Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-428
428. országos ülés 1895. február 11-én, hétfőn. 431 JosipOVich Géza jegyző (olvassa): Királyi kúria. Rendes kiadások: XXI. fejezet 2. ezítn. Rendes bevételek: VIII. fejezet, 2. czím. Kiadás. Személyi járandóságok 504.159 írt. Bartók Lajos jegyző: Mérey Lajos! Mérey Lajos: T. képviselőház! Az igazságügyminiszter úrnak programmbeszédéből megelégedéssel olvasom, hogy ő a bírói létszámúik Szaporítását a valódi szükséghez képest azért igéri, mert az igazságszolgáltatás körébe tartozó ügyeknek alapos és késedelem nélküli elintézését tartja magának és az igazságügyi kormánynak egyik főkötelességéűl és ugyancsak nézetemmel teljesen egyezőleg hangsúlyozta mai beszédében, hogy a jó és gyors igazságszolgáltatást az olcsóságnak alárendelni nem lehet. Ugyanezen álláspontot foglaltam el a tavalyi költségvetésnek tárgyalása alkalmával, a midőn a kúriai hátralékok jöttek itt szóba. í894-ben a volt igazságügyi miniszter úr, tekintettel a kúriai hátralékoknak akkor 11.000-et meghaladó nagy számára, elismerte, hogy ezen állapoton lehetőleg sürgősen segíteni kell és itt a házban megismételte az ő jelentésének azon indokolását, a mely szerint ezen hátrányos állapotoknak egyedül — és ezt a szót hangsúlyozom — gyakorlati megoldását abban találta, hogy a kúria bíráinak létszámát az azóta törvényben is kifejezést nyert intézkedéssel szaporítanclónak találta. Én ezzel szemben állítani mertem, hogy az általa egyedül gyakorlatinak kijelentett megoldási mód nem lesz elégséges ezen hátralékok leküzdésére és szomorú elégtételt kaptam a gyakorlatban, szomorú elégtételt adott a való, mert a kúriai hátfalékok az általa egyedül gyakorlatinak hangsúlyozott óvszer daczára nemhogy apadtak, hanem még emelkedtek, és az ügyforgalom folytonos emelkedésénél fogva még emelkedni is fognak. Ha tehát, t. ház, figyelembe veszszük, hogy az országnak legfőbb bírósága a jelenlegi létszámmal a munkának elvégzését nem győzi; ha meggondoljuk, hogy ugyan a legfőbb bíróság tekintélyét emelheti-e azon tény, akár a belföld, akár a külföld előtt, (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) hogy egy-egy fontosabb pernek elintézése egy, sőt másfél évi időre van elhalasztva; ha végül meggondoljuk, mennyire igaz, hogy az igazságszolgáltatás jóságát és gyorsaságát az olcsóságnak alárendelni nem szabad: vájjon, i. képviselőház, nincs-e akkor igazam, ha a kúriai bírák létszámának szaporítását újból és újra hangsúlyozom és sürgetem, azon költségvetés keretén belül, a melyből kitűnik, hogy — mint már itt említve volt — az állam pénztára 14 milliót meghaladó összeget nyer? Ez a kérdés nem szenvedhet nézetem szerint hátrányt, csak azért, mert, ennek megoldása is pénzbe kerül. Nem elég, t. képviselőház, itt az elveket hangoztatni, ha nincs hozzá meg a komolv ^akarat ezen elveket az életben keresztülvezetui. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon) Nem elég tehát, ha a t. igazságügyminiszter úr itt azt mondja, hogy ő a gyorsaságot és jóságot nem rendeli alá az olcsóságuak, hanem akkor fog nézetem szerint megfelelni állásából kifolyó kötelességeinek, hogyha ezeket az elveket megvalósítja az életben az által, hogy a kúriai bírák létszámának szaporítása révén és útján lehetetlenné teszi majd azt az igazán megdöbbentő és a külföldi jogászi köröket is megbotránkoztató állapotot, hogy annyi per egy egész, sőt másfél évig hever elintézetlenül, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és én hozzáteszem, t. ház, hogy a mi joggyakorlatunk szerint két egybehangzó ítélet alapján végrehajtásnak lévén helye, vájjon azon fél, a ki két egybehangzó ítélet ellen felebbez a kúriához s ott reméli igazságának elnyerését, mily helyzetbe kerül, ha állítólagos igazságának ellenére végrehajtják az ítéletet, sőt mi több, behajtják a követelést és elárverezik neki ingó és ingatlan vagyonát és másfél év után a kúria megadja neki ugyanazt az elégtételt, hogy ügyét megnyerte, de akkor már igen sok esetben az előbbi felperesen nem veheti meg azt, a mit a két egybehangzó ítélet folytán neki fizetnie kellett. Ha tehát a volt igazságügyminiszter úrnak abbeli álláspontját az élet anynyira megczáfolta és ha a jelenlegi igazságügyminiszter úr programmjában annak ellenkezőjét nézetem szerint helyesen hangsiílyozta, akkor nem találom tökéletesen egybehangzónak a tényekkel azt, midőn a jelenlegi igazságügyminiszter úr mégis azt mondta, hogy mindenben elődjének nyomdokain halad. Ebben igéri, hogy nem fog azon haladni, és én kérem is, hogy ne haladjon. A házban követett az a gyakorlat, a mely szerint a legközelebbi ezímnél az előbbi ezímre felhozottakra is lehet, habár röviden visszatérni kényszerít engem, de fel is jogosít, hogy a t. igazságügy miniszter úrnak Zsitvay úrra vonatkozó kijelentéséhez némely tiszteletteljes észrevételt tegyek. Én azt az elvet, hogy a kik nincsenek itt, azokról ne beszéljünk, nem vallom. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Én sem! Mérey Lajos: Ez egy meghaladott ósdi álláspont. A parlamentnek kötelessége, a nyilvánosság követelménye, hogy itt mindent előhozhassunk, a mit jogosan előhozhatni vélünk. T. ház! Ha tehát itt felhoztunk egy oly esetet, mely az egész országban feltűnést keltett, nézetem szerint helyesen cselekedtünk még akkor is, ha az illető rossz cselekvénynek elkövetője itt a maga személyében nincs is jelen.