Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-422

282 é22. országos ttlés 1S94. február 4-én, kettőn. mindazon intézkedéseket a huza-vonára való minden ürügyek keresése nélkül megtenni, a melyek e részben az 8 hatáskörébe tartoznak, s hogy a képviselőház 1893-ban erre nézve hozott határozatának mielőbb meg akar-e felelni? Mert ne feledje, hogy azon határozati javaslatban, melyet a ház akkor, mint kompromiszszum eredményét egyhangúlag fogadott el, eredetileg csak igen rövid határidő, tudniillik az akkori ülésszak vége volt arra kijelölve, s ez a rövid határidő csakis az akkori kultuszminiszter úr óhajtására hagyatott ki, tekintettel arra, hogy határozott Ígéretet tett, hogy a föltétlenül szükségesnél nem fogja hosszabb ideig annak végrehajtását elhúzni s mindenesetre a lehető legrövidebb idő alatt fogja megtenni a kongresszus összehívására szükséges előintézkedéseket. Azóta az ügy annyira előhaladt, annyira megérett stádiumba jutott, hogy ma már nem lehet a katholikus kongresszus összehívásának eszközlésére, — az indokolatlan halasztásnak keresve keresett ürügyei nélkül, — évekre, hanem legfeljebb csak hónapokra terjedő határidőt tűzni ki. Erre kérünk, még pedig egyenes határozott s világos választ, mert ebben a kérdésben a hallgatás, a további huzavona egyenlő a komoly akarat hiányával. De tegyen a t. miniszter úr úgy, a mint akar, nyilatkozzék vagy ne nyilatkozzék: csak két dolgot ne feledjen el. Az egyik az, hogy ha a »pax« nála, melyet első beszédében használt, nemcsak puszta, átkölcsönzött jelszó, melylyel mint varázspálczával véli lecsillapítani a kormány egyházpolitikájával megzavart felekezeti békét, hanem komoly czélt Jelent, akkor tessék e törekvésének tettekkel kifejezést adni Mert a megnyugvás most már csak akkor követkézhetik be, ha a katholikusok látják, hogy a kormány az önkormányzati téren a katholikusok jelenleg létező jognélküli állapotát komolyan egy megfelelő jogállapottal akarja fölcserélni. S ne másodszor feledje el azt, hogy a katholikus autonómia ügye többé elaludni nem fog, hogy a volt és a jelen kormány szerencsétlen egyházpolitikájának azon egy jó oldala — mint minden rossznak — megvolt, hogy a katholikus öntudat végre fölébredt s hogy immár kilencz-tiz millió katholikus fogja folyton követelni az autonómiát. Ezért az egész katholikus közönség kész lesz harczba menni s a mint megelégedésünkre sikerült a protestánsoknak nagy küzdelmek árán kivívniok autonómiájukat: úgy sikerülni fog ez a katholikusoknak is. Mert ha egyszer megindult az áradat, nincsenek oly erős gátak, melyeket útjából el ne taszíthatna, és ha oly kormány lenne is, a mely e tekintetben a merev ellenzés álláspontjára helyezkednék vagy ezzel szemben akadályokat akarna gördíteni, ha kell, képes lesz az ily kormányt is még elseperni. Magát a tételt elfogadom. (Helyeslés a báloldalon) Papp Elek jegyző: Veres József! Veres József: T. ház! A legtermészetesebb, az államra és egyházra nézve a legüdvösebb viszony bizonyára az volna, h állam nem volna kénytelen egyházi czéíokra összegeket a maga költségvetésébe felvenni, hanem mindegyik egyház fedezné a maga egyházi és felekezeti kiadásait a maga erejéből, intézkednék a maga működési és hatáskörében, minthogy azonban Magyarország közoktatásügyének igen nagy, túlnyomó nagy részét az állam helyett most még a hitfelekezetek végzik, igen természetes, hogy még most az államnak segítségül kell jönnie a hitfelekezeteknek, hogy azok nemcsak a hitfelekezeti, hanem a nemzeti feladatok végrehajtásában is nála gyámolítást találjanak. Némely felekezetet az állam rég időtől fogva igen nagy összegekkel gyámolított, másokat azonban eddig még ily jótéteményben nem részesített s így különbséget tett tulajdon édes gyermekei között: az öregebbek és ifjabbak között. Nevezetesen a protestáns felekezek még az államnak igen csekély segélyét élvezték, holott a közművelődésnek rendkívüli nagy szolgálatokat tesznek saját maguk tagjainak egyházi terhes adójábói, a mi egy pár adatból nagyon világosan kitűnik. Az ágostai hitvallású evangélikus egyház például a maga középiskoláiban, melyek kizárólag magyar tannyelvtíek, holott a hitfelékezet tagjai nagy részben más nemzetiségűek, a tanúlóknak csak 51°/o-a, tehát csak a tele evangélikus s így más hitíelekezetűeknek tart ez a magában véve igen szegény felekezet iskolákat, úgy, hogy viszont más jellegű iskolákban a tanúlóknak csak 13°/o-a evangélikus. A helvét hitvallású középtanodákban a tanúlóknak csak 60°/o-a református, más jellegű középtanodákban csak EO°/o-a református, úgy, hogy elmondhatjuk, hogy ezek a felekezetek nem maguknak, hanem más felekezeteknek is tartanak fenn középiskolákat kizárólag a maguk erejéből, és csak a legújabb időben jut a középtanodák számára az államtól is némi segély. Ha elgondoljuk, t. ház, azt, hogy a tanítók, lelkészek nemcsak annak a felekezetnek felekezeti érdekét szolgálják más nemzetiségű vidékeken, hanem egyúttal a nemzeti kultúrának is előharczosai és mindenkor a magyar alkotmány buzgó védői voltak, ha elgondoljuk, mily nagy áldozatot hozott századokon át e néhány felekezet az állam helyett és mégis az állam érdé-.