfogadva. Tehát Simonyi Ernő felfogása akkor ugyanaz volt, a mi a mienk, s a mi felfogásunk akkor ugyanaz volt, mint ma, hogy tudniillik igenis az 1867: XII. törvényczikket épen ágy meg lehet változtatni, mint minden más magyar törvényt, ha ahhoz a törvényhozásnak két része és a magyar korona hozzájárul, (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) és semmi vak-i faktornak ebbe beleszólása nincs. Ha egyszer mi meg változtattuk a magyar király hozzájárulásával, akkor a magyar királynak, mint osztrák c nak a feladata előterjesztést tétetni a maga császári kormánya által az osztrák törvényhozásnál, és azt elfogadtatni, a mi okvetetlenül el is fogadtatnék, mert hiszen nem lenne más vele, mint hogy a mely perczben mi törvényesen s alkotmányosan megváltoztattuk azon törvényczikket, akkor nekünk már az osztrákkal más dolgunk nincs, mint a mit kétoldalúlag kötöttünk Ausztriával, tudniillik a mi szerződés.