Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-400

290 399. országos ülés 1894. deczejnber 10-én, hétfűn. lás nem képzelhető, mely a szabadelvű párt döntő poziczióját alterálhatná. A ki tehát akarja, hogy a szabad el vfíség az 1867-ki közjogi alapon (Nagy zaj a szélsőbalon. Elnök csenget.) további alkotásokat és haladásokat tegyen, és nem akarja, hogy egy veszélyes chaóz bekövetkezhessek, a dolgok mai állásában kell, hogy a szabadelvűek táborát erősítse, és jövendőjének biztosításához teljes erővel hozzájáruljon. (Halljuk! Halljuk!) Ez az én meggyőződésem, és mivel úgy vagyok meggyőződve, azon feltevésben, sőt azon világos feltétel alatt, hogy a párt szabadelvűség dolgában sohasem fog megretirálni, s hogy ennélfogva a még el nem intézett két egyház­ai kormány résééről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Andrássy Gyula, Hieronymi Károly, Lukács Béla, Szilágyi Dezső, gr. Festetits Andor, b. Eötvös Loránd, Josipovich Imre, (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök í Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Molnár Antal jegyző úr fogja vezetni. A ja­vaslatok mellett szólni kívánókat gr. Ester­házy Kálmán, az azok ellen jelentkezőket Hock János jegyző urak fogják jegyezni. Olvastatik a tegnapi ülés jegyzőkönyve. Molnár Antal jegyző (olvassa a deczem­bér hó 10-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e megjegy­zés a jegyzőkönyvre í (Nincs!) Ha nincs, akkor az ezennel hitelesítve van. T. ház ! Kérem, méltóztassék az elnöknek felhatalmazást adni arra nézve, hogy Csáky Kál­politikai javaslathoz is rendíthetlenííl ragaszkodni fog: a kormánynak megszavazom az indemnityt, a szsbadelvűpártnak pedig felajánlom közremű­ködésemet. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Az idő előrehaladott; szó­lásra többen vannak még felírva, a tanácskozást tehát ma már nem folytatjuk; a holnap délelőtt tíz órakor tartandó ülésnek napirendjén lesz ezen törvényjavaslatnak folytatólagos tárgyalása. (IIe­lyeslés.) Az ülést ezennel bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 55 pereskor.) mán gróf halála folytán Szepesmegye lőcsei választókerületében a képviselő választás meg­ejtése iránt intézkedhessek. (Helyeslés.) Mél­tóztatnak hozzájárulni. Bemutatom az egri királyi törvényszék és területéhez tartozó járásbíróságok és ügyészség hivatalszolgáinak és fogházon személyzetének Szederkényi Nándor, a munkácsi országos fegy­intézet őrszemélyzetének Nedeczey János, a nagy­szebeni törvényszék és hozzátartozó járásbíró­ságok és ügyészség szolga és fogházőri személy­zetének Tóth János, a treii cseni törvényszék és területéhez tartozó járásbíróságok és ügyész­ség hivatalszolgáinak és fogházőri személyzetének Rakovszky Gréza, s végre a zalaegerszegi törvényszék és hozzátartozó járásbíróságok s ügyészség szolgáinak és fogházőri személyzeté­nek Mandel Pál képviselő által beadott kérvé­nyét az 1893. évi IV. törvényezikk reájok vonatkozó részének módosítása tárgyában. 400. ORSZÁGOS ÜLÉS 1894. évi deczember hó 11-én, kedden, B. BánfFy Dezső elnöklete alatt. Tárgyal: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnök felhatalmazása a lőcsei választó-kerületben új választás elren­delésére. — Kérvények bemutatása. — Indemnity-törvónyjavaslat 1895. január—februárra. Névszerinti szavazás. — Napirend. — Pénzügyi bizottság jelentéseinek bemutatása: 1. a közös­hadsereg katonai nevelő- és tisztképző intézeteiben magyar állami alapítványi helyekre elhelyezett iíjakról; 2. a Ludovika-akadémia 1893. évi állapotáról és 3. a hadmentességi díj-alap álladókáról szóló honvédelmi miniszteri jelentós tárgyában; továbbá 4. a honvédmenház 1893. évi szám­adásairól, működéséről és állapotáról szóló belügyi és honvédelmi miniszteri együttes jelentés ós végre 5. az országos honvédsegélyzőegylet 1893. évi számadásairól, működéséről és állapotáról szóló honvédelmi miniszteri jelentós tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents