Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-447

442 **7. országos ülés 1895. márczius 11-én, hétfőn. Hát, t. ház, gróf Ápponyi Albert beszédjé­ben nincs egy szemernyi államférfiúi gondolat. Már most méltóztassanak ezzel szembeállítani báró Bánffy Dezső miniszterelnök 1 úr beszédét. Nem azt kritizálom én báró Bánffy Dezső mi­niszterelnök úr beszédében, a mi nincs benne, (Derültség balfelől.) sem nem azt kritizálom benne, hogy ő nem szónok, tehát nem képes itt szó­noki erővel, a beszélő képesség teljes súlyával érvényre juttatni az ő politikai lelki világát. Nem ezt kritizálom én benne; hanem azt, t. ház, hogy nincs beszédében egyetlen egy gondolat, egyetlen egy eszme, mely innen is, túl is egyfor­mán felemelne bennünket, mely azt bizonyítaná, hogy ennek az államférfiúnak agyában gondolatok vannak, melyeknek révén legalább valamely irányban, legalább csak egy lépéssel is előbbre vezetheti a fejlődés útján a nemzetet. Hát, t. ház, azt gondolom, hogy azzal, hogy mi ezt itt kimondjuk, azzal, hogy mi kritikát gyakorolunk a kormány politikája fölött, azzal, hogy báró Bánffy Dezső miniszterelnök urat és Beöthy Algernon t. képviselőtársamat is szembe állítjuk itt ezen az oldalon szereplő nagy poli­tikusokkal és nagy tehetségekkel, azzal mi ennek a parlamentnek a tekintélyét nem járatjuk le. Sőt őszintén és igazán szólva, s önök is hiszik azt, hogy ha pusztán csak báró Bánffy Dezsők sere­géből állana a magyar parlament, akkor ennek a parlamentnek, mint parlamentnek, abszolúte nem volna semmi politikai tekintélye. De, t. ház, az uralkodó konfúziónak egy igazán szomorú és megdöbbentő jelensége az is a mai helyzet moralitásában, hogy lapok, me­lyek az új kormány megjelenésekor azt írták, hogy láttára a karzaton a cziiinderekbe huhog­tak az urak, most előállnak, és azt mondják, hogy az ellenzék lejáratja a parlament tekinté­lyét, mert a kormány eljárását nyilt és tárgyi­lagos bírálat tárgyává teszi. Teszszük ezt, és most inkább fogjuk tenni, mint eddig, mert ebben a kormányban sem a nemzeti aspirácziók szempontjából, sem az általános körvonalakat véve, programm tekintetében, nincsen egy sze­mernyi gondolat arra nézve, hogy ez a nemzet válságos helyzetéből kiszabadíttassék, és ha egyebet nem, mint a túloldalnak nemzeti törek­vésekkel szemben elfoglalt zárt álláspontját ve­szem : ez nemcsak jogunkká, hanem kötelessé­günkké teszi a legerősebb, legkitartóbb, rendü­letlen harczot folytatni ama kormánynak a meg­buktatására, a melynek vezérletében semmi nem­zeti irányt nem látunk. (Úgy van! a szélső hal oldalon.) A mi különben a nemzeti szellemet illeti, miután itt benn van szerencsém láthatni gróf Andrássy Gyula képviselő urat; az általa el­mondottakra vonatkozólag csak annyit jegyezhe­tek meg, hogy az a szellem, a melyet ő és társai képviselnek, itt a parlamentben minden időkben képviseletre talált Magyarországban a régi rendi korszakban is. Már 1834-ben gróf Széchenyi István, a kit a magyar állam függetlenségének kivívása érdekében folytatott harczokban politi­kai túlzással abszolúte nem lehet vádolni, egy olyan beszéd után, a melyet itten gróf Andrássy Gyula és Tisza István képviselő urak elmondot­tak, a következőleg jajdúlt fel: (Olvassa.) »Hi­szed-e külföldi, bárhol legyen is hazád a Hebri­dek fagyos határaitól le a forró övig, hogy ilyes e földön történhetik? S lásd, ilyes az én hazámban megtörtént. Esedezett egy rész, me­lyet ezért ábrándozónak — ez a gróf Apponyi pártnak szól — »csúfoltak, nem idegen, nem külföld, de honunk szülte anyaföldünk táplálta vérrokonunk köre előtt, nemzeti nyelvünk teljes érvényesülését ne tagadná nemzetünkből ki. De hasztalan. A tagadók része gúnykaczajra fakadt,« — mint abban a'táborban szoktak — »és szána­kozási mosolygással tajtékzá be a legszentebb nemzeti vágyakat«. T. ház! Azon nemzeti irányzat és eszmei tartalom, a melyet a túloldal képvisel ma, meg­találta apostolait a régi rendi korszakban is. Azonban egy nemzet, melynek politikai Önezélja van, de legkivált ez a párt, melynek nagy nem­zeti czéljai vannak az nem szűnik meg ostro­molni önöket mindaddig, a mig a nemzeti as­pirácziók számára utat és tért nem nyitnak. És mi küzdeni fogunk önök ellen, sőt lehetetlenné igyekszünk harczaink által tenni az önök kor­mányzását mindaddig, a mig tért nem nyitnak mindazon vágyaknak, követeléseknek, a melyek legalább a létező alapokon a magyar nemzeti vágyakat kielégíteni hivatva vannak. Küzdeni fogunk azért legnagyobb hévvel és kitartással, mert mikor ezt elértük, arra a lépcsőre tettük lábunkat, melyen a mi politikai elveink érvé­nyesíthetéséért, Magyarország önállóságáért na­gyobb térfoglalással küzdhetünk. S itt számolnunk kell egy, a sajtóban is többször hallatszó kritikával. Azt mondják, ez az oldal, mely most harczra készen áll a kor­mánynyal szemben, majd szelídebb húrokat pen­get, ha a gróf Apponyi-párt jut uralomra. Nem, t. ház. Mi egész erőnkből fogunk küzdeni, hogy gróf Apponyi upalomra jusson, hogy pártja érvényesítse azokat a nemzeti aspirácziókat, melyeket képvisel, s ezek elérésében támogatjuk őt; de azután ellenük fogunk küzdeni, és ép úgy, ép oly hévvel, mint most önök ellen. Kü­lönbség csak az, hogy annak a kormánynak, melyet nemzeti aspirácziók érvényesítése vezé­rel, e nemzeti követelések megvalósítása érde­kében, lelkünk egész erejével támogatást fo­gunk nyújtani.' (Nono! a szélső haloldalon.) Kérem

Next

/
Thumbnails
Contents