Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-448
448. országos ülés 1895. márczius 12-én, kedden. 455 tetszés a baloldalon.) Miről mondanánk mi le ? A nemzet egy élő, egy törvényben levő nagyon fontos jogáról. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ha áldozat szükséges e tekintetben, azt gondolom, úgy az igazság, mint az ethika és a nemzet érdeke szempontjából kevésbbé mondhatunk le mi, mint lemondhatnak az urak, a kik ezen lemondással a nemzet részére csak egy újabb jogot szereznek. (Helyeslés a baloldalon.) Ha valaki lemondással áll elő, ne parifikálja e két dolgot, mert lemondani arról, hogy megakadályozzuk a nemzet jogainak érvényesülését, nemcsak könnyíí, sőt bizonyos esetekben kötelesség is, (Helyeslés a baloldalon.) de lemondani arról, hogy érvényesítsük a nemzetnek törvényben gyökerező jogát, felfogásom szerint egyenesen bűn. (ígas! Úgy van! a baloldalon.) Különben az én felfogásom ezen a téren az, hogy itt lemondásra nincs szükség. Szükség van inkább a nemzet jogainak érvényesítésére, melyre egyformán utalva vagyunk mind a ketten. Hiszen ádáz harcz az, a mi itt e teremben folyik. Az egyik rész igyekszik minden erővel legyűrni a nemzeti jogok érvényesülésének eszméjét és törekvését csak azért, hogy politikai helyzetét, politikai állását biztosítsa. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A másik igyekszik fentartani saját álláspontját, nem azért, hogy elzárkózzék egy új alakulás lehetősége vagy szüksége elől, hanem azért, hogy ne essék abba a súlyos bűnbe, mely egy ily lemondással jár. (Helyeslés a baloldalon.) Meg lehet találni a kibontakozás útjait a czélokban, meg lehet találni az eszközökben, meg lehet találni az eljárási módban, de ha önök lemondást kivannak, akkor erre azt felelem, hogy ily lemondást önök se tegyenek, és mi sem tehetünk, hanem igyekezzünk mindketten arra, hogy megvalósuljon azon törekvés, mely sem az 1867. évi XII. törvényczikkel, sem a nemzet érdekeivel, sem a korona érdekeivel, sem a hadsereg egységének érdekeivel nem áll ellentétben, hanem ;i kérdés erőteljes fejlődésével áll kapcsolatban. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezért én azt gondolom, hogy ebben a kérdésben csak egy irányadó szempont lebeghet mindnyájunk szeme előtt, a dualizmus és a paritás. Ha e tekintetben intézményeink kezelésében bizonyos végrehajtási hézag áll fenn, a mint az konstatálva lett azon nevezetes beszédben, mely néhai gróf Andrássy Gyulának úgyszólván testamentumát tartalmazza, akkor igyekezzünk ezt a hézagot megnyugtatólag és úgy kitölteni, miként azt kitölteni kötelességünk. (Helyeslés a baloldalon.) Ha mindnyájunkat ez a szempont vezet, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) ha nem igyekszünk úgy Hezitálni, hogy ezen liczitáczióból mindenkinek haszna legyen, csak a magyar államnak nem, akkor a kibontakozás útját megtalálni könnyű, ezt csak akarni kell, s a kibontakozás elé ne gördíttessenek olyan taktikai akadályok, a melyeknek én ma sem természetéről, sem horderejéről, sem czéljairól nem akarok bővebben szólani, de a melyek tényleg fenforognak, a mint azt gondolom, mindnyájan látjuk, mindnyájan tudjuk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tisza Kálmán t. képviselőtársam a tegnapi napon egy nevezetes és fontos beszédet tartott, a melynek úgy lát^m, kettős czélja volt; az egyik czélja volt az. hogy ő azon lépését, a mely 1875-ben a fúzióra vezetett, újabban is igazolja, klarifikálja, — bocsánat, ezt a szót is használhatom — mentegesse a maga és a történelem számára. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A másik czélja pedig az én felfogásom szerint — és ezt legjobb intenczióval mondom — volt, talán megakadályozni egy új alakulást, egy oly alakulást, a melynek szüksége több oldalról hangoztatott. (Helyeslés a baloldalon.) Én az előbbivel foglalkozni nem akarok; nem akarok foglalkozni először azért, mert az 1875-iki fúzió kérdése nem aktuális, másodszor nem akarok foglalkozni azért, mert erről e házban már annyi és oly sokszor mondatott, hogy az azokkal való foglalkozás talán már az érdeklődés jelentőségével sem bir. Tegye, el a képviselő úr ezt a kérdést a história számára. Mert, hogy hazafiúi tény volt-e az 1875-ik fúzió avagy politikai üzlet, a mely magát kifizette, annak megbírálása ma már nem az én dolgom, az a história dolga. Madarász József: Meg t a nyugdíjé! Horánszky Nándor: Én csak azt vagyok bátor e tekintetben kijelenteni, hogy a história, a mely majdan a napi események befolyásától, azok érdekeitől távol állva, bizonyára ítéletet fog mondani e kérdés felett, és nem fogja figyelembe venni talán — hogy az ő szavaival éljek — sem a gyanúsításokat egyfelől, de azon martirkoszorúkat sem, a melyeket a t. képviselő úr csak azért rakott a saját fejére, hogy a história felfogását magával szemben engesztelje. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) A história van hivatva ezen tény fölött dönteni, de én azt hiszem, kettőt legalább ma is konstatálhatok, a nélkül, hogy ezen kérdésekbe, melyeknek részleteivel eléggé ismerős vagyok, bővebben belemennék, mert ez bizonyos tekintetben kényes kérdés is. Az egyik, a mit konstatálok, az, hogy sokkal jobban tette volna t. képviselőtársam, ha akkor is és ma is arra az őszinte álláspontra helyezkedett volna, a mely őszinteség ilyen nagy lépésnél minden körülmények között megkívántatik, és azt legtöbbször expiálja-is. Ha lemondott volna azokról