Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-424

ÍM. országos illés 1895, február 6-án, szerdáa. 321 tiszteket nyugdíjaztak. Miért lett például Máriássy János elbocsátva nyugdíjba? B. Fejórváry Géza honvédelmi miniszter: Kérte! Lakatos Miklós: Azért, hogy megverte azt a német generálist Kassán a fegyvergyakorlaton? (Derültség a szélsőbalon.) Hogy a honvédséggel bravúrt csinált? Hiszen a lapok kürtölték ; megadták neki a báróságot »aber Titel ohne Mittel*. (Derültség a szélsőbalon.) A főrendiházba is bevitték, de ez mind nem elég az olyan katonai talentumnak, a minő ő volt, a ki még szolgálatképes volt. A másik: Hollán Ernő. Azt is nyugdíjazták; miért? Azért, mert hazafias érzelmű, és olvashatta a t. ház minden tagja a lapokban közölt bucsúzóját, a mely szerint csak azt sajnálta, hogy azt a honvédséget, a melyet ő kiképzett, fegyverképessé tett. ellenség elé nem viheti. Ezt is főrendiházi tagsággal tisztelték meg. Még egy kérdésem és kérésem van a t. honvédelmi miniszter úrhoz. Attól félek, hogy a midőn a honvédelmi miniszteri palotából egyegy magyar királyi honvédelmi miniszter kijön, valami keserűség, valami hazafias fájdalom fogja el, ha ott látja a Hentzi-szobrot, Magyarországnak e szégyenoszlopát. Nem érez-e a miniszter úr semmi keserűséget, semmi hazafias sérelmet azon a piaezon, a melyhez úgyis annyi keserű történelmi emlék fűződik már ; mert ott veszté fejét Hunyadi László királyi eskttszegés miatt, és ott volt az, a hol Zsigmond zsarnoksága alatt harmincz nemes vesztette fejét. Hát ime, ez is még ott legyen a nemzet keserítésére ? Jól tudja a t. honvédelmi miniszter úr, hogy ez sérti a nemzet közérztíletét, mert különben nem őriztette volna az egész rendőrséggel a honvédszobor leleplezése alkalmával. Pedig a magyar ember nem oly alattomos, hogy alattomban csináljon valamit; az nyíltan tesz. Vár, tűr, de egyet ne tessék elfejteni: Ha fátyolt vetett a nemzet a múltakra, megérdemelné, hogy fátyol vettessék onnan felülről is a múltakra, hogy ne álljon ott, mint kisértet az a szobor, a mely fenyegeti Magyarországot az abszolutizmus emlékeivel, azon emlékekkel, a midőn nem volt szabad magyarnak lenni, mikor a magyar hazafiakat bitófára és börtönbe vonszolták. Ez sérti a magyar nemzet közérztíletét. Hiszen, ha a minő bátor katona a miniszter úr, olyan bátor miniszter lenne, ha mint a koronának bizalmas tanácsosa megmondaná ő Felségének, hogy ez a nemzet közérztíletét sérti, én bízom a királynak alkotmányos jóindulatában, mert hallom, hogy jó szíve van, a kinek pedig jó szíve van, az nem csak magát szereti, hanem szereti hozzátartozóit is. Már pedig ő Felségéhez családján kívül közelebb nincsen senki, mint KÉPVH. NAPLÓ 1892-97. XXII KÖTET. ez a magyar nemzet, a mely hűségesebben a kutyánál szolgálta a Habsburg házat 300 esztendő óta, megmentette nemcsak a királyi, de a császári hont is sokszor a feldúlástól, manap is a lojalitásnak mindig jeleit adja; és ez ne érdemelné meg azt a bizalmat, a melyre rászolgált, hogy azt a szobrot, mely köztudomásúlag a nemzet közérztíletét sérti, onnan eltávoh'tsák? (Élénk helyeslés a b l- és a ssélső baloldalon.) Kérem a t. honvédelmi miniszter urat, legyen a minő bátor katona, olyan bátor miniszter, a minő még eddig 67 óta nem volt, és én akkor kalapot emelek a t. miniszter úr előtt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Papp Elek jegyző: Tóth Ernő! Tóth. Ernő: A kormánynak az igen t. miniszterelnök úr legközelebb előadott programmjában a hadsereg, illetve a hadszervezet fejlesztéséről is tétetett említés. Ezen eszméből kiindulva, én sem kívánok ezúttal pártunk azon alkotmányos törekvéséről beszélni, a mely a ma fennálló hadszervezetnek az ország közjogi önállóságához illő átalakítását czélozza, hanem azon kérdéseket teszem szó tárgyává, a melyek hadszervezetünk fejlődését előmozdíthatják, vagy annak fejlődésére gátló hatással lehetnek. Az európai nagy hatalmak hadi készültsége és harezképessége azon kötelességeket rója reánk, hogy e téren mi sem maradjunk készületlenül, és az állampolgárok anyagi jólétének figyelemben tartása mellett erősítsük hadszervezetünket azon mértékben, a mely mértékben azt a mai nemzetközi viszonyok megkövetelik. A jövő háborúkban az tekintheti magát a helyzet urának, a ki a hareztéren a harezképzett tömegek legnagyobb súlyával megjelenik és rendelkezik, és a kinek hadszervezete kellőleg kifejlődött és megállapodott lesz, és a ki kellő preczizitással és gyorsasággal mozgósít. Az ideál tehát egy oly hadszervezet volna, mely az államnak összes fegyverfogható elemeit a lehető legrövidebb idő alatt és legkevesebb költséggel harczképessé nevelni, háború kitörésekor azt magába felvenni, és a lehető leggyorsabban az ellenségre vetni képes. Ha hadszervezetünket más európai nagyhatalmak hadszervezetével összehasonlítjuk, azon meggyőződésre jutunk, hogy hadszervezetünknek úgy extenzív, mint intenzív fejlettsége tekintetében azoknál hátrább állunk. Az összehasonlítás igen érdekes azoknak, a kik a dolog iránt érdeklődnek. A hadszervezet fejlettsége megítélésének egyik lényeges faktora a hadseregek békelétszáma, és a békelétszámnak arányviszonya az össznépességhez. A közös hadsereg és a két honvédség — tudniillik a magyar és osztrák honvédség — békelétszáma együttvéve 4i millió össznépesség mellett körülbelül 333.000 fő. 41