Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-426

378 ! 426. országos öles 18í>5. február 8-án, pénteken. hivatalos sajtója útján a felháborított közvéleménynek elégtételt szolgáltatni elmulasztotta. (Igaz ! Ügy van! a baloldalon.) Én azon czélból szólaltam fel, hogy az igen t. igazságtigyminiszter úrnak alkalmat adjak nyilatkozni, szándéka-e a jövőre nézve is az, hogy a Budapest székesfővárosi büntetőtörvényszék vezetőségét oly kezekben hagyja, a mely kezekbe letett dis/.kreczionális hatalmát oly irányban gyakorolja, a mely irány megsértése az egyéni szabadságnak, megsértése a polgári szabadságnak, megsértése a törvény előtti egyenlőségnek, (Igaz! Ügy van! a bal- és ssélső haloldalon.) és megsértése a törvény iránti tiszteletnek. Ugron Gábor: Aszódra kell küldeni a javítóintézetbe! (Élénk derültség a szélső baloldalon.) IbSekutz GyŐZŐ : Befejezem e tekintetben való felszólalásomat és áttérek arra a kérdésre, mely eddigelé itt e házban tárgyalva lett hatalmi, tárgyalva lett politikai szempontból, de nem lett tárgyalva — a mi az én igénytelen felfogásom szerint a kérdés egyedül helyes megoldására vezet — jogi szempontból. (Halljuk! Halljuk !) E hazában s ebben a házban eddigelé nem volt eltérés a magyar nemzeti szellemű népek és a más szellemű és törekvésű népek hivatásának felfogása tekintetében. A külön nemzetiségek szellemét azonban az állam — ezzel minden kormánynak és minden politikusnak tisztában kell lennie — külön érvényre nem emelheti, mert az én államjogi ismereteim szerint a magyar nemzet szelleme és akaraturalma nem korlátozható az idegen nemzetiségi szellemek útja s törekvései által. A nemzetiségi egyenjogúság, mint az együttéíő, de különszellemű összességnek érvényesülése: politikai képtelenség. És midőn Zay Adolf és Meltzl Oszkár képviselő urak ezen kérdést hatalmi kérdésnek is kívánták tekinteni, elfeledték azt, hogy ezt csak két esetben tehetnék. Ha vagy arról lenne a szó, hogy a magyar nemzet az ő teljes megsemmisülésüket tűzte volna ki feladatúi, vagy ha beismernék, hogy ők tűzték ki feladatokúi a magyar nemzeti szellem megtámadását. Én azt, hogy a magyarországi nemzetiségek a megsemmisítéstől való félelem nyomasztó súlya alatt állanának, nemcsak a megszelídült miniszterelnök úrtól, de a nagyon is félt beszterczenaszódi főispán ténykedéséről sem hallottam soha. Azt pedig, hogy teljesen izolálva, minden faji összeköttetések nélkül 140.000 lélek a magyar államtól el akarva szakadni, és nem birva annak tudatával, hogy csak a magyar állam szellemének teljes betetőzésében találhatja föl fejlődésének hazában élvezett nagy előnyeinek békés élvezetét, — sem okosságuk, sem hazafiságukról feltenni nem akarom. (Zaj jobbfelöl. Felkiáltások a bál- és szélső baloldalon: Helyre ! Helyre!) Azonban óvatosabb nemzetiségi politikusok e kérdést hatalmi kérdés helyett politikai kérdésként szeretik fölttíntetni. Erre nézve, azt hiszem, legnagyobb tévedésüket az 1868. évi XLIV. törvényezikknek a czíme, mely a nemzetiségi egyenjogúságról szól, okozza, csak e czím adhat okot t

e politikai tévedésre, mert a törvény bevezető intézkedése már világosan idmondja, hogy Magyarország politikai tekintetben az egységes magyar nemzetet alkotja. Ha ezt a nemzetiségi törvénynek nevezett törvényt akarjuk politikai szempontból is értelmezni, rá kell, hogy a törvény meghozatalának forrására is nyissunk és ott megtaláljuk Deák Fereneznek 1866. évi április hó 21-én mondott beszédét, midőn Popovics Vazul és társai azon indítványára, hogy a nemzetiségi ügyben kiküldendő bizottság az ország nemzetiségeinek kellő figyelembe vételével és számarányában alakítassék, azt mondta : »Nem egyes nemzetiségeknek külön ügye ez, hanem az egész országé, és mi nem egyes nemzetiségeket képviselünk itten, hanem valamennyien képviseljük az egész országot. Az alkotmány nem külön nemzetiségeket ruház föl képviseleti joggal, hanem az ország polgárait, kik mindanynyian azon egy hazának polgárai, azon egy politikai nemzetnek tagjai. Midőn tehát a nemzetiségi kérdések fölött tanácskozunk, a feladat nem az, hogy a nemzetiségek mint egymással szemben álló felek alkudozzanak egymással.« Midőn Deák Ferencz ezen beszédét fölolvastam, nem azért tettem, hogy reámutassak arra, a Deák Ferencz beszédjében talán előre érzett politikai jelenetre, melynek mi itt e képviselőházban tanúi voltunk. Nem akarok azon jelenet alkalmával Zay Adolf és Meltzl Oszkár képziselő arak részéről tett kijelentésekkel foglalkozni, nem akarom különösen Zay Adolf t. képviselőtársamat arra figyelmeztetni, hogy midőn ő az 1848. év előtti állapotból kifolyólag a három nemzet fogalmára hivatkozva, Erdélyben a nemzetiségeknél magasabb elismerést és elbírálást követel, akkor ebben az indokolásban annak az uniónak respektálása is kétségbe van vonva, a mely unió megbontása az oláh túlzók programmja, és a mely programm ellen a t. képviselő úr is mindig állást foglalt. Röviden fel akarom olvasni a szász néppárt programmján álló liberális képviselő uraknak a »Pester Lloyds február 6-iki számában is megjelent azon nyilatkozatát, melyet a szász néppárthoz intéztek, a melynek egy pár kifejezését leszek bátor reprodukálni. »Wiewohl vorausgesetzt werden musste,