Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-424

424. országos ülés 1895. február 6-án, szerdán. 325 milliók gyermekei leszolgálnak vérükkel, régente pedig kötelesek voltak azon élvezetért bizonyos vérbeli áldozatot is hozni, akkor én azt tartom, hogy az általános védkötelezettségre is, kivált midőn az nem tisztán a saját magunk országának védelmére fordíttatik, nekünk nem azt kell kívánni, hogy az még inkább fejlesztessék, hanem azt kell kívánnunk, hogy a jelen létező állapot is igazságos legyen abban, hogy a vagyon nak bővebb e részbeni megadóztatása végett, vétessenek figyelembe azok, kik egyénileg nem teljesítik kötelességüket. Én tehát azt gondolom, hogy nem arról kell gondoskodnunk, hogy minél több és több polgárt vonjunk el polgári rendeltetésétől, hanem azon kell iparkodnunk, hogy a katonáskodás, a mely kötelessége a polgároknak, de a mely a polgárt az ő polgári kötelessége alól fel nem menti — és én a katonát is csak mint polgárt tekinthetem — minél rövidebb időre vonja el polgári foglalkozásától. Én nem értek ahhoz a »balra«, »jobbia« stb. szemfényvesztéshez, (Derültség.) hanem értem, láttam, tapasztaltam, hogy 1848— 1849-ben 14—15—-16 esztendős ifjak megverték azt az osztrák katonát, azt a csehet, meg morvát, a kit 20—25 — 30 évig oktattak. Én azt mondom, hogy a katonát mint polgárt kell tekinteni, hazája védelme iránt lelkesíteni; ez a legfőbb katonai tudomány a magyarra nézve, mert azt nem lehet tagadni, hogy a magyar könnyen megtanulja a fegyverforgatást, és a hazájáért lelkesedik, és ha háborúba viszik, bizony ha csak valami irtózatos nagy számmal nem jönnek ellene, megveri biz az a németet, és el is kergeti, miként elkergette azelőtt is. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Én azt gondolom, arra kell nekünk törekednünk, hogy a magyarok jelleme szerint már a tanodákban kellene a gyermekeket 13—14 éves korukban és utóbb is őszi időben, mikor legjobban ráérnek, a fegyverforgatásban és a vadászatban gyakorolni, de minél rövidebb legyen az az idő, melyben ők polgári hivatásuktól elvonva katonáskodni kötelesek. Ha tehát majdan eljövend a véderő-javaslatnak újbóli megvitatása, — azt mondják sokan, én nem értem, — hogy egy év untig elég arra, hogy a szükséges katonai gyakorlatokat a magyar elsajátíthassa, akkor a rendes katonai éveknek most gondolom, — két évbeli szolgálata (Egy hang: Három év!) vagy három évi, szállíttassék le egy vagy két évre, de minél kevesebbre. Azt is gondolom, hogy a 12 év, az igen sok arra nézve, hogy egy polgár a maga hivatásától elvonassék. Emlékezem én az 1848. előtti időkre, emlékezem 1848-ra, és ha 1848-ban elég volt a négy évi katonai kötelezettség, én úgy hiszem, nekünk képviselőknek az a kötelességünk, hogy azokat az éveket tartsuk meg, a melyek ezelőtt is elegek voltak. És így ajánlom a t. képviselő uraknak, és ajánlom a t. képviselőháznak, hogy ne törekedjék most a túl fejlesztésre, mely sok pénzbe kerül, hanem törekedjék arra, én magam is óhajtom, hogy minden magyar férfi kiképeztessék katonailag is, hanem ezen kiképeztetéei rendes kötelezettsége, csak egy, legfeljebb két évre, általános katonai kötelezettsége pedig négy évre határozlassék meg, ezentül pedig jöjjön bele a népfelkelésbe. Meglehet, t. ház, hogy mivel azok, a miket elmondtam, 1848—49 ben jóknak bizonyultak, a mai viszonyok közt nem találtatnak helyén lévőknek. De én azt hiszem, sokkal jobb, ha a képviselőházat már ma figyelmeztetjük arra, hogy a polgárok lassankint tudják már, hogy ők nem pusztán ágyútölteléknek születtek, és nem azért, hogy polgári állásuktól 10—12 esztendőre elvon ássanak. Legyenek meggyőződve, hogy ez nem a vagyonosok elleni küzdelem, hanem inkább a vagyonosoknak áll érdekükben, hogy a szegényebbeknek megkönnyítsék a helyzetét; mert hiszen ők inkább is hozhatnak áldozatot. Mindezeket csak azért hoztam fel, hogy megmagyarázzam mai közbeszólásomat, és hogy ha majdan a véderőjavaslat újból tanácskozás alá kerül, hogy már addig gondolkodjanak a képviselő urak, hogy arra a véleményre és meggyőződésre jussanak, a minő az enyém, hogy a katonának nem szabad másnak, mint polgárnak lennie, sőt hogy magának a rendes katonának is Magyarországon csakis a magyar hadseregben, magyar tisztek alatt, magyar vezénylettel, magyar nemzeti zászlók alatt kellene és kellend állania, a katonai szolgálati éveket pedig szorítsuk csak a legszűkebb időre. Ezek azok, a miket megfontolás és szíves hozzájárulás végett a t. képviselőháznak elmondani szükségesnek tartottam. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök : Tóth Ernő képviselő úr személyes kérdésben kér szót. Tóth Ernő : T. képviselőház! Személyes kérdésben és szavaimnak félremagyarázása miatt kívánok szólani. (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szóló képviselő úrnak szokása, hogy másokat aposztrofál, a mint most engem is, és teszi ezt — bocsánatot kérek a kifejezésért — nem a legjobb akarattal. Most is xígy állította oda a dolgot, mintha én nyakra-főre a fejlesztést kívántam volna, holott egész beszédemnek tenorja az volt, hogy ha szükséges a fejlesztés, — a mi előtt szemet nem hunyhatok ha ő nem tartja szükségesnek, én annak tartom, ez véleménykülönbség, és ezért ne boszankodjék, —- ha tehát szükséges a fejlesztés, hozzátettem, hogy