Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-429

429. országos ülés 1895. kedvezményekben részesíteni? (Úgy van!a szélső baloldalon.) Olvasson a magyar ember magyar lapot, vagy ha tetszik, olvasson Magyarországon megjelenő német nyelvű hírlapot Azt gondolom, a Pester Lloyd, a Budapester Tagblatt és a többi Magyarországon megjelenő német nyelvű lapjaink nem fognak azért haragudni, hogy ha az osztrák hírlapokra ezen egy krajczárnyi adót kivetjük. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Két krajczárt!) Én nem bánom, ha kettőt is, de egyet legalább. (Derültség.) Azt tudom, hogy én mindig megfizetem a magyar hírlapok után, ha Ausztriában vagyok, minden számért az egy krajczárt. Járjunk el Ausztriával szemben hasonlóképen, akár van ott hírlap-bélyegadó, akár nincs. Hiszen Amerikában és Angliában sincsen; miért helyezzük más kategóriába Ausztriát, mint Amerikát és Angliát? És ebből meglehetős jövedelmeeske is jönne be. Egy napilap például egy esztendőben körülbelül megjelenik 300-szor. Minden példánynál egy krajczárt számítva, ez kitesz három forintot. Annyi sok példányban járnak pedig ezen osztták lapok ide, hogy bátran merem állítani, hogy megadóztatásukból 2 — 300.000 frt háramolnék. (Ellenmondások jobb felől.) Húszezer példány jár a magyar korona területére csak a »Neue Freie Presseí-ből. Ez maga mindjárt 60.000 frt volna. (Ellenmondás jóbbfelől.) Nem arrogálom magamnak, hogy biztosan tudjam, mennyi lesz ezen jövedelem; a postastatisztika meg fogja mutatni; de azt hiszem, nem vagyunk olyan gazdagok, hogy ennek a jövedelemnek ne vegyük hasznát. Es ha a pénzügyminiszter úr és társai nincsenek rászorulva, méltóztassék a befolyó bélyegjövedelmet a magyar hírlapírók nyugdíjintézetének, vagy más, szegényebb kultúrintézetünknek, a történelmi, természettudományi társulatnak stb. adományozni. (Helyeslés a szélső baloldalo >.) Szóval magyar irodalmi czélokra fordítsák az osztrák hírlapoknak a recziproczitáson alapuló megadóztatását. Kultúrintézményeink nem olyan gazdagok, hogy hálás köszönettel ne vennének ilyen gyámolítást, mely teljesen jogos alapon, a viszonosság alapján nyugszik. Azt mondhatnák, hogy magyar ember fizeti meg ennek az adóztatásnak az árát, hogy három forinttal drágábban kapja majd a napi lapot, és 50—52 krral drágábban a heti lapot. Erre én azt mondom, hogy az a magyar ember, a ki osztrák lapot akar járatni, fizesse is azt meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azon kaszinók és társulatok pedig, a melyek járatnak osztrák lapokat, lesznek azon helyzetben, hogy ezt a csekély adóztatást elbírják. Ajánlom ezen eszmét a pénzügyminiszter ár figyelmébe. Ne nagylelkűsködjünk mi magyarok ; gyógyxiljunk ki már egyszer ebből a nyavalyából; sok bajt okozott KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIII. KÖTET. . február 12-én, kedden. fj az már nekünk. Lám, az osztrák kifacsarintja rajtunk azt a krajczárt, a hol teheti: facsarintsuk tehát vissza! (Élénk tetszés a báloldalon.) Bartók Lajos jegyző: Bornemisza Lajos! Bornemisza Lajos*. T. ház! Jelen felszólalásom czélja az, hogy egyrészt a pénzügyi költségvetés ügyével általánosságban foglalkozzam, másrészt pedig az, hogy felhívjam a i. ház figyelmét azon szomorú közgazdasági bajokra, a melyekben országuuk szenved, és a mely betegségét képezi közgazdaságunknak, hogy azoknak orvoslásával már fokozottabb mértékben és erélyesen foglalkozzunk. A pénzügyi tárcza költségvetését két szempontból veszem mérlegelésre. Az első szempont az, hogy ha a költségvetés egyes tételeit, a bevételek és kiadások óriási fokozását, szám szerint vizsgáljuk, azt fogjuk látni, hogy úgy a kiaíási, mint a bevételi tételek rendkívüli módon szaporodtak. Ezzel szemben, ha ki megyünk a vidékre, és nézzük a gazdasági viszonyokat, látjuk a szegénységet és elégedetlenséget: egészen más képet nyújt nekünk Magyarország pénzügyi helyzete, mint a költségvetés számadatai. T. ház! A vidéken úgy vagyunk, hogy ha a kis földmívelő embert kérdezik: meg vagy-e elégedve? mi bajod van? azt mondja: nincs egyéb bajom, mint az, hogy nem tudom miből fogok élni, és családomat fentartani, mert eleségttnk nem futja ki tavaszig. Ha a jobbmódú földmíves-osztályt kérdem, mi baja, az azt feleli: az adója évről-évre szaporodik, ha van egy kis termése, azt értékesíteni nem tudja, 2 — 3 év alatt megterhelte a birtokát, személyes hitele nines, nem kap a szomszédban sem kölcsön, kivéve, ha jóakaró barátot talál, a ki 9 — 10°/o-ra segíti ki a bajból. S ha kérdjük a földbirtokost, mi a panasza, az nem is válaszol, de látjuk azokat a gazdaságokat, melyek azelőtt jó módban voltak, a föld népének munkát adtak; láttunk virágzó gazdasági gyárakat, viruló erdőket; jól ment a dolga földbrtokosnak is, munkásnak is. Hogy állunk ma? A földbirtokos, a ki eddig mezőgazdasági szeszgyártással foglalkozott, s vagyona nagy részét gyárába fektette, ma azt látja, hogy gyára üres; a munkás nép télen-nyáron vígan dolgozott, és segített a tulajdonosnak, ki azon volt, hogy gazdasági üzemét fejleszsze és keresetet adjon a népnek; ma szomorúan konstatálja, hogy e téren többé semmiféle gazdasági akczió nem folytatható. (Úgy van! balfelől.) S ha a szegény nép a földbirtokos udvarába jön munkát kérni, sajnálattal feleli: munkám nincs. Ha ilyen a helyzet, mely osztálya az országnak van a mai viszonyokkal megelégedve ? A kisiparos, a nagyiparos, a kereskedő osztály mind elégedetlen; csak egy osztály elé3