Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-389

m 389. országos ülés 1894, november 27-én, kedden. megjegyzésére kívánok reflektálni. A képviselő úr azt mondta, hogy a statisztikai hivatal jelen­legi munkálkodásában kizárólag a merkantil irányzatnak tesz szolgálatot és annak érdekei által vezetteti magát. Én nem értem e megjegy­zést, mert a statisztikai hivatal utóvégre a tény­leges helyzetet kell, hogy konstatálja. Annak az a feladata, hogy ezeket az adatokat gyűjtse össze, és megrostálva állítsa egybe. A követ­keztetést azokból kivonni nem a statisztikai hivatal feladata, az legfeljebb utalhat bizonyos körülményekre, de a rendelkezésre bocsátott ada­tokból igen természetesen mindenki kivonhatja azt a következtetést, a melyet felfogása szerint czélszeríínek Iát. Határozottan észrevételt teszek tehát arra nézve, mintha a hivatalosan előter­jesztett statisztikai adatokban előzetesen bármi­nemíí irányzat követtetnék. Mi egyszerűen kon­statáljuk a helyzetet, a tényeket, úgy. a hogy azok az összegyűjtött anyagból konstatálhatok. A t. képviselő úr kérdést intézett hozzám, hogy mi az álláspontom a statisztikai hivatal beosztására, vagy egyáltalában szervezésére nézve. E tekintetben igen természetesnek fogja találni a képviselő úr, hogy a statisztikai hivatal mikénti szervezésére nézve a kormány nevében nyilatkozatot nem tehetek, mert hiszen ez mégis oly kérdés, a melyre vonatkozólag magának a kormánynak, mint ilyennek kel] állást foglalnia. De nem habozhatom kijelentem egyéni nézete­met; ez pedig az: hogy én nem iátok abban semmi nehézséget, hogy a statisztikai hivatal akár az egyik, akár a másik miniszternek, akár esetleg a miniszterelnöknek tárczájába osztassák be, vagy, mondjuk, annak felügyelete, vagy fen­hatósága alatt álljon. Utóvégre mindig attól fog függni a statisztikai hivatal működése, hogy mi­képen vezettetik. Ahhoz nem ragaszkodom, hogy a kereskedelmi miniszter tárczájába legyen be­osztva ; ámbár a dolog természeténél fogva indo­koltnak tartom a mai beosztást, a mi egyébként törvényen alapúi. De hogy mint egy külön, önálló hatóság, mint egy koordinált hivatal szervez­tessék, azt nem tartom czélszeríínek, mert a statisztikai hivatalnak bizonyos felügyelet, fegye­lem alatt kell állania. Annak budget-je van, erre a budgetre pedig bizonyos kontrolt kell gyako­rolni; azt a munkát, feladatot, a melylyel meg­bizatik az adminisztratív hatóságok, és neveze­tesen a kormány részérő], végre kell hajtania. Tehát ily koordinált szervezetet én ezélszerű intézkedésnek nem tartanék. Endrey Gyula t. képviselőtársam kérdést intézett hozzám az árúforgalmi statisztikára vonat­kozó törvényjavaslatot illetőleg, igenis jeleztem azt, hogy az a szándékom, hogy az árúforgalmi statisztikának hiányai pótoltassanak és javíttas­sanak. Magam is tapasztaltam azt, midőn bizo­nyos kérdéseket tanulmányozni akartam, hogy a magyar árúforgalmi statisztika adatai szerfelett hiányosak, s így sok tekintetben megbízható következtetésekre nem igen juthatunk, sőt gyak­ran merőben ellenkeznek a mi statisztikai ada­taink más statisztika adataival. Ennélfogva fog­lalkoztam azzal a kérdéssel, hogy az árúforgalmi statisztika javíttassák, illetőleg helyesebb ala­pokra fektettessék. Ebben az irányban készült is már egy törvényjavaslat. Az indokolásban is jeleztem azt, hogy szándékozom az árúforgalmi statisztikáról novelláris törvényjavaslatot bemu­tatni, és kérem úgy a t. képviselő urat, mint a t. házat, hogy méltóztassék ezzel a nyilatkoza­tommal megelégedni. Hogy egy törvényjavaslat még kezdetleges stádiumáoan hol van, és nem tudom, minő tár­gyalásokon megy keresztül, . . . Endrey Gyula: Bécsben vizsgálják! Lukács Béla: . . • az, úgy hiszem, disz­kusszió tárgyát nem képezheti. A törvényjavas­latot elkészítettem, az tárgyalás alatt van, és mihelyt abban a helyzetben leszek, hogy a tör­vényhozás elé terjeszthetem, be fogom azt ter­jeszteni. Akkor módjában lesz a törvényhozás­nak ítéletet mondani, hogy helyes-e az, vagy nem? A törvényjavaslat tartalmáért, benyújtá­sáért én vagyok felelős, (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: T. ház ! Kiván-e még valaki szó­lani? Ha senki szólni nem kíván, a vitát be­zárom. A tételt, mely meg sem támadhatott, azt hiszem, méltóztatnak 73.452 forintban elfogadni. (Elfogadjuk!) Tehát az elfogadtatott. Perczel Béni jegyző (olvassa): Dologi kiadások í03.525 frt. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Bevétel 82.500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Nyug­díjak. Rendes kiadások: VI. fejezet, 8. czíra. Kiadás 981.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Átmeneti kiadások. Beruházások és átmeneti bevételek. Átmeneti kiadások: VII fejezet, 1—5. czím. Beruházások: IV. fejezet, 1 — 21. ezím. Átmeneti bevételek: II. fejezet, 1—3. czím. Átmeneti ki­adások: 1. czím. Az »Adria« m. kir. tenger­hajózási részvénytársaság szerződésszerű segé­lyezésére 570.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Egyéb tengeri hajózási vállalatok szerződésszerű segé­lyezésére és fel ügyelésére 160.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Az 1893.

Next

/
Thumbnails
Contents