Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-435
435. országos ülés 1895. fcljruár 20-án, szerdán. 139 módon érvényesülő Ínséget. És ámbár nem tagadom, hogy ebből az alkalomból is teljesen jogosult volna, hogyha a t. ház vagy egyes felszólalók a szocziális kérdéssel foglalkoznának, mégis nem akarom a most napirenden levő tárgyat komplikálni ezzel a nagyobb, általános kérdéssel, hanem szigorúan a mostani akut Ínségnek kérdésével akarok foglalkozni. (Halljuk!) Hogy a benyújtott indítványhoz hozzájárulok, azt talán alig szükséges mondanom. De azokra akarok észrevételeket tenni, miket az igen t. belügyminiszter úrtól hallottam, s ezek az észrevételek nem épen a jelenlegi kormány ellen irányuló éllel bírnak, a mely tudvalevőleg csak nagyon rövid idő óta foglalja el a miniszteri székeket, hanem a belügyminiszter úr által tett nyilatkozat igen éles, igen élénk és igen szomorú világításba helyezi azt a módot, a melylyel Magyarország kormányoztatik, vagy helyesebben szólva: nem kormányoztatik. (Igaz! Úgy van! balfélöl.) A t. miniszter úr elmondja nekünk, hogy csak néhány nappal azelőtt kapta az első hivatalos jelentést az itt-ott uralkodó Ínségről; akkor kapta a hivatalos jelentést, mikor egyes embe rek, de sokan, de ezren már tényleg minden betevő falat kenyér nélkül, minden tüzelő-anyag nélkül szűkölködnek, és a legnagyobb pillanatnyi veszélynek vannak kitéve. Hát, t. ház, ha itt tűzvész okozta volna az ínséget, vagy áradás, vagy bármely oly előre nem látható esemény, mely gyakran pusztított már hazánknak egyes vidékein, akkor ez a helyzet igen természetes volna. Ue a mostani inség a múlt év időszaki viszonyainak, az ezek folytán beállott rossz termésnek és munkahiánynak, tehát oly körülményeknek következménye, melyeknek ezen következését mindenki előre láthatta, a melylyel tehát hatóságoknak és kormánynak kötelességszeruleg foglalkoznia kellett volna. Micsoda kormányzására a helyi hatóságoknak, de a központi kormányzásnak is milyen vezetésére enged következtetni az, hogyha ilyen helyzetben azután a belügyminiszter úr kénylelen előállani azzal az akaratlan vallomással, hogy csak néhány nap előtt kapta az első hivatalos jelentéseket a létező nyomorról? (Ügy van! Ügy van! balfélöl.) Némely törvényhatóság területén, például Békésmegye területén, tudom, foglalkoztak e kérdéssel már eleve; előkészítették az intézkedéseket, a melyek a nyomor enyhítésére szükségesek; ezeket tehát szemrehányás e tekintetben nem illetheti. De egészben véve a tájékozatlanság, a melyet a t. kormány e te kintetben elárul, — mondom, nem annyira a jelenlegi kormánynak, mely nem régóta foglalja el a miniszteri székeket, hanem azon egész szervezetnek működését értem, a mely Magyarországot kormányozza, — a legszomorúbb világításba helyezi kormányzati viszonyainkat. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Hát, t ház, vessünk legalább véget ennek a kapkodásnak, ennek az egyik napról a másikra, egyik óráról a másikra való élősködésnek, a mai naptól kezdve, s azért én a leghelyesebbnek tartom a Polónyi Gréza t. képviselőtársam által kifejtett álláspontot, hogy a t. kormány organicze, szervesen foglalkozzék ezen kérdéssel. Az ország mindazon vidékeiről, hol az inség jelei mutatkoznak, kérje be sürgősen a hivatalos jelentéseket, hogy birjon a baj kiterjedéséről tiszta képpel, és állapítsa, meg, de minél előbb, a munkaprogrammot ebben az irányban, organicze, összefüggőleg, mindenre kiterjedőíeg, szem előtt tartva azt a vezérszempontot, a melyet töbhen hangsúlyoztak igen helyesen, hogy segélyezésről csak ott legyen szó, a hol másképen segíteni nem lehet, csak az első pillanatban és csak addig, a míg az Ínséges munkák megindíthatok. Azután pedig indítgassanak meg az ínséges munkák oly módon, hogy abból a mi közgazdaságunk is állandó hasznot nyerjen, és egyszersmind a szűkölködőkön is segítve legyen, és a jövőre nézve, t. ház, szolgáljon ez tanulságul úgy a központi kormányzatnak, mint az összes hatóságoknak, hogy tartsák leglelkiismeretesebb, legfontosabb és legsürgősebb feladatuknak azt, hogy minden társadalmi és gazdasági jelenséget állandóan figyelemmel kisérjenek, és ne csak a következő napra, hanem az előrelátható fejleményekre is előre nézzenek, és a kormányt előre figyelmeztessék, hogy ehhez hasonló helyzetek ne találjanak minket a mi szégyenünkre és minden emberbarát fájdalmára készületlenül s kapkodásra kárhoztatva. Ezen megjegyzések mellett a benyújtott indítványt elfogadom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter: T.ház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon sajnálom, hogy kénytelen vagyok a t. ház türelmét ismételve igénybeveimi, de azok után, a miket gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam felhozott, kénytelen vagyok még egyszer felszólalni. (Halljuk! Halljuk !) Legelőször is, t. ház, — és nemcsak kötelességet teljesítek — azon kormánynak tagjait illetőleg, a kik mielőttünk voltak szerencsések az ország ügyeit vezethetni, ki kell jelentenem, hogy ők ez ügyben semmiképen nem követtek el mulasztást, mert megtörténtek az intézkedések a beállható baj esetére, és a kormánynak tudomása volt róla, hogy valószínűleg feltételezhető, hogy szükséges lesz itt-ott az állampolgárok segélyezéséről gondoskodni, a nyomor enyhítésére közbelépni. Én is azt mondtam előbbi felszólalásomban, hogy az a hivatalos jelentés, 18*
