Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-422
«». orsxáro* iílé* 18«5. február 4-én, hétfőn. 297 lett élnek, a kik ezen nemzetben a viszályokat állandóan felkelteni kívánják, hogy a maguk föderalisztikus terveinek Magyarországon is pártot szervezzenek, Magyarországot nem ismerve azért, hogy azt megvédelmezzék, azt hirdetik, hogy itt pártok vannak, melyeknek felforgató törekvésük v;in. (Úgy van! balfelöl.) Azt pedig, hogy ezen vádaskodás megerősítéséhez a kormányelnök űr a maga nyilatkozataival csatlakozzék, el nem fogadjuk, és határozottan visszautasítjuk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Annyival is inkább vissza kell ezt utasítanunk, mert ne ringassa magát senki azon boldog hitben, mintha a kormányelnök úrnak jelenlegi kabinetje Magyarország állami erőinek megerősítéséhez, biztonságához már létele által is hozzájárulna. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nagyon különös, hogy egy kormány, melyet a szükség és kényszerűség és a körülmények összejátszása ide az asztalra, mint egy talált gyermeket dobott, (Derültség a szélsőbalon. Zaj jobbfelöl.) itt felálljon e's vádoljon minket azzal, hogy mi az állam rendjét és biztonságát megbontjuk. Hiszen, t. ház, szokjanak le már arról, (Derültség jobbfelöl) hogy tisztán a 67-iki alap megvédelme zésének czíméből és ürügyéből a 67-iki alapon álló kormányférfiakat is kizárják a hatalomból, minket pedig egyszerűen rend- és biztonságfelforgató elemeknek akarnak deklarálni. Azok hiúk és balgatagok, kik az ily vádaknak hitelt adnak; csak a rosszindulat teheti őket képessé, hogy azokat elfogadják, de azok, a kik Magyarország közviszonyait ismerik, az ily vádakra és inszinuäcziókra esak visszautasítással felelhetnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az a 67-iki alap, a melyben önök az állami rendet látják, nem a valóság; a valóság az, hogy Magyarországnak alkotmánya van és az alkotmányos többség kormányára van fektetve Magyarország parlamentáris rendje. Az az állami rend, hogy a többség uralkodjék, az az állami rend, hogy azt a többséget a választások ne korrumpálják, meg ne hamisítsák; az az állami rend, hogy a többség akarata érvényesüljön mindenkivel szemben ; állami rend, hogy az, a mi a törvénykönyvben van, végrehajtassék, hogy annak ne csak azok a férfiak tartozzanak eleget tenni, a kik az ellenzéki oldalon ülnek, hanem azok is, a kik a jobboldalon ülnek; az az állami rend, hogy az állam vagyonát csak az állam érdekében használják fel; az az állam biztonsága, hogy azt a vagyont pártczélokra fel ne használhassák. Igen, ha arról van szó, hogy az állami rendet megtámadják és az állam biztonságát fenyegetik, fenyegetik azáltal, ha gyenge kezekre bízzák azon nagy kincseket, ha erélytelen férfiak kezébe adják az ország jövőjét, az ország politikai hatalmát. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Visszautasítom a miniszterelnök előbbi nyilatkozatát a magam és elvbarátaim nevében. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! Valóban nem értem indokait azon erős és támadó fejtegetéseknek, melyeket itt Ugron Gábor I képviselő úrtól az imént hallottunk. Miről volt, és van most is szó? Az államháztartás rendjének és biztonságának fentartásáról. (Úgy van! jobbfelöl.) Itt nem állambontó és államreudet za: váró törekvésekről, hanem az államháztartás ; rendjének fentartásáról volt szó. Ezzel szembeu I Ugron Gábor képviselő úr támadása szerintem j nem indokolt. Arról volt szó, t. ház, hogy ezen : törvényjavaslat alapján az állam által elvállalt kötelezettségeknek eleget lehesseu tenni; arról volt szó, hogy az állam a maga bevételeit beszedhesse ezen két hónapon keresztül addig, míg a költségvetési törvény létrejön. Megvallom így kellett értenem, és azt hiszem, így is kellett mondanom szavaimat, és mert így vau: a támadást indokoltnak nein tartom. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs feljegyezve. Felteszem a kérdést, ellenindítvány különben sem adatván be, méltóztassanak azok, kik a czímet változatlanul elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Schóber Ernő jegyző: (Olvassa a törvényjavaslat 1—2. szakaszait, mélyek észrevétel nélkül elfogadtatnák.) Elnök: T. ház! Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. A holnapi ülés napirendjére nézve a ház korábbi megállapodásával összhangban ajánlom, hogy első helyre tűzessék ki, a jelenleg részleteiben is elfogadott törvényjavaslat harmadszori olvasása ; második helyre pedig tűzessék ki a véderő-bizottság jelentése az 1895. évben kiállítandó újonezok megajánlásáról. A ház további határozatának megfelelőleg ezzel együtt tárgyalandó a véderő-bizottságnak már a ház előtt fekvő két jelentése. Az egyik tárgyazza a közös hadseregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának ered; menyét, a másik pedig vonatkozik a közöshadseregből a honvédség állományába történt • áthelyezésekre. (Helyeslés.) Ez volna a holnapi napirend. Méltóztatnak ! ebben megnyugodni ? (Igen!) Akkor azt határozatI képen kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXII. KÖTET. s