Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-400
400. országos ülés 1894. deozember 11-én, kedden. 293 javaslatot, azok igennel szavaznak, a kik Helfy Ignácz határozati javaslata értelmében nem fogadják el a törvényjavaslatot, azok nemmel szavaznak. A kérdést nem lehet így feltenni, mert mi ugyan nem szavazzuk meg a törvényjavaslatot, Helfy Ignácz határozati javaslata mellett állván, de vannak olyanok, kik Helfy Ignácz határozati javaslata mellett nem állanak, mert az 1867. évi kiegyezés hivei, S ezt a törvényjavaslatot még sem szavazzák meg. (Igaz! Úgy van ! a baloldalon) Azért kérem a t. elnök urat, hogy a kérdést korrektül méltóztassék feltenni. (Élénk helyeslés a bal és a szélső baloldalon ) Elnök: T. ház! A képviselő úr kijelentésemet stiláris szempontból kifogásolta; ehhez joga van; a tény mégis az, hogy igennel szavaznak azok a kik elfogadják a törvényjavaslatot, s nemmel szavaznak azok, a kik el fogadják Helfy Ignácz képviselő úr határozati javaslatát. (Felkiáltások abaloldalm: Nem úgy van !) T. ház! Az ülés felfügesztése előtt, mikor a kérdés feltevésére nézve javaslatomat megtettem, azt ily értelemben tettem meg, s akkoi nem méltóztatott azt kifogásolni. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Gr. Apponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Szintén a kérdés feltételéhez kívánok szólani. Hiszen ez oly egyszerű dolog, a melyen, gondolom, nagyon hamar túleshetünk. Ha a t. elnök úr az ülés felfüggesztése előtt tette fel ekkép a kérdést, és erre észrevétel nem történt, ez onnan származót^ mert nem vettük észre. De a kérdést mégis mindig úgy kell feltenni, hogy mindenki szavazhasson. Már most Helfy Ignácz képviselő úr határozati javaslatában benfoglaltatik az, hogy a 67-es alapon álló kormány . . . (Felkiáltások: Nincs benne!) . . . vagy nincs benne, de indokoló beszédében benne volt. (Zaj jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, nekem jogom van a kérdés feltételéhez szólani. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk ÍJ Elnök: (Cenget) Csendet kérek! (Zaj.) Méltóztassanak csendben lenni. Gr. Apponyi Albert: T. ház! Lehetnek és vannak is olyanok, a kik a törvényjavaslat ellen szavaznak, Helfy Ignácz t. képviselőtársam határozati javaslatát azonban nem fogadják el; (Úgy van. 1 Úgy van! bal felöl.) ezeknek a szavazás lehetetlenné tétetik, ha a kérdés úgy állíttatik fel, hogy igennel szavaznak azok, akik a törvényjavaslatot elfogadják, és nemmel azok, akik Helfy Ignácz képviselő úr határozati javaslata értelmében nem fogadják el a törvényjavaslatot. (Helyeslés balfelöl.) Szerintem a kérdést egyszerűen úgy kell feltenni, hogy igennel szavaznak azok, akik a törvényjavaslatot elfogadják és nemmel szavaznak azok, a kik azt el nem fogadják ; ha a törvényjavaslat elfogadtatik, Helfy Ignácz képviselőtársam határozati javaslata elesik. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Elnök: T. ház! gr. Apponyi Albert képviselő úr — ha jól értettem — a 87-es alapon állókra, hivatkozott. Ebben a határozati javaslatban erről semmi sincs ; ebben esak az van: (Olvassa.) »Mondja ki a képviselőház, hogy mert a kormány iránt bizalommal nem viseltetik, az általa kért meghatalmazást nem adja meg, és az erre vonatkozó törvényjavaslatot visszautasítja.* Én ebben a 67-es kiegyezésre vonatkozólag egyetlen egy szót sem találok (Ügy van! Helyeslés jobbfelöl. Zaj.) Helfy Ignácz képviselő úr kivan szólani. (Halljuk! Halljuk! Csenget.) Csendet kérek. (Zaj.) Méltóztassanak csendben lenni. Helfy Ignácz: T. ház ! Gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamnak igaza van abban, hogy habár határozati javaslatom nem tartalmazza világosan azon kifejezést, hogy a 67-es alapon állók irányában nincs bizalmam, tény az, hogy úgy indokoltam, ez volt vezérszempontom, és így tökéletesen áll az, hogy ha valaki, a ki az indemnitást el nem fogadja, és az én határozati javaslatomat szintén nem fogadja el, a kérdésnek ily módon való feltétele esetében nem szavazhat. Egyébiránt arra kérem a t. elnök urat, maradjunk meg a rendes szokásnál, (Helyeslés balfelöl.) Minden parlamentben az a szokás, hogy ha egy törvényjavaslat felett szavaznak, azok, a kik elfogadják, igennel szavaznak, a kik nem fogadják el, nemmel szavaznak. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: T. ház! Én is ezt mondom és javasoltam, kijelentvén, hogy a mennyiben a törvényjavaslat elfogadtatik, az esetben Helfy képviselő úr határozati javaslata elesik, (Helyeslés.) most is ezt tartom fenn. A kik a törvényjavaslatot elfogadják általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, azok fognak igennel szavazni. a kik nem fogadják el, azok fognak nemmel szavazni, s amennyiben a törvényjavaslat elfogadtatik, Helfy Ignácz képviselő úr határozati javaslataelesik. (Helyeslés) Méltóztassanak megengedni, kezdetben is ezt mondtam. Kezdődik a szavazás, t. ház, a »Z« betűnél. Gr. Esterházy Kálmán jegyző úr olvassa a névsort. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a névsort. Szavasás közben Horváth Lajos »igen« szavazatánál élénk éljenzés jobbfelöl). »Igen«-nel szavaztak: Zay Adolf, Zakó Milán, Zsámbokréthy Emil, b. Ambrózy Béla. Amon Ede, gr. Andrássy Gé\a, gr. Andrássy Gyula, gr. Andrássy Tivadar, Antal Gyula, Apáthy Péter, Aáamovics Béla, Ballá Gyula, Baranyi Ödön, Barcsay Kálmán, Baus\nern Guido, Béles János, Belitska Béni } Beöthy