Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-427
427. országos ülés 1895. február 9-én, szombaton. 395 azt most, évek múltán, mikor még boldogult Pauler is rövid időhöz kötötte a magánjog kodifikáczióját, hogy ö még most is egy új bizottság összeállításán fáradozik, a mely neki egy egységes tervet fog kidolgozni. Én tehát első sorban abban különbözöm a t. igazságügyminiszter úrtól, hogy nem tartom helyesnek azon számtalan sporadikus javaslatok bejelentését és mnnkaprogrammba való felölelését, hanem azt kívánom a t. miniszter úrtól, hogy ezen nagy, égetően sürgős és messze ge nerácziókra kiható igazi reformalkotásokat vegye egész erejével kezébe és csinálja meg ezt a két dolgot mielőbb és jól. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Van ezeiikivűl azonban még egy más pofjztulátumom is, a melyre nézve melegen óhajtanám, hogy az igen t. igazságügyi miniszter úr az-eddigi rendszerrel tökéletesen szakítana, (Halljuk! Halljuk!) Magyarországon a most uralkodó jogbizonytalanság mellett egy sajátságos rendszer fejlődött ki. Deák FerenczetAusztriáhan is azért magasztalták, mert azt mondották róla, hogy kitűnő magyar jogász és érti a corpus jurist. 1867-ben, sőt a 60-as évek elején is axióma volt, hogy Magyarországon megbecsülték a régi táblabírákból felsarjadzott államférfiakat azért, mert magyarok voltak szívükben és lelkükben, és magyarok voltak mint jogászok is. Én nem szégyelem magamat soha Európának semmiféle fóruma és areopágja előtt, hogy magyar jogász vagyok. De nincsen okunk szégyenkezni jog fejlődésünk miatt, csak jól kell ismerni a magyar jogot, egész rendszerével és mindenek felett annak közjogával együtt. Mi szükség volt tehát arra, t. ház, hogy a 60-as évek óta egy rendszert inauguráltak Magyarországon, a hol a magyar jogászok ideje egyszer é* mindenkorra lejárt. Ezek ázsiai emberek, nekünk középeurópai nagy talentumokra van szükségünk. A mint valaki egy rossz vezérczikket ír egy nürnbergi novelláról, az már kitűnő jogász Magyarországon; mihelyt valaki Beccária »Dei delitti e delié pene« ezímíí művéből egy strófát idéz helyesen és ortografice, az már kimagasló magyar jogász. (Derültség a baloldalon.) A legújabb korszakban a magyar törvényhozás oly lejtőre tévedt, hol megtagadva minden múltunkat, nemcsak a hiteltörvények alkotásánál, a hol meg is lehet annak a jogosultsága, ha asszimilálódunk és a középeurópai joggal egy színvonalra helyezkedve egyöntetűvé teszszük a váltó-, kereskedelmi és csődtörvényeket, a hol — mondom — annak bizonyos mértékig annyival is inkább megvan a jogosultsága, mert kivéve az 1840-iki törvényhozást, e tekintetben anteczedencziák nélkül állunk a magyar törvényhozásban, mert a váltót természetesen őseink még nem ismerték, és a kereskedelmi jogot csak a harminczad törvényeiben alkották meg; de már azután, mikor én látom azt a törvényalkotási műhelyt, az igazságügyi bizottságnak azon különben általam egyenként és személyenként nagyon tisztelt férfiait, — hozzáteszem, hogy rendkívül tehetséges férfiait, — a kik, mikor az igazságügyi bizottságban megjelennek, elhozzák magukkal a nürnbergi novellát, elhozzák a porosz Landrechtet, az osztrák polgári törvénykönyvet, hoznak magukkal franczia és angol könyveket annyit, a mennyi csak kell, de aztán a corpus jurisban keresni nem tudnak: (Zajos derültség a bal- és szélső baloldalon.) mondom, nálunk rendszerré vált, hogy csak az helyes, a mit a német bölcseség annak talál. Kompiláczió, reczepezió az egész vonalon. (Igaz! Ügy van ! a szélsőbalon.) Hiszen, t. ház, az igazságügyi bizottság tárgyalásain már megczáfolhatatlanúl sikerűit paragrafusról-paragrafusra kimutatnom, hogy maga a házassági jog sem egyéb, mint egy rossz reczepezió, nagyon rossz reczepeziója a német birodalmi törvényjavaslatnak, erste .Lesung. (Zajos derültség a bah és szélsőbalon.) A volt t. igazságügyminiszter úr talán volt szíves azóta elolvasni a zweite Lesungot. (Derültség balfelöl) Szilágyi Dezső: Ön. egyiket sem olvasta! Polónyl Géza: Én olvastam mind a kettőt. Szilágyi Dezső: De nem értette! Polótiyi Géza: Lesz szíves a szolgát hazaküldeni, mindjárt elhozathatom a volt miniszter úrnak a jegyzeteimmel ellátott aat a javaslatot, a melyet én az akkori miniszter úrnak paragrafusról-paragrafusra felolvastam, hogy kimutassam, hogyan fordították rosszul a német birodalmi javaslatból. (Derültség bálfelöl.) Akkor azt nem méltóztatott megezáfolui. No de hát az a zweite Lesung azóta sok törvényhozási elvre nézve kioktatta a magyar törvényhozást. Hiszen már megesett ez az igazságügyi lapsus azelőtt is, hogy a kei*eskedelmi törvényből, gondolom, a bizományi vagy a fuvarozási ügylet kimaradt az eredeti törvényjavaslatból és akkor hirtelenében a hollandi novellát csapták be; ez azonban Hollandiában megbukott, nálunk törvényDyé lett. (Zajos derültség és felkiáltások a tal- és szélső baloldalon: Az igaz!) Ott van, t. ház, a híres sommás eljárásról szóló törvény. Hát van-e ennek csak egy részecskéje is abból, a mit úgy nevezünk, hogy magyar? Tiszta német jogászoknak, paragrafuscsinálóknak idetálalt oly tákolmánya ez, melyet minden ember egy-két napi fáradság után ki tud magának írni azokból a munkákból, a melyek Németországban születtek. (Zajos derültség a bal- és szélső baloldalon.) 50*
