Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-422

422. orwágos ülés 1895. február 4-én, hétfőn. 287 koplal családjával együtt, de legalább a mit özvegyének, árvájának már a törvény megállapított, legyen lelkünk, t. ház, és azt ne vonjuk el a szegény emberektől. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Az a törvényhozás, mely a minisztereknek és főispánoknak oly bő nyugdíjat szavaz meg; az a törvényhozás, mely a fővárosi gazdag emberek mulatságára a vígszínházra 200.000 forint kamatnélkűli kölcsönt; akart megadni; az a törvényhozás, mely a nem is magyar nemzeti érdekeket szolgáló operaszínháznak minden estére 2300 forint segélyt tud adni: az a törvényhozás ne vegye el a szegény nyomorgó tanítóktól azt, a mit a törvény már nekik megadott. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Nemcsak hogy méltánytalan, de kétszínű is az az eljárás, melylyel a nyugdíjakat megállapítják, mert a befizetéseknél elfogadják az évi befizetést a tanítótól azon arányban, mint ő bevallotta földjének jövedelmét, ellenben nyugdíjigénye megbírálásánál már nem veszik figyelembe, mennyit fizetett be, hanem hogy menynyit akarnak neki megadni. És ez nem csekély kérdés, t. ház, mert 25.000 jóravaló, müveit családos ember gondtalan jövőjének biztosításáról van szó; azoknak jövőjéről, kiket a t. képviselő urak is választásokkor igen nagyra szoktak becsülni. Egy pár adatot vagyok bátor felhozni arra nézve, hogy milyen nagy összegekről van itt szó. Azok az adatok, melyeket én ismerek, az orosházi tanítók fizetésére vonatkoznak. Nem beszélek pro domo; az orosházi evangélikus egyház úgy díjazza tanítóit, a mint a mi életünkben az állam aligha fogja díjazni a tanítókat. 1200—1800 forintra megy fel azok fizetése; de ha életükben megvan tisztességes fizetésük, a mostani eljárás szerint özvegyeik és árváik már nem kapnak ilyen arányban nyugdíjat, mert ezeknek fizetése jórészben földilletményből áll, s így többek között az egyiknek földjövedelme a kataszteri becslés szerint 247 forint, az ő bevallása szerint, házilag kezelvén földét, jövedelme 740 forint. A másiknak kataszteri becslés szerint 265 forint a jövedelme, évekkel ezelőtt kötött bérszerződése szerint évi jövedelme ebből a földből 775 forint, és így tovább. Tehát egyharmadát kapná csak meg a nyugdíjban annak, a mit tényleg és okiratokkal bebizonyíthatólag élvez. Honnan veszi már most a minisztérium azt a jogot, hogy nem hisz annak a szerződésnek, a melyet ezelőtt talán 7—8 évvel kötöttek, a melyet neki eredetiben bemutatnak, és ő mégis azt mondja: nem hiszem, hogy neked a földből 775 forint a jövedelmed, hanem azt csak 275 forintra becsülöm. Elfogadja ugyan a tanítótól j az évi befizetést 775 forint arányában, de a nyugdíjat csak 265 frt arányában adja meg. Ez oly spekuláczió a gazdag, mindenható állam részéről, a Szegény tanítók özvegyei és árvái rovására, a melyet szó nélkül hagyni nem lehet. Hogy miért lehet ily spekulácziót íízni, annak igen egyszerű oka van. Senki nem értesíti azt az iskoiafentartót vagy tanítót arról, hogy a fizetést nyugdíja tekintetében mily összegben állapították meg. Évről-évre a tanító fizeti a maga díját és majd csak akkor, ha meghal, tudja meg özvegye, hogy mekkora az ő nyugdíjigénye Én tehát a legelemibb igazságnak megfelelően arra kérem a t. miniszter urat, méltóztassék minden zavarnak elejét venni azáltal, a mi igazságos, méltányos és törvényes is, hogy mikor a fizetéseket megállapítja, értesítse egyrészt az iskolafentartó hatóságot, másrészt a fizetést élvező tanítót, hogy ennyiben állapította meg, és ha akár a tanító, akár az iskolafentartó hatóság nem nyugszik meg abban, legyen neki módja felebbezni, érdektelen, semleges fél által bíróilag eldöntetni, hogy hitelesen tudta-e bizonyítani, hogy mennyi a fizetése. Addig, míg a tanító él, valahogy majd csak találja módját, hogy az állammal szemben megkísérli jogainak biztosítását, de ha ő meghal és csak a szegény özvegy és árva tudja, hogy mily kevés a nyugdíjuk, az a szegény özvegy és árva teljesen képtelen lesz a hatalmas kormánynyal és állammal szemben a maga igazságát bizonyítani és védeni. Azért is nagyon is méltánytalan a minisztérium eljárása e tekintetben, mert rendelkezik azzal a tízmillióra rúgó alappal olyformán, mintha csak az övé volna. Pedig teljes joggal felvethetném azt a kérdést, hogy voltakép kié az az alap ? Igaz, hogy az állam törvényhozása rendelte meg, de nem az állam adja hozzá a pénzt; az állam évenkint csak 150,000 forintot ad, maga az iskolafentartó hatóság és a tanítók négyszer annyit: 600.000 forintot adnak évenkint, és mégis a tanítók és az iskolafentartó hatóságok nem szólhatnak bele a kezelésbe, egyedül az állam rendelkezik, mely legkevesebbet ad hozzá. Azt is kérném tehát: méltóztassék oly bizottságot szervezni, melyben képviselve legyenek az iskolafentartó hatóságok és a tanítók is, mert így róluk történik intézkedés nélkülök, annyival szükségesebbnek tartanék ily bizottságot, mert voltakép kié az az alap ? Nem az államé, és másrészt az állam egészen kénye és tetszése szerint rendelkezik vele, kiadja a kölcsönt, mint a kimutatásban van, voltakép beépíti, ez igen jó kölcsönalap bizonyos intézmények létesítésére, de az érdekelt felek, épen a tanítók és az iskolafentartó ható-