Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-428

428. országos ülés 1895. arra, hogy még olyat is tudomásai vegyen, hogy a miniszter úrnak álláspontja nincsen. A másik kérdés, a miről szólni kívánok, a katonai büntető-törvény kérdése. Ott már kissé deczidáltabb és merészebb hangot hallottam meg­szólalni; mert a t. miniszter úr azt mondta, hogy törekedni fogok a legnagyobb erélylyel ezt mielőbb érvényesíteni. Körülbelül már tizenöt éve halljuk ezt. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Én tőlem nem ! Polónyi Géza: Elhiszem, a t. miniszter úrnak ígéretei sokkal komolyabbak, mint voltak elődjeié, és nagyon elhiszem, hogy a t. miniszter úrnak sokkal több idő is fog rendelkezésére állani azoknak beváltására, mint elődjeinek. Azt is szivesen elismerem, hogy sokkal nagyobb eltökéléssel, férfiasabb erélylyel fog ehhez a munkához, mint elődjeinek bármelyike is. Ezt mind elhiszem; de ismét a parlamentarizmus szempontjából én nem arra voltam kíváncsi, hogy a t. miniszter úr milyen alakban igér meg vala­mit, mert nem először, hanem már huszadszor sürgetjük, és hasztalan várjuk a katonai büntető törvény előterjesztését; hanem arra voltam kí­váncsi, hogy vájjon Magyarország közjoga és parlamentarizmusunk szempontjából igaz-e az, — ezt kérdeztem a miniszter úrtól, — hogy össze­ütközés keletkezett épen ezen kérdésben, és pedig a miatt, mert Magyarország közjogával szemben a bécsi, nálunk illetéktelen körök azon állás­pontra helyezkedtek, hogy Magyarország törvény­hozásának nincsen joga belenyúlni ezen kér­désekbe. Én egész tisztelettel kérem a miniszter urat, ha netán feledékenységből erre a kérdésre kitérni nem méltóztatott, én erre fektetem a fősúlyt, ha alkalma van rá, s ha szintén elismeri ennek fontosságát, erre nézve legyen kegyes engem s a t. házat megnyugtatni, mert külön­ben: »qui tacet, ubi loqui debuisset ac potuisset, consentire videtur«. Mindenesetre azt fogom hinni, hogy igazat mondottam, mert a miniszter­nek szabad, lehet, sőt kötelessége is, hogy be­széljen erről a dologról. Egyébként, t. ház, sok szerencsét kívánok ebben a kérdésben a miniszter úrnak, s ezt nem minden gúny nélkül mondom, mert mi, a kik e helyről a 1867. évi XII. tczikkben lefektetett ki­egyezést sohasem helyeseltük és sohasem helyesel­jük : tisztában vagyunk azzal, hogy önök ezen alkot­mányalapján egy Béesből keltezett, nem is koronái, hanem külügyminiszteri vető ra ehhez az úgy­nevezett kényes kérdéshez ezen dicső alkotmá­nyosság és állami függetlenség mellett keztyűs kézzel sem mernek hozzányúlni. T. ház ! A harmadik kérdés már aktuálisabb jelentőségű: a házasságjogra vonatkozó perrend­február ll-én, hétfőn. 429 tartás életbeléptetésére vonatkozó törvény. A miniszter úrtól erre nézve felvilágosítást kérek. Arról van a szó, hogy a köteléki perekben a házasság felbontása, vagy az ideiglenes ágy és asztaltól való elválasztás, az eljegyzés körüli perekben életbe léptetendő eljárás rendeleti úton szánd ékoltatik-e megalkottatni. E tekintetben hírlapi közlemények állanak előttünk, a melyek­nek indokolása rámutat arra a gyanús forrásra, hogy azok hivatalos kézből kerülnek ki. T. ház! Ezt a kérdést méltóztassék nekeai megengedni, hogy minden személyes vonatkozás nélkül tisztán igazságszolgáltatási szempontból röviden megokoljam. (Halljuk! Halljuk!) A mi­niszter nem szól arról semmit, hogy rendeleti úton, vagy törvényjavaslattal akarja-e a kérdést megoldani. Ki tudna erre nézve önök köztíí a miniszter úr beszéde után válaszolni? En nem tudok. Azt mondja, hogy azon törvény életbe­léptetéséhez már van nekünk polgári perrend­tartásunk, a melynek czinozuráján még a sötétben tapogatódzók is könnyen el tudnak igazodni. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Nem mondottam ezt! Polónyi Géza: Már most nem akarok hosszasan immorálni e kérdésnél, de első sor­ban egy nagy közjogi elvet vagyok bátor a miniszter úr figyelmébe ajánlani, a mely egy­úttal igazságszolgáltatási kérdés is. Soha és sehol nem helyes egy oly kodifikáczió, a mely a materiális jog diszpoziczióival proczesszuális kérdéseket kíván vagy akar megoldani. A má­sodik dolog: soha egy törvényhozás sem teheti azt, hogy proczesszuális eljárás, a hol az állam­polgárnak azon közjogáról van szó, hogy mely bíró elé és milyen eljárás mellett állíttassék, rendeleti útra tereitessék, hacsak a törvény­hozás rendkívül kivételes okokból a miniszternek erre külön meghatalmazást nem^d. Ez általános jogelvek mellett hivatkozom a volt igazságügy­miniszterre, s az igazságügyi bizottság összes tagjaira, hivatkozom arra a volt államtitkárra is, ki politikai egyéniségének teljes intaktságá­ban és politikai elvei megvalósítása érdekében jött ide, mint igazságügyminiszter, s a ki vala­hányszor az igazságügyi tárgyalások rendjén az eljárás kérdése szóba került, s az anyagi jog­szabályok közé valamelyikünk oly diszpozicziót kivánt fölvétetni, melynek csak távolról is pro­czesszuális jellege volt, mindig kijelentette, hogy ez a -megalkotandó perrendtartási törvénybe fog fölvétetni, s oda tartozik. A házassági jog kodifikácziója alkalmával sem a házban, sem a bizottságban senkinek leg­kisebb kétsége nem volt az iránt, hogy a köte­léki perre vonatkozó eljárásnak szabályozása csak törvény útján következhetik be. S most megint bujósdivál állunk szemben, mely rendé-

Next

/
Thumbnails
Contents