Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-405

405. országos'ülés 189é. nemcsak nálunk, hanem az összes európai kontinentális államok kereskedelmi politikájában, a mely védvámos áramlat ellen én küzdöttem, mert ma is azt mondom, hogy ha az összes európai kontinentális államok által el lehetne fogadtatni a szabad kereskedelmi rendszert, ezt tartanám legjobbnak; de a mely perczben ezt elérni nem lehetett, és a védvámos áramlat diadalmaskodott Európában, — hivatkozom az 1882-iki vámtarifáiig tárgyalásokra, — abban a perczben mondtam, hogy a mezőgazdasági terményeknek parralell védelmet kell nyújtani. Tettem ezt barátaim nagy részének véleményétől különváltan: én voltam úgyszólván az egyetlen, a ki 1882ben az új vámtarifa mellett szólaltam fel, azon indokolással, hogy a mezőgazdasági terményeknek paialell védelmet kell nyújtani. Itt megint t. képviselőtársam imputácziója a mindenki által ismert ténynyel homlokegyenest ellenkezik. (Úgy van! balfelől.) Aztán azt mondja a t. előadó űr, hogy •én a t. miniszter űr programmjában kifogásoltam azt, hogy nem akarja rögtön, tüstént az öntözést behozni és az által segíteni az országbajain. Sajátságos pechje t. képviselőtársamnak, hogy itt megint épen az ellenkezőjét mondtam annak, a mit ő nekem imputál. (Derültség balfélöl.) Én tudniillik konstatáltam, hogy az öntözés, a melyről a miniszter úr programmjában szólt, igen helyes és szükséges intézkedés, de minthogy nem lehet azt máról holnapra tüstént léte-, síteni, szükségesek oly intézkedések is, a melyek pillanatnyilag enyhítik bajainkat. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Aztán a t. képviselő úr — és ez már komolyabb dolog, komolyabb tévedés, komolyabb félremagyarázás — a vidéki pénzintézetekről és a fővárosi malmokról általam mondottakat czáfolgatja. Beszéde ezen passzusánál sajnálatomra nem lehettem jelen, mert a folyosóra hívtak, és így a gyorsiroda vezetőjének szívességéből a gyorsirodában tekintettem meg e passzust, és úgy értesültem, hogy ő azt mondta, hogy én a vidéki takarékpéztárakat, a vidéki pézinté5;etek kivétel nélkül uzsoráskodó intézeteknek nyilvánítottam; hogy azokat meg akarom semmisíteni, vagyis egész tüzetesen szólva: hogy azok felfogásom szerint addig, mig a magán uzsorának helyébe léptek, kölcsönzéseikkel bizonyos hivatást teljesítettek, ma azonban azoknak többé hivatásuk nincs, és így a t. képviselő úr nem bízná nyugodt lélekkel rám ezen intézetek érdekeit, melyekben sok millióra menő nemzeti vagyon van letéve, a melylyeí ily módon elbánni legalább is könnyíívérűség. Gondolom, majdnem szórói-szóra idéztem azt, a, mit a t. képviselő úr mondott. (Úgy van!) De már most bocsánatot kérek, én miről deezember 17-én, hétfőn. 415 szóltam? Arró!, hogy ezen vidéki-pénzintézetek nagyobb részének szervezetében vannak szervezeti hibák, melyek épen a náluk letétben levő nagy nemzeti vagyont politikai katasztrófák esetében veszélybe ejthetnék, hogy tehát e vidéki pénzintézetek szervezetének reformja közgazdasági politikánk egyik feladata, és hozzátettem, hogy remélem és óhajtom, hogy e reform ezen vidéki pénzintézetek vezetői közül a mélyebb belátásiaknak, és azon intézetek értelmi fejeinek hozzájárulásával és megnyugvásával történjék. (Helyeslés balfelöl.) Tehát nem megsemmisíteni akartam azon közvagyont, a mely azokban le van téve, hanem biztosítani. (Helyeslés balfelől.) Nem eltörülni akartam azokat a pénzintézeteket, nem megtámadni, hanem az ő fennállásukhoz a szükséges reformokat keresztülvinni, még pedig lehetőleg velük egyetértőleg. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy az előadói székhez nem méltó könnyíívérűség (Úgy van! Úgy van' balfelől.) egy nemrég elmondott beszédet ekképen idézni. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) A mi pedig a fővárosi malmokat illeti, azt tulajdonítja nekem a t. előadó úr, hogy én az ő missziójukat befejezettnek nyilvánítottam volna, mondván, hogy addig, mig nagy exportra számíthattunk, nekik volt hivatásuk, de midőn ez a nagy export megszűnt, hivatásuk is megszűnt. Bocsánatot kérek, t. ház, ezt én megint nem mondtam. Csak azt mondtam, hogy az ő hivatásuk Magyarország közgazdasági organizmusában már nem olyan fontos, mint a minő volt akkor, mikor a mi termelésünk legnagyobb részben exportra irányúit, és ezt ők képviselték. (Úgy van! Úgy van! bal'élől.) Azt hiszem, t. ház, e két állítás között az a különbség van, a mi egy statisztikai tényekkel beigazolt igazság között, és egy képtelenség között van. Én azt a tényt, illetőleg azt a ténybeli igazságot mondtam, a melyet a statisztika is konstatál, hogy tudniillik a nagy export, és igy a nagy exportot képviselő vállalatok máinem bírnak olyan fontossággal reánk nézve, mint előbb. Hogy semmi fontossággal nem bírnának, hogy elpusztítandók volnának, hogy pusztulásukat jó kedvvel kellene néznünk, ezt nem mondtam. Éz ismét egyike a t. előadó úr azon imputáezióinak, melyeket velem szemben magának megenged, a minek folytán azután igen könnyű valakit czáfolni. (Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) T. ház ! Ilyen kaliberűek lévén azok az állítások, melyekkel a t. előadó úr ellenem küzd, gondolom, nincsen okom a felett "búsulni, hogy a házszabályok nem engedik meg nekem, hogy politikai szereplésemnek azon kritikájával foglal-