Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

108 415, országos ülés 1895. január 25>én

s pénteken. sem érdemben, sem a szavakban nincs helye. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: A szavakra nézve nem mondtam. (Halljuk! Halljuk!) Sima Ferencz: A miniszter úr azt mondja, hogy ez nem áll. Én tehát felolvasom beszédének ama passzusait, melyek e tárgyban elfoglalt álláspontját legmarkánsabban juttatják kifejezésra. A miniszter úr ugyanis 1894. június 25-én a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény tárgyalásakor ezt mondta — s ez volt körülbelül legfontosabb államférfiúi nyilatkozata a parlamentben (olvassa): »A felekezeti kényszer s vallás- és lelkiismereti szabadság nézetem szerint egymást kizáró fogalmak. Tudom én azt, t. ház, hogy azok, a kiket a legtisztább meggyőződés, sőt tovább megyek: a leghazafiasabb aggodalom késztet arra a lehetetlen feladatra, hogy a vallásfelekezeti kényszert s a vallás- és lelkiismereti szabadságot összeegyeztessék, mi ellenünk azt mondják, hogy mi doktriner tételek bálványozásában gyönyörködünk, és ilyenek levezetése képezi törekvésünket. De tudva azt, hogy mind a törvényhozói gondolatnak van egy lerombolhatatlan sarktétele, melynél a megalkuvásnak meg kell állnia* — tehát alkudni nem lehet! »Mert különben az elv a maga erejéből ki van forgatva, annak tartalma színehagyott, kopott, üres burokká válik. Én — tudniillik a miniszter úr — a magam részéről és a bizottság is — tudniillik az e törvényjavaslatot előkészítő bizottság — ily sarkalatos tételnek tekintem, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságból folyólag az annus discretionalist elért polgárt nem lehet kényszeríteni, hogy valamely bevett vagy elismert vallásfelekezethez tartozzék. Az emberi kedélyvilág legnagyobb kincse a vallásszabadság. Ide ne nyúljon az állam rideg külerőszakkal, akkor sem, ha valaki kételkedik, vagy tagadja azt, a mit a bevett vallások objektív igazságnak hirdetnek.« Madarász József: Teljes igazság! Wlassics Gyula vallás- és közoktatás ügyi miniszter: Ez úgy is van! Sima Ferencz: Teljes igazság. Ezt mondta a kultuszminiszter úr, mint volt képviselő, és ezen beszédét éljenzés és taps közt fogadta abban az időben a kormánypárt. És ugyancsak tegnap, mikor a t. miniszter úr az abdikáczió felé lépéseket tesz, a t. túloldal, ha már nem is tapsokkal, de még mindig lelkes éljenzéssel fogadta e programinbeszédet. Én azt gondolom, hogy ha a nyáron sem a szavakban, sem a formában, sem lényegben, sem stiláris szempontból abszolúte alkunak nem volt helye és ki volt zárva a túloldal részéről minden legkisebb lépés ezen törvényjavaslat formai és lényeges részétől való eltérés, tehát a közeledés lehetősége érdekében azokhoz, a kik különösen erről az oldalról kívánták és kérték a törvényjavaslatnak módosítását, akkor a t. miniszter úr és a t. túloldal részén elvileg ma sem lehet más a helyzet, mint az, hogy tehát alkunak abszolúte nincs helye. Ha pedig a t. kormány és a t. túloldal az alku terére lép, akkor az én meggyőződésem szerint a t. miniszter úrnak még akkor is el kellene hagynia azt a helyet, hogy ha a törvényjavaslatot beterjesztő miniszter lett volna, és még inkább nem lett volna szabad elfoglalnia most, mert ezt az én meggyőződésem szerint csakis elvei és meggyőződése rovására tehette és tette. Legalább ezt fentartom és állítom mindaddig, míg a miniszter úr a képviselőháznak tájékozást nem nyújt az iránt, hogy mennyire megy tehát az alkudozás, mennyire megy tehát az áldozatkészség, mennyire terjed az abdikáczió a kormány és kormánypárt részéről az úgynevezett béke, az alsó- és felsőház közötti konfliktus kikerűlhetése érdekében. Én azt gondolom, hogy az ilyen elvi öntartás, melyet a legközelebbi válság útján a t. túloldalnak s az egész kormány alakulásának képe és ennek erkölcsi szimptomája kifelé a magyar közvélemény felé mutat, egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a közvélemény megbízhasson a magyar parlament elvi integritásában. De e bizalmatlanság nem minket, hanem önöket illeti s így a magyar közvélemény ítéletének kifogásoló kritikája teljes súlyával csak a t. kormányra és a t. kormánypártra hárulhat. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, megvallom őszintén — meglehet;, hogy épen erről az oldalról talán nem talál rokonszenvre ezen kijelentésem, — de a mily imponáló volt nekem a volt kormány bukása, azért, mert meggyőződésem szerint ő az elvekkel bukott el, mely elveket akár helyesen, akár helytelenül, de képviselt szilárdul és rendíthetetlenül, ép oly kevéssé imponálhat és ép oly kevéssé nyújthat megnyugtatást egy oly új kormánynak megszületése, mely állítólag ugyanazon elvi alapon, ugyanazon elvek szolgálatában, ugyanazon zászló alatt kivan küzdeni, mint a nagy elődök, de sokkal kisebb lábbal, sokkal kisebb kézzel, sokkal kisebb agygyal és sokszorta kevesebb képességgel és lehetőséggel arra, hogy ezen ország nyugodalmát csak egy pillanatra is helyreállítsa. Én a volt minisztériumot nem dicsérem, én nem állok szolgálatában senki másnak a világon, mint. saját lelkiismeretemnek és meggyőződésemnek, hanem egyet erről az oldalról kész vagyok, sőt köteles vagyok konstatálni, (Halljuk! Halljuk/) hogy a volt kormány egy eszme, egy elv szolgálatában bukott el, az új kormány pedig már az elvi integritás feláldozá-