Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-416
134 416. országos illés 1895. január 26-án, szombaton, eló'baladását mindenesetre megközelítő, sőt talán fölülmúló haladást, konstatálhatja azt, hogy ebben az országban semmi munka, akár felelősséggel és névvel, akár névtelenül történik, miniszteri és tanfelügyelői irodákban, semmi buzgó munka elveszve nincsen, hogy itt a nép szívében a tanító megtalálja a maga jutalmát, és ez a biztosítéka annak, bogy azon panaszok, melyek ma fenforognak, és azon hiányok, a melyek esetleg még e tekintetben anyagi szempontból felhozhatók, orvosolva lesznek az idők folyamán oly áldozatokkal, melyeket a közönség szívesen és önként tesz. És azért nem szükséges a budgetnek mesterséges, hogy úgy mondjam, túlságos merevségét kifogásolni, és ezen szempontból járulok nemcsak a budget elfogadásához, hanem kérem a t. házat, hogy azt úgy azon részeiben, melyek a bővebben kifejtendő mun kásságra vonatkoznak, valamint azon korlátozások mellett, melyeket hazánk pénzügyi helyzetének bölcs megfontolása folytán állanak fenn, szintén fogadja el, és tegye magáévá. (Élénk helyeslés jobbfelóJ.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. Szünet után. Elnök". T. ház! Az ülést megnyitom. Személyes kérdésben és szavai értelmének helyreigazítása végett gr. Zichy Jenő képviselő úr Gr. Zichy Jenő: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Pulszky Áírotst képviselőtársam talán Kovács Albert paripáján visszalovagolva a közkatonák sorába, körülbelül hattyúdalaként elmondott hosszú beszédének elején szíves volt rólam is megemlékezni. E megemlékezésében talán tegnapelőtti felszólalásomat kissé félremagyarázta. Ezért élek jogommal, és vagyok bátor válaszolni. A t. képviselő úr úgy tüntetett fel, mintha azon passzusban, a melyben én az ankétekről szólottam, azon felfogást fejeztem volna ki, hogy minek tanulmányozza a miniszter, hiszen tanulmányozásra nincs is szükség. Azt, hogy én ezt így kontempláltam volna, bocsánatot kérek, sem t. képviselőtársam, sem senki rólam fel nem teheti, mert ha én egy kérdésről tízólok, én magam azt aprofondirozom, azt tanulmányozom. De minthogy t. képviselőtársam kvázi ezen budgethez saját énjét ragasztva, azt mint önön gyermekét itten hosszú beszédben elemezve ajánlotta, engedje meg, hogy én egy kérdéssel forduljak ő hozzá. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés pedig az, hogy mivel indokolja a t. volt államtitkár úr s ma szabadelvű párti képviselőtársam azon időből, mikor még államtitkár volt,, minisztere és így valószínűleg az ö hozzájárulásával is az én interpellácziómra adott azon válaszát, melylyel akkori egyik indítványomat elvetette? Nem hittem, hogy vissza kell térnem ... Elnök: (Csenget.) T. képviselő úr, ez sem nem személyes kérdés, sem szavai értelmének helyreigazítása. Gr. Zichy Jenő: Ez igaz! Elnök: Ez egy egészen új kérdés, melyet a képviselő úr tenni szándékozik, ilyenre pedig a képviselő úr ezen felszólalásában jogosítva nincs. Gr. Zichy Jenő: Igazság, de, a t. ház megengedheti; (Felkiáltások a szélsőbalon: Megengedjük !) ha pedig nem, fentartom magamnak, hogy a kultuszminiszteri budget részletes tárgyalásánál ezt a kérdést bővebben fejtegessem. (Helyeslés.) Addig pedig kérem tudomásul venni, hogy én az ankétnek és a tanulmányozásnak ellensége sohasem vagyok, de igen is az ankét czím alatt való elodázásnak ad graecas Calendas ellensége vagyok, maradok és leszek mindig. (Helyeslés balfelöl.) Perczel Béni jegyző: Okolicsányi László! Okolicsányi László: T. ház! Azt hiszem, hogy az idő előrehaladottságára hivatkozhatom, mert ma még interpelláczió is van. (Halljuk! Halljuk!) Elnök: Ha jól fogtam fel, a t. képviselő ár óhajtaná beszédét hétfőre halasztani. Okolicsányi László: Igen! Elnök". Miután 3 /42-kor volna jogosítva a képviselő úr (Zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Interpelláczió van! Ralijuk az elnököt!) választani a között, hogy elhalasztja-e beszédét, vagy pedig ma beszél, s ha beszélni kíván, akkor a ház meghallgatja, akármilyen hoszszan tart is beszédje, most azonban az egész hátralevő időt nem fordíthatjuk a vitára, mert ma interpelláczió van bejegyezve, és szándékom volt 3 /á2-kor a vitát mindenesetre megszakítani, hogy az interpelláló a kérdést megtehesse. (Helyeslés.) Ennélfogva azt hiszem, daczára annak, hogy a 3 /42 óra nem érkezett el, ezen körülmény miatt jogosítva van a képviselő úr erre a kérelemre. Hoitsy Pál: A házszabályokhoz kérek szót! Elnök: Azt gondolom, a t. ház bele fog egyezni, hogy a képviselő úr hétfőn mondja el beszédét. (Helyeslés.) Méltóztassék a házszabályokhoz szólani. Hoitsy Pál: T. ház! A házszabályokra vonatkozólag van egyetlen egy megjegyzésem. Abba teljesen belenyugszom, a mit az elnök úr enuncziált, azonban ügyeinteztetni vagyok bátor az igen t. elnök urat, hogy a házszabályok szerint nem az utolsó negyedóra, de az utolsó