Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-416

120 416. országos ülés 1895. január 26-án, sioinhaton. községben nincsen iskola, és ha van is, vagy nincsenek az iskolában tanítók, vagy pedig 150, sőt több gyermek is jut egy-egy tanító vezetése alá. Hát micsoda közoktatásügyi politika az, t. ház, mely tanitók nélkül akarja a közoktatásügyet vezetni, emelni és virágoztatni ? Micsoda politika az, a mely tanítókat kivan, hogy úgy mondjam, követel, a nélkül, hogy azoknak tisztességes megélhetéseket biztosítaná? Micsoda közoktatásügyi politika az, mely nem siet a gyengébbeknek erősbítésére és nem tesz semmit ott, a hol már az egyes egyházak és községek tenni képtelenek? Vagy micsoda közoktatásügyi politika az, a mely vagy túlterheli a tantárgyak özönszámával a gyermeket, és így önönmaga teszi kétessé a sikert, vagy pedig a tantervnek Örökös változtatásával, módosítgatásával még a tanítónak sem enged egy bizonyos irányt, egy bizonyos rendszert követni a tanításban. Pedig, t. ház, a tantervet, mint már gr. Csáky volt miniszter úr is czélozá, csakugyan revideálni, illetőleg változtatni kell már most is, részint, hogy a tantárgyak helyesebb beosztást nyerjenek, részint, hogy a sokszor, de mindig méltán emlegetett túlterhelés elvégre, ha lehet, megszüntettessék. Mi okozza ezt a túlterheltetést, t. ház? (Halljuk! Halljuk!) Részint a tantárgyak sokasága és különbözősége, részint a tankönyveknek czélszerütlen volta, vagyis az, hogy az a tankönyv, annak stílusa és modora nem a gyermek felfogásához és képzettségéhez van alkalmazva, részint újabb és újabb tantárgyaknak koronként a többiek közé való behozatala, részint és igen sok helyen pedig, t. ház, a szokásossá vált házi feladatok adása. Nem állítom azt, t. ház, hogy mindenütt, de saját tapasztalatomból mondhatom, hogy igen sok helyen már a 2-ik elemi osztálybeli gyermeknek, tehát az alig hét éves gyermeknek, a ki még írni és olvasni is alig tud valamit, naponként házi feladatokat adnak a tanítók, és pedig nem holmi könyvnélkíílizésre, nem is a szokásos írásgyakorlásra, hanem a magyar nyelvtanból és számtanból, és jaj annak a gyermeknek, ha ezt el nem készíti. Hát ugyan kérdem: mit csináljon az a szegény gyermek? Vagy elkészítteti másokkal és akkor semmit sem tanúi, semmi hasznát nem veszi annak a házi feladatnak, vagy pedig részint a könyvnélküliek megtanulásával, részint az írásbeli feladatok kidolgozásáv<d tönkreteszi, agyongyötri magát testi ereje és épségének rovására. Nem elég, t. ház, hogy az a 7—8 éves gyermek naponként öt órát üljön és tanuljon az iskolában, hanem elrabolják tőle még azt a szünidőt is, melyet iskolán kívül, a szülői háznál, a szabadban, testi ereje, egészsége és üdesége fejlesztésére fordíthatna. Hát azt felemlítsem-e, (Halljuk! Halljuk!) hogy igen sok helyen, különösen pedig a népesebb városokban a tanító urak, a helyett, hogy egyenként foglalkoznának növendékeikkel, mindannyian egyetemi tanároknak képzelik magukat és csak magyaráznak, (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) magyaráznak egyszer-kétszer, és a többit bízzák arra a 7 —8 éves gyermekre, és nincs Magyarországon, t. ház, sem miniszter, sem tanfelügyelő, sem iskolalátogató, sem iskolatanácsos, a ki ezeket észrevenné, ki ezeket a bajokat orvosolná? (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Vagy felemlítsem-e végül — most jut eszembe — az ismétlőiskolásokra vonatkozó azt a legújabb rendeletet, hogy azon gyermekek, — az ismétlőiskolások, — a kiket már a szorgalmi időszakban is csak alig-alig lehet egyszer hetenkint iskolába felhozni, most arra kényszeríttetnek, hogy az iskolai szünidő alatt, a midőn a mezei munka legjavában folyik; a mikor iskola sehol a világon nincs; a mikor arra a 12—15 éves gyermekre a szülőknek legnagyobb szükségük volna, mondom, most arra akarják azokat kényszeríteni, hogy az iskolai nagy szünidő alatt tanulják a kertészetet és fanemesítést ? Én sohasem hallottam ilyen czélszerütlen intézkedést, és ez, valamint az ehhez hasonló esetek nem bizonyíthatnak mást, t. ház, mint azt, hogy tanügyi politikánkból hiányzik az az egységes irányelv, melyen az egésznek alapulnia, a mely körűi az egésznek forognia kellene. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De nem megyek tovább ezen a téren, és nem kívánok ez alkalommal a közép- és felsőiskolákra vonatkozólag sem szólani, annyival kevésbbé, minthogy erről már Kiss Albert és Veres József t. barátaim és több más képviselőtársaim is bővebben, részletesebben szólottak, és hiszem, hogy lesznek, a kik még szólani fognak. Én csak konstatálni akarom még egyszer azt, a mit már előbb mondtam, hogy mindezen általam felsorolt tagadhatatlan tények a leghatározottabban bizonyítják azt, hogy helyes tanügyi politikánk eddig még nincsen. (Élénk helyeslés a szésőbalon.) Hogy milyen lesz ezután, azt még ma biztosan senki meg nem mondhatja. Gróf Csáky Albin, igen t. volt miniszter úr kutatta, kereste, fel is ismerte és tudta közoktatásunk számos hibáját és hiányát, kezdeményezett és tatt is e tekintetben sokat, és voltak, tagadhatatlanul voltak czélszertíeknek látszó intézkedései, illetőleg tervei a jövőre nézve, de nem valósíthatta meg mindazt, a mit jónak gondolt és tervezett. Az