Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-414

8f. 414. országos ülés 1895. január 24-én, esütörtökön. Hát, t. ház, ezen egyházpolitikai kérdések­nek, nézetem szerint egyik fő- és sarkpontja az, hogy végre-valahára azok, úgy, mint a t. minisz­terelnök úr is mondta, a közéletben a napirendről levétessenek. De, t. ház, a békének és nyugalomnak helyre­állítása érdekében tiszti bort, világos bort kell a pohárba önteni. Tessék a t. kormányelniik úrnak és a t. kultuszminiszter úrnak nyilatkozni, hogy ebben a kérdésben mi az álláspontjuk. (Helyeslés a szélsőbalon.) A várva-várt és mindnyájunk által szívünk legmélyebb bensejéből óhajtott feleke­zeti béke helyreállítása kérdésében talán jobb lett volna azzal a részletességgel, a melylyel a t. kultuszminiszter úr az egyetemi, a felsőbb oktatási kérdésekben foglalkozott, legalább ne­künk az irányelveket megjelölni, hogy mi az, a mi indokolttá teszi a t. kormánynál a »de« szócskának használatát. Mert mihelyt azt az antitheziet látom, hogy: »de erőszak nélkül, de a felekezeti jogérzékenység sérelme nélktíl«, akkor azt gondolom, hogy ebben egy settenkedő vád rejlik az előbbi rendszerrel szemben, hogy ne mondjam, a törvényekkel szemben, a mely velünk hallgatagon, impliczite elhiteti azt, hogy az előbbi rendszernek ezen hibái azok, melye­ket letörölni, simítani, helyrehozni a jelenlegi kormány kivan. De akkor mégis kissé para­doxnak látszik a helyzet, ha a rendszerbeli hibák javítására azon férfiak vállalkoznak, a kik ezen hibákat nemcsak támogatták, de sőt azok létrejövetelében a legfőbb tényezők vol­tak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most — hogy a kultuszminiszter úr egyház­politikai programmjától ezzel búcsúzzam — ráté­rek legfontosabb okára annak, a miért én ma felszólalok. (Halljuk! Halljuk! a szélső bal­oldalon.) Én a t. kultuszminiszter úr beszédéből, sőt már a kormány bemutatása alkalmával a kor­mányelnök úr által kifejtett programúiból egy pozitiv ténykörülményre nézve örvendetes javu­lást konstatálok az egyházpolitikában. Mennyi­szer ostromoltuk, mennyiszer kértük az előbbeni kormányt, hogy a katholikus autonómia kérdé­sét végre-valahára neesak Ígéret tárgyává tegye, hanem vegye fel programmjába is. Én nem ha­bozom kijelenteni, hogy ha a katholikus auto­nómia létesítésének kérdése az előbbi kormány által, a mint azt magánbeszélgetésben és az ország színe előtt is kérelmeztem, itt felvétetett volna, méltóztassék elhinni, az egyházpolitikai harez egészen más lefolyást vett volna, (Helyes­lés balfelől.) és sok nem következett volna be, a mi miatt a felekezetek közötti immár megzavart béke. helyreállítása felett ma nemcsak tanács­kozni kell, de kormányprogrammúl is kellett adni. (Helyeslés bal felöl.) Már most, t. ház, a t. jelenlegi kormány egy­házpolitikai programmjának integráns részéül abban a katholikus autonómia létesítését fel­találom, sőt azon messze túl a t. kultuszminisz­ter úr a jövő kimagasló mozzanatául épen a katholikus autonómia létesítését említette. Én magát ezt a tényt, hogy végre itt egy kor­mány programmjában a katholikus autonómia kérdését megoldani kiyánja, örvendetes ese­ménynek deklarálom és a magam részéről szí­vesen tudomásul veszem. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Már most, t. ház, csak az a kérdés, hogy mit tartalmaz a programm a katholikus auto­nómia Ígérete szempontjából. A t. miniszterek szinte jól érzik magukat Deák Ferencz köpenyegébe burkolózva. Egyik a másik után folyton hangsúlyozta az autonómia kérdésében, hogy a miut Deák már megmon­dotta, az államnak az a feladata, hogy meg­állapítsa, milyen ne legyen az autonómia, de hogy milyen legyen, az a katholikusok kérdése és dolga. In thesi és elvileg teljesen helyes és való ez, és ezt soha senki eddig e teremben nem vitatta. De már a hetvenes években el­hangzott nagy beszéd óta talán végre-valahára mégis megérett volna ez a dolog odáig, hogy a kultuszminiszter legalább megmondhatta volna, hogy mit ért azalatt, hogy milyen ne legyen? Ezt tanulmányozás terére utalja a kultusz­miniszter úr és — úgymond — azt az 1870/72. évi kongresszusi elaborátumofc ő már ki is adta tanulmányozás végett. Jobban szerettem volna, h ci a t. miniszter úr magra tanulmányozná, . . . Wlassics Gyula vallás és közoktatás­ügyi miniszter: Tudom; higyje el, hogy tudom! Polónyi Géza : ... ezzel is egy retortával kevesebb volna. Különben én tudom magamnak konstruálni rövid pár szóval, milyen ne legyen az az autonómia. Semmi körülmények között sem lehet olyan, mely az állam törvényes insti­tuezóiba ütközik, mely ellenkezik az állam tör­vényeivel s a mely csak legtávolabbról is érinti a magyar királynak, mint apostoli királynak és a római katholikus egyház legfőbb kegyurának közjogilag is biztosított jogait és kiváltságait. Ezek azon formák, melyeket a miniszteri szék­ből &z állam képviseletében megállapítani lehet. De ezzel aztán be is van fejezve a dolog. Ehhez semmiféle tanulmányozás nem kell, mert akár­meddig tanulmányozza a miniszter úr ezt az elaborátumot, más konklúzióra nem juthat. De midőn a katholikus autonómia kérdése csodála­tos módon a felekezeteken kívül álló állami fórumok kezébe jutott: módjában lett volna a kultuszminiszter urnak is, hogy ha nem is a

Next

/
Thumbnails
Contents