Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-446
414 4á&. országos ülés 1895. márczlns 9-én, szombaton. látni az összefüggést a kiegyezés végrehajtásának egyes stádiumai között, és nem szabad neki elleneznie azon követelményeket, a melyekben a még végre nem hajtott részeknek végrehajtását követelik. (Igaz! Úgy van ! lalfelöl) Egyszersmind akkor neki egyszer s mindenkorra le kell tennie arról a rejtett tendencziáról, a mely ő nála állandóan kisért, és a mely szerint ő a nemzeti párt közjogi követeléseit makacsul nem képes más színben látni, mint csak abban, a mely a kiegyezés azon szellemével, a melyben azt megalkották, ellentétben áll. Igaz, hogyha Tisza István t. képviselő urat ezen makacsságából gr. Apponyi Albert tegnapelőtti beszéde nem volt képes kigyógyítani, akkor ez már a gyógyíthatlau betegségek sorába lenne helyezendő, (Derültség és tetszés a bal- és szélsőbalon.) ha ugyan még egy reménység nem forogna fenn, az a reménység tudniillik, hogyha talán Tisza István képviselő úr nem hisz gr. Apponyi Albertnek, hát talán hinni fog a kiegyezés egyik halhatatlan megalkotójának, néhai gr. Andrássy Gyulának. És engedje meg a t. ház, hogy én is hivatkozhassam néhai gr. Andrássy Gyula beszédére, a melyre itt oly sokan hivatkoztak, és a melyet sokan gr. Andrássy Gyula politikai végrendeletének neveznek. Erről a beszédről a mi politikai köreinkben csodálatos módon az a felfogás kapott lábra, hogy az a beszéd nemcsak a külön magyar hadsereg és a függetlenségi és 48 as párt közjogi programmja, hanem egyszersmind a közjogi alapon álló ellenzék követelései ellen is van irányozva. Hogy ez a felfogás miként jött létre, ennek más okát nem tudom adni, mint azt, hogy a taktika felűlkerekedésének és az eszmék mesterséges összezavarásának évek óta tartó kor szakában ráfogták a nemzeti párt követeléseire, hogy a függetlenségi párt követeléseivel azonosak, és ráfogták gr. Andrássy Gyula beszédjére is, hogy az nemcsak a függetlenségi párt közjogi programmja, hanem a nemzeti párt közjogi programmja ellen is irányozva vau. Pedig, t. képviselőház, ez a beszéd nemcsak azért fontos, a mit annak elején és a Í4. és 24. ,§§-ra vonatkozólag mond, a melyben kimondja, hogy eredeti alakjában egyiket sem fogadta volna el, és nemcsak a végében fontos, a melyben a külön magyar hadsereget, mint Magyarországra is nem kívánatosat a maga álláspontjából kifejti; hanem nem kevésbbé fontos, sőt talán legfontosabb az a rész, a mely a beszéd derekán a jelenlegi viszonyokat vázolja és rajzolja, és mintegy utasítást ad, hogy mik azok a szempontok, a melyeknél fogva a közjogi alap fentartása a magyar nemzet és monarchia érdekében üdvös és hasznos lehet. Méltóztassék meghallgatni gr. Andrássy Gyula beszédének ezen részét. (Olvassa.) »A most törvényesen fennálló védrendszer két egészen ellenkező áramlat hatása alatt fejlődött azzá, a minek ma nem látjuk. Mindkét eszme a múltból merítette jogosultságát, oly múltból, mely többé vissza nem tér. Az egyik, mely az általános védkötelezettség daczára a hajdani egységes osztrák hadsereg minden hagyományaihoz ragaszkodott, és már magában a honvédség eszméjében a monarchiát fenyegető veszélyt vélt látni. A másik, mely önálló magyar hadsereget követelt. Az nap, midőn az általános védkötelezettség rendszere tényleg életbe lépett, a hadsereg feladata' egészen megváltoztak. A seregnek nem lehetett többé feladata magát izolálni az államok többi tényezőitől, hanem feladata lett azokra kiterjeszteni a katonai szellemet. Oly sereg tagjaitól, melynek egyrésze tényleg csak három, egy része pedig csak egy évig szolgál, melynek ezrekre menő tisztekre van szüksége, kik nem hivatásbeli katonák, és a szolgálat idején kívül oly állampolgárok, kik rendszerint nemcsak hazájukban, hanem szűkebb szülőföldjükön vannak elhelyezve, nem lehet várni, hogy saját hazafiúi önérzetüket otthon hagyják. (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) Az ilyen seregnek, melynek egyik feladata, hogy keretképen szolgáljon a monarchia mindkét része fegyverfogható népének, nem lehet a nemzeti önérzetet oly valaminek odaállítani, a mi a katonai szellemmel meg nem fér. (Helyes ! Helyes! a jobbóldalon. Zaj a baloldalon.) Legkevésbbé lehet ilyennek nézni a magyar nemzeti önérzetet, melynek alapja volt és marad azon érzés, hogy sorsa a dinasztiával és a mon archia fennállásával van összekötve. (Helyes! Helyes! a jobboldalon. Zaj a baloldalon.) Ellenkezőleg szükséges, hogy a seregnek minden tagja, tiszt, mint közkatona, a hadseregben oltaltnazóját lássa mindannak, mit otthon szeretni tanúit, a mi a monarchiában törvényesen létezik. A közös hadsereg nem lehet valami idegen harmadik az államban, (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) hanem egyformán védője és tulajdona a monarchia mindkét részének. Én részemről tovább megyek, és azt hiszem, hogy a seregnek, mint olyannak, semmi oka sincsen sajnálni, hogy az osztrák-magyar monarchia közös serege nem csupán egy nyelvet beszél, és nem egy fajból való. Hogy valamely állam serege csak egy nyelvet beszél és egy fajból való, ez némi tekintetben előnyös lehet az illető államra; de nézetem szerint épen katonai szempontból legkevésbbé oly előny, hogy