Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-424

330 494. országos ttlés 1895. ségi központi fegyvertár és lőszerbizottság czímén a 44.374 forintot megszavazzák, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség megszavazza. Schóber Ernő jegyző (olvassa).- Ludovika-Akadémia 444.618 írt. Elnök: Kivan valaki szólani a tételhez? (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! Felkiáltások a szélső balfelől: Nem halljuk, mit olvasnak I) Kérek csendet, t. uraim. Kivan valaki a tételhez szólani? Senkisem kivan? Ennélfogva felteszem a kérdést. (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk! Elnök csenget.) Ugron Gábor: Tessék csendet csinálni! Nem tudjuk, hogy miről van szó! Elnök: Mindenekelőtt arra kérem a t. ház mindenik oldalát, hogy ha meg akarjuk egymást érteni, akkor legyen csend, (Igás! Úgy van!) s akkor mindjárt minden akadály nélkül folyik a tárgyalás. Thaly Kálmán: Előbb is az volt a baj! Elnök : Kérdem, akar-e valaki hozzászólani a honvédségi intézetek czím harmadik rovatához: a Ludovika-Akadémiára 414.618 frt? Nagy István: Én akarok szólani. Elnök: Nagy István képviselő úr akar szólani! Nagy István : T. ház! Mindenekelőtt megjegyzem, hogy sokad nagyobb tisztelője vagyok az elnöki enuncziáczióknak, már csak azért is, mert három éven át volt szerencsém a ház jegyzőjeként működni, semhogy ha hallottam volna azt az enuueziácziót, hogy a vita be van zárva, az ellen a legkevesebb kifogást tettem volna, és mégis fel akartam volna szólalni. Én azonban azt egy szóval sem hallottam, de azért feltétlenül elhiszem, hogy az enuncziáczió megtörtént. Én felálltam, s már el is kezdtem beszédemet s ki is mondtam az első szót: »Tisztelt«, a midőn felkelt a honvédelmi, miniszter úr, és én természetesen nem folytathattam beszédemet. Áttérve a Ludovika-akadémiára, tudomásul veszem a miniszter úrnak erre nézve beterjesztett jelentését s az ott elért eredményeket eléggé kielégítőknek és örvendeteseknek tartom. De a kérdés bizonyos oldalaival mégis foglalkoznom kell. Úi at nem fogok mondhatni, mert régiek a panaszok is és a védelmek is, de a panaszok el fognak múlni, ha megszűnnek a sérelmek; erről méltóztassék meggyőződve lenni. Én most is azt mondom, hogy akkor teszünk legnagyobb szolgálatot a hadsereg és a monarchia érdekeinek, ha az 1867-ik évi kiegyezési törvény minden rendelkezését, annak intencziói és szelleme szerint megvalósítjuk, és megadjuk a magyar államnak mindazt, a mi ezen törvény betűje és szelleme szerint megilleti. S most, midőn ismét egy hírlapi közlefebruár 6-án, szerdán. menyre hivatkozom, sietek kijelenteni, hogy nem hiszem, bármennyire szeretném is, ha ezt hihetném, hogy az illető hírlaptudósító nem tévedett volna. Azt olvasom ugyanis ama lapból, melyet a miniszter úr zavaros forrásnak tekint, — e felett nem vitatkozom, — de melyet én pártatlan, ügyesen és jól szerkesztett lapnak tartok, a »Budapesti Hirlap«-ban, hogy a költségvetés tárgyalása folyamán meglepetés fogja érni a t. házat, a mennyiben a miniszter úr arra fog költséget kérni, hogy a Ludovika-akadémia olyképpen bővíttessék ki, hogy abban a közös hadsereg részére is képeztethessenek ki az ifjak, természetesen magyar szellemben és jobbára magyar nyelvben leendő szakoktatás mellett; sietek kijelenteni, hogy én ezt ugyan sóba nem hittem, bár nagyon szerettem volna e téren valami örvendetes hírt hallani. Szeretném ugyanis először, ha a Ludovikaakadémiának oly tervezetet adnánk, mely mellett igazán megérdemelné mai nevét: »Aeademia superior militaris*. Másodszor szeretném, ha csakugyan létesülne Magyarország területén egy akadémia, — de nem a bécsújhelyi mintájára, — melynek elvégzése után az ifjak, mint tisztek léphetnének a közös hadseregbe. A Ludovika-akadémia szervezetét olyképeu gondolnám, a mint azt már egyszer volt szerencsém említeni. Az 1879-ik évi beszállásolási törvény értelmében nekünk akárhány oly laktanyánk van, a melyek katonai czélokra már nem alkalmasak s így ma üresen állanak. Ha a honvédelmi kormány megvenné azokat, és oly mérvben, a mennyire szükséges volna, ott létesítené azt az intézményt, a mely Ausztriában már fennáll, tudniillik az úgynevezett »Landwehr-Kadetenschule* intézményt, a honvédhadapród-iskolák intézményét, a hol az ifjak a középiskola negyedik osztályának bevégzése után vétetnek fel, tehát mint a közös hadsereg hadapródiskolái négy évi tanfolyamának elvégzése után, tiszthelyettesi ranggal osztatnak a hadseregbe, ezt igen könnyen lehetne keresztülvinni, azért, mert ezen laktanyák üresen állván, jelenlegi tulajdonosaiktól könnyen volnának meg szerezhetők. Létesíthetnének tehát megfelelő számú honvéd-hadapród-iskolákat és a Ludovikaakadémiában egy honvédfőreáliskolai tanfolyamot, azután meghagynék a honvédségi felsőbb és törzstiszti tanfolyamot, azután, a mint az Bécsújhelyen is van, egy három éves akadémiai tanfolyamot, de természetesen magyar tannyelvvel; másképen ez nem is lehetne. Ha így szervezzük ezt az intézetet, méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy annyi lenne az aspiráns, az oda belépni kívánók száma, hogy a miniszter úr nem győzné azokat visszautasítani, mert ezen intézetekben a hon-