Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-425

356 42S. országos ülés 1895. február 7-én, csütörtökön. az imént a t. miniszter úr és köztem lefolyt. A t. miniszter úr engem nagy tévedésekkel vádolt. Ez volt a miniszter urnak véleménye. Hogy azonban igaza volt-e vagy sem, az nagy kérdés. E tekintetben, gondolom, az igazság legalább is eldöntve nincsen. Sőt ha én hivatkozni akarnék felmerült esetekre, melyek által konstatálhatnám azt, hogy ily alkalmakkor a tévedés nem az én részemen, hanem a t. miniszter úr részén van, akkor vissza kellene mennem a véderő-vitának azon mozzanataira, a melyekben a többi közt a miniszter úrnak a ház elé terjesztett írásbeli jelentésében az konstatáltatik, hogy a véderő­iörvény nem fog 400.000 frtnál többe kerülni; és ezzel szemben a póttartalékra és egyéb ki­adásokra hivatkozva, ma már konstatálhatom, hogy milliókba került. Egyébiránt nem ezzel a kérdéssel akarok foglalkozni. Hanem azt a kérdést vagyok bátor a miniszter úrhoz intézni, hogy vájjon a hon­védséghez évenkint fölös számúak soroztattak-e be, vagy nem, a lefolyt, különösen pedig azon években, a melyekben ezen hátralékok támadtak? B. Pejérváry Géza honvédelmi mi­niszter: Igen! Horánszky Nándor: Ha igen, akkor a kérdés úgy áll, hogy fölös számmal oda sorozni addig, mig az újonczjntalékban hiány van, nem lehet. A fölös szám csak ott kezdődik, ha az ujonczjutalék fedezve van. A különbség azután abban áll, hogy mig a fölös számúak csak a póttartalékban szolgál­nak, csak a póttartalék kiképzésében részesül­nek . . . (Ellenmondások jdbbfelöl.) Bocsánatot kérek, a törvény értelmében a fölös számúak a pót­tartalékhoz tartoznak. (Igaz! Úgy van! a bal­és Szélső baloldalon.) B. Fejórváry Géza honvédelmi mi­niszter: Itt a törvényben arról van szó, hogy a hiányt hogyan lehet fedezni. (Halljuk! Hall­juk/) Béke idejében azon besorozottak, a kik fölös számúak, és az újonczjutalékba beleesnek, a honvédség póttartalékába helyezendők át. Ennyit mond a törvény. Ellenben — mondja tovább — az említett jutalékban netalán mutat­kozó hiányok fedezésére szolgálnak a feles számúak is. (Zaj balfelöl.) Horánszky Nándor: Nem ez a kérdés, t. miniszter úr. A kérdés az, hogy a fölös szá­múak a póttartalékhoz tartoznak-e: igen, vagy nem? Erre nézve a törvénynek más rendelke­zését fogom felolvasni, mely — azt gondolom — evidensebb és pregnánsabb. A törvény 14. §-ának 4-ik alineája a következőleg szól: (Olvassa) »A közös hadsereg és a honvédség újonczjutaléká­nak teljes fedezése után fenmaradó újonczok, mint fölös számban besorozottak a póttartalékba osztandók.« Ebből következtetem azt, hogy addig fölös számba nem jöhetnek az újonczok, mig a kontingens fedezve nincsen. Ha pedig így áll a dolog, s a megelőző években, a melyekről a tartalék datálódik, fölös számmal vannak, pedig ezen évekre újonczok igényeltetnek, ez szabad gazdálkodás, s azért e szót nem rosszul hasz­náltam. (Igaz! Igaz ! a baloldalon.) De felszólalásomnak tulajdonképen más a ezélja. A miniszter úr lehet, hogy a kimutatá­sokat közölte a véderő-bizottság tagjaival, bárha többen azt mondják, hogy sem meg nem kap­ták, sem nem látták. T. ház! Az összegeket nem a véderő-bizott­ság szavazza meg, hanem a képviselőház. És ha ez elmulasztja azt a kötelességét, hogy akkor, mikor egy fontos törvényt szavaz meg, a melyben nem csak véradó, hanem tekintélyes pénzadó is igényeltetik és adatik meg, és meg­szavazza a nélkül, hogy annak alapja tényleg meg volna és fenforogna — a mi csak kimu­tatások révén volna lehetséges — hát azt én komoly eljárásnak soha nem fogom tartani. (Helyeslés balfelöl.} És hogy ez legalább jövőre ne történjék, bátor vagyok a következő határozati javaslatot elfogadásra ajánlani: (Olvassa.) » Út asíttatik a honvédelmi miniszter, hogy az újonczmegajáu­lásra vonatkozó törvényjavaslat benyújtása al­kalmával évenkint terjeszsze elő a megelőző év sorozási eredményét is, a megtörtént leszámolás szerint«. Méltóztassék a t. ház a jövőre leg­alább saját komolyságának megóvása érdekében ezen határozati javaslatot elfogadni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: A határozati javaslat fel fog ol­vastatni. Papp Elek jegyző: (olvassa a határozati javaslatot) B. Pejérváry Géza honvédelmi mi niszter: T. ház! Én a magam részéről, bár­mennyire szeretném, már tisztán udvariasságból is, elfogadni ezen határozati javaslatot, még sem vagyok azon helyzetben, hogy annak elfogadá­sát kérhetném, és pedig azért nem, mert ha utána méltóztatik nézni, mintegy hét év előtt Ivánka Imre képviselő űr felszólalása alapján majdnem szórói-szóra ilyen határozati javaslat merült itt fel, a melyet én elfogadtam, és a melynek alapján, mint bátor voltam felemlíteni, ezen kimutatást, az újonezozási eredményeket és a leszámolási végleges számbavételi eredménye­ket a véderő-bizottságnak bemutattam. Hát engedelmet kérek, vagy vau a kép­viselőház akkori határozatának értéke, hogy a kimutatásokat a véderő-bizottságnak bemutassam, és akkor ez a határozati javaslat felesleges, vagy pedig nincsen értéke, a mit föl sem aka­rok tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents