Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-432

432, országos ülés 1895. február 16-án, szombaton. 101 javítani akarja, (Igaz! Úgy van! a szélső bal­oldalon.) hanem azt, a ki belőle az utolsó fillért is kisrófolni akarja. (Úgy van! a szélső bálolda Ion.) Ttiz egy veszedelmes irányzat, melylyel szakítani kell. Tudom nagyon jól, hogy az államnak a maga szükségletei fedezésére szük­sége van nagyon sok pénzre és az adózók fillé­reire; azt is jól tudom, hogy milliók mindig többet adhatnak garasonkint össze, mint száz­ezrek forintonkint, mert ez is a dolog termé­szetéből folyik, de méltóztassanak elhinni, hogy midőn az előadó úr akkép okoskodik, hogy nem sok az a pár krajezár a szegény embernek, melyet fogyasztási adóban az államnak fizet, nagyon méltóztatik tévedni. Először is az a pár krajezár sokkal terhesebb annak a szegény adózónak, mint a gazdagnak a száz forint; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) másodszor, itt a kávéházakból és a városból nehéz meg­ítélni, hogy annak a szegény embernek, ki nap­számmal, vagy éselédkép keresi meg kenyerét, mily nagy munkaidőre van szüksége, hogy fe­dezze azon szükségleteket a maga és családja részére, a melyeket ki nem kerülhet. Méltóztassék csak felvenni a söradót. Ezen oldalról is felemlíttetett, hogy nem élvezhet sört a szegény ember, mert magas a söradó. Igaz, de azt még nem tartom oly bajnak, — ámbár minthogy bort úgy sem ihatik a szegény ember, mert alig van, vagy ha van is, drága, de a szegény embernek mégis van valami italra szüksége, és erre legalkalmasabb a sör, — mon­dom, ezt sem tartom öly rendkívüli dolognak, mely valami különös figyelmet érdemel, mert sör nélkül még el lehet az ember. De másként áll a dolog az ásványolaj-adónál, mert e nélkül nem lehet el a szegény ember sem, és abban tévedni méltóztatik, hogy az a pár krajezár nem oly terhes a szegény embernek. Igaz, hogy ez önmagá­ban véve nem volna oly igen terhes, de méltóztassék figyelembe venni, hogy ez nélkülözhetetlen. Ha­sonlókép nélkülözhetetlen annál a szegény ember­nél a hiísfogyasztás is, mert, hiszen mégis csak valami húst kell annak az embernek és családjá­nak ennie, hogy fejlődhessenek a gyermekei tes­tileg, és katonai kötelezettségük teljesítésére al­kalmasakká válhassanak, a mi az állam érde­kében is van. Továbbá itt van a sóadó, erről is oly kicsinylőleg méltóztatott nyilatkozni. Mél­tóztassanak elhinni, hogy ezek együttvéve oly nehézzé teszik a szegény emberek megélhetését, hogy igazán méltó erre nagy figyelmet fordítani mindenkinek, a kinek polgártársai által adott hatalmánál fogva befolyást gyakorolni lehet az állami ügyekre. Ezek a dolgok, ha tekintetbe veszi a t. előadó úr, hogy mennyi idejét veszik például egy napszámosnak igénybe, nem cse­kélységet képeznek, és egy családdal biró nap­számos e fogyasztási adókat — nem is beszélve az egyenes adókról és más egyebekről — ne­hezen birja el; mert neki a vidéken, a hol a napszám alacsony, legalább is egy hetet kell dolgoznia, hogy tisztán ezek tekintetében polgári kötelességeit akkép teljesíthesse, hogy valamit élvezhessen is. Méltóztassanak megengedni, ko­moly dolog az, mikor egy családfő, a kinek tartania kell a maga családjának tagjait, egy ötvenketted részét az esztendőnek kéuytelen arra fordítani, hogy ilyen elemi szükségekre is jut­hasson valami keresményéből adóján kivííl. Megszívlelendő dolgok ezek, t. ház. Mi panaszkodunk azért, hogy az Alföldön a szo­cziálizmus terjed, hogy az egész országban könnyű az agitátoroknak talajt találni; panasz­kodunk azért, hogy az agrárizinus terjed; de ezek a dolgok azokra is behatással birnak, mert azt méltóztatott a t. előadó úr is elismerni, hogy a középosztály, ás különösen a gazdaosztály az, mely leginkább részesül ennek tértiében. Nagyon helyesen méltóztatott mondani; de ha panaszko­dunk azért, hogy a szoczialisztikus eszmék terjed­nek nemcsak a vidéken, hanem a városokban is, és hogy a gyárakban még nagyobb mértékben hó­dítanak ezek tért, akkor mégis csak gondolnunk kell arra.hogy azon okokat,melyek ennek elősegíté­sére szolgálnak, mentül hamarább megszüntessük. Ebből a tekintetből kívántam én most fel­szólalni és rámutatni arra, hogy ezt a dolgot nem szabad olyan könnyen venni, hogy nem szabad ezt tisztán csak fiskális szempontból te­kinteni. Elismerem, hogy az állami háztartás egyensúlyára a kormánynak a legfőbb gondjá­nak kell lenni. Én a magam részéről ezen egyensúly megzavarására semmi esetre sem kí­vánok közreműködni. De mikor azt látom, hogy oly intézkedések történnek itt a képviselőházban részint beadott indítványok, részint pedig tör­vények által, a melyek múlhatatlanul igen nagy kiadásokat fognak maguk után vonni a nélkül, hogy az ezekre való kiadások bármi tekintetben is mérlegeltetnének, akkor ott látom a hibát, hogy azokra kellő gond és súly nem fektettetik. Méltóztassék csak meggondolni, hogy mi­dőn itt az egyházpolitikai kérdések tárgyaltat­nak, akkor valaki azzal állana elő, hogy tessék azokat az államháztartás tekintetéből megbírálni, micsoda képet csinálnának erre. Pedig azok ki­hatnak az államháztartásra is. Azt hiszem, itt már sok szónok felemlítette, hogy ezek minő kiadásokkal fenyegetik az államot, de senkinek sem méltóztatott azt mondani, hogy tessék meg­ítélni azt is, hogy minő teher fog azokból az államra hárulni. Véleményem szerint ha a rigo­rozitással akarunk az államháztartás egyensúlya tekintetéből eljárni, minden olyan törvényjavas­latot, mely később bizonyos mértékben kisebb

Next

/
Thumbnails
Contents