Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-445

Hő. országos ülés 1895. márczius 8-án, pénteken. 397 véve egyéb régi törvényekből, át van véve a büntetőtörvényköuyvből és egyéb törvényes diszpozíciókból. Ezzel azt akarta a törvényhozás jelezni, hogy az illető egyrészt eljárására és ezen minőségben kifejtett cselekvényeire nézve ugyanazon felelősséggel tartozik, mint egy közhivatalnok, másrészt — a mennyiben mint ilyen inzultáltatik vagy bántalmaztatok — ugyanazon védelemben részesni, mintha közhivatalnok lenne, mert ha az, hogy közhivatalnoknak tekintendő, annyit jelentene, amint igen t. képviselőtársam gróf Szapáry Gyula akarta feltüntetni, hogy az illető az ő státusa, tehát személyére nézve közhivatalnok, akkor a plébános, a református lelkész, a rabbinus mind közhivatalnokok lennének. (Zaj. Halljuk !) Mert a büntetőtörvénykönyv 397. §-a azt mondja.- (Olvassa.) »Az anyakönyvek és azokból kiadott hiteles alakú kivonatok és bizonyítványok közokiratot képeznek- és azok vezetésével, valamint azokból hiteles kivonatok és bizonyítványok, vagy okiratok kiadására jogosított személyek, ezen cselekményeikre vonatkozólag közhivatalnokoknak tekintetnek.« (Tetszés jobbfelől.) Közhivatalnokok tehát ezek? (Egy hang a szélső baloldalon: Azok!) Hát méltóztassék felütni az 1874: XXXIII. törvényezikket, . . . HoránSZky Nándor: Tessék a törvényjavaslat indokolását elolvasni! (Zaj. Halljuk!) Perczel Dezső belügyminiszter:... és elolvasni, mely a képviselőválasztók összeírásánál közreműködő közegek felelősségéről szól, a melynek 93. paragrafusa azt mondja: »Azon közhivatalnok vagy lelkész« stb. Ez világosan mutatja, hogy a törvényhozás miként interpretálta ezt a múltban. Polónyi Géza: Az 1874. törvény nem magyarázhatja a 78-ikit! Perczel Dezső belügyminiszter: A 78-ikit nem, de a 68-ikit igen! És, t. ház, ha nem is lenne igy, én nem vagyok képes belátni, vájjon az anyakönyvvezetésről szóló törvény meghozatalánál hogyan lenne megegyeztethető a kodiükaczionális mun kálat komolyságával, hogy a törvényhozás az anyakönyvvezetésről szóló törvény 8-ik szakaszában, a hol a minősítésről van szó, és megmondja, kik lehetnek anyakönyvvezetők, és kik képesítettek az anyakönyvvezetésre, azt mondja arról, hogy ki nevezhető ki anyakönyvvezetővé a c) pontban: (Olvassa.) »ha gimnázium, reáltanoda, vagy polgári iskola hat osztályát, avagy egyenrendű katonai tanfolyamot vagy kereskedelmi iskolát végzett, vagy tanítói oklevéllel, vagy pedig ha ezen minősítéssel nem is bir, de oly hivatalt vagy állást viselt, mely az itt felsorolt képesítések valamelyikéhez van kötve«. Én, t. ház, azt hiszem, hogy a törvényhozásnak nem lehetett czélja, hogy egy pár álláshoz nem játhatott, vagy állásából elmozdított, vagy fegyelmileg elcsapott tanító kedveért vegye fel itt a tanítói oklevéllel bírókat. (Helyeslés a jobboldalon.) Én, t. ház, nem va-zyok meggyőzetve azok által, a miket hallottam, álláspontom törvény ellenességéről. Én nem konokságból, nem Rechthabereiből ragaszkodom ahhoz, s nekem szándékom e részben kivételesen — mert csakis kivétel lesz e részben az intézkedés — a tanítókat anyakönyvvezetéssel megbízni, éa e részben teljesen nyugodt lelkiismerettel fogom venni, ha e részben vád alá helyeztetésem fogna indítványoztatni, meg lévén győződve, hogy a bíróság nem ítél el, és akkor természetesen meg van oldva a kérdés; ha pedig elitélne, úgy öntudattal viselendern azt, hogy ezen egy ténynyel magával többet szolgáltam a nemzeti nyelv érvényesítése iránti aspirácziók tettleges megvalósítására, mint a nemzeti párt ily minőségtí fennállása óta, hat éven keresztül tartott szép és fényes szónoklásaival, vagy mint Bartha Miklós képviselő úr publiezisztikai munkálkodásával. (Zajos helyeslés a jobbóldalon, Zaj a balés szélső baloldalon.) Molnár Antal jegyző: Sierbán Miklós! Sierbán Miklós: T. ház! A történtek után a helyzetnek komoly voltát alig tudom felfogni, és ez, t. ház, a parlamentarizmus presztízse szempontjából, a melynek rovására a belügyminiszter úr a napokban felemelte a szabadelvű pártnak a presztízsét (Zaj.) Visszatérek, t. ház, arra a presztízsére, és kérdem a t. belügyminiszter urat, hogy az igen t. miniszterelnök úr mai beszéde után is még mindig ragaszkodik-e azon állásponthoz, és hangoztatja-e még most is, hogy a szabadelvű párt presztízse felette áll a képviselőház presztízsének? Ezeket előre bocsájtva, t. ház, rá akarok térni egy pontra, melyet múltkori beszédemben, mikor a miniszterelnök úr jelen volt, különösen hangsúlyoztam, s e pont, e kérdés, t ház, nem a legnagyobb ok arra, hogy ebben az országban béke nincs. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Akárhányszor beszéltem a románok jogos sérelmeiről, a melyeket Hieronymi volt belügyminiszter úr sokszorosan elismert, de elmondani sohasem mert, a szabadéi víí párt mindig azon állásponton volt, és azt hangoztatta, hogy vaunak törvényeink, melyek a mi jogainkat biztosítják. Én is mondom, t. ház, hogy vannak, nem kutatom, hogy miféle mértékben. De kimondom ünnepélyesen, hogy azokból a törvényekből egy árva jotta nem tartatik meg, és újonnan kérdem a t. miniszterelnök urat, vájjon az 1868: XXXIV. törvényből, annak