Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-399

399. orgzágos ülés 1894. deczember 10-éii, hétföu. 279 sújtattak, voltak azok, kik a monarchiát megmentették; a dinasztiának hatalmát és erejét megnövelték, és a kik Magyarországot szabad és szabadelvű alapokon nyugvó állammá alakították át. (Helyeslés jdbbfélol.) Tehát nem űj dolog ez, ismerjük már, még pedig rövid időkkel ezeiőttről, hogy kik voltak azok az elemek, melyek nemcsak Magyarországot, de az egész monarchiát a felbomlás elé vitték. És most, t. ház, miután láttuk 25 év alatt mindazokat az erőket, a melyek Magyarországon kitartottak a szabadelvű eszmék mellett; miután látjuk, hogy a monarchiának tekintélye oly magaslaton áll, a melyen még nem állott sohasem; miután Játjuk, hogy a dinasztia állása annyira meg van szilárdítva, a mennyire nem volt a múlt időkben sohasem; miután látjuk, hogy nemcsak Magyarországban, hanem az egész monarchiában a közgazdasági haladás, a financziák rendezettsége oly fokon áll, a melyen nem állott sohase, a mikor minden ok megvan arra, hogy ezekben az elemekben a korona és nemzet megbízzék: akkor látjuk minden irányból a törekvéseket arra, hogy újból visszatérjenek azon idők, a mikor a szabadelvű eszmék hirdetői nemcsak a hatalomról, nemcsak az uralomról, hanem, úgy mondám, a közéletből is kirekesztetvén, azok vegyék át újból nemcsak itt Magyarországon, hanem a monarchiában mindenütt az uralmat, a kik egyszer már a enyészet szélére vitték Magyarországot és a monarchiát. És, t. ház, nagy hiba volna, ha nem látnók, hogy ezek az elemek nem maguktól állanak elő, nem a földből nőnek ki. Hisz mindenki tudja, hiába tagadnók magunk előtt, — hiszen ezt nem én irom, méltóztassanak elolvasni Európa világlapjait, azokban is meg van ez írva .. — hogy a monarchiában azokat az elemeket látjuk és küzdelemre indulni fölűlemelke Ini azért, hogy a hatalmat maguknak megkerítsék, a mely elemeket rég elenyészetteknek hittük. Igen, t. képviselőház, haza költözik már a temető, és az eleveneket akarják kiszorítani a közéletből. A Bach-ok, a Thun-ok, a Schwarzenberg herczegek által hirdetett eszmék kezdenek a monarchiában gyökeret verni, és ezzel szemben itt Magyarországon ép úgy, mint a monarchia másik felében még szabadelvtíségről beszélgetnek akkor, mikor ezeknek az uralma iránt már kétség alig van valahol. És, t. ház, ezen elemeknek uralma és befolyása nem magától jön. Ezt nem lehet feltételezni. Én ugyan sokat feltételezek a t. kormányról, és a t. ^miniszterelnök úrról, de azt csak még sem hiszem el, hogy ezeket a régi kísérteteket ők maguk a szabadelvű reformok keresztül vitelére szövetségesül hívták volna fel. Valaki felhívta, valaki beszabadította Magyarország közéletében azokat az elemeket, melyeket mi I. Leopold idejében láttunk eltemetve, és ezek azóta Magyarország történetében nem újultak meg ; azokat az elemeket, a melyek bedobták a közéletbe a felekezeti üszköt, azokat az elemeket, melyek Magyarországon felekezeti pártokat készítenek, a mely felekezeti pártok a korona tekintélyével akarnak takarózni, a dinasztia tagjainak köreinkbe való meghívása által akarnak imponálni a nemzetnek, és az országnak. Ezek a dolgok nem magáktól jönnek; kell, hogy valahol támpontot keressenek. A támpontot azok az elemek nyújthatják a monarchiában, a melyek soha sem bíztak, soha sem hittek a dualizmusban, sohasem bíztak, és sohasem hittek az alkotmányban. T. ház! A mit én most elmondtam, az hű és igaz képe a mai helyzetnek, hű és igaz képe annak, a hogyan az előkészíttetett, hogy előkészíttetett éveken át itt és a monarchia túlsó felében. Hiszen magam is itt a képviselőházban, mint a szabadelvű pártnak tagja, 1884-ben egy felirati vita alkalmával mutattam rá arra, hogy egész Európában egy reakeziánárius irányzat kezd erőt venui, magam mutattam rá arra, hogy Ausztria akkori miniszterelnöke Taaffe gróf olyan elemeket vett be kormányába, és olyan elemek támogatását fogadta el, a melyek a szabadelvű irányzat megvalósítását a monarchiának sem az egyik, sem a másik felében lehetővé nem teszik. Akkor láttam, t. ház, hogy az az elem, a mely a monarchia másik részében a dualizmusnak alap ját képezte, nemcsak a hatalomból, hanem az államéletre való befolyásából is rendre kiszoríttatik. Mert ne legyünk illúzióban, t. ház; a dualisztikus alap föderalisztikus törekvéseket az államnak egyik felében sem tűr meg. A dualisztikus alapnak két faktor adta meg — mondhatni — az erejét: a monarchia túlsó felében, a monarchia többi részének élén álló és a hegemóniát biró német elem; a monarchia ezen államában pedig a magyar elem. A mely pillanatban a dualizmus fentartását úgy tudják elképzelni, vagy úgy akarják előidézni, hogy a monarchia túlsó felében a föderalisztikus irányzatoknak az útját megnyitják, a német hegemóniát lehetetlenné teszik; Magyarországon pedig a magyar nemzet politikai jogosult uralmát paralizálva, az itt lakó nemzetiségekre helyezik át a fősúlyt: azon pillanatban a dualizmus utolsó órája ütött. Ez a helyzet, t. ház, a mely most úgy Magyarországot, mint az egész monarchiát válsággal fenyegeti. És hogy ez a válság be ne következzék, a végből nemcsak a t. kormány feltetlen kötelessége, hogy vigyázzon, és a beállott viszonyokkal számoljon, hanem mindazon kormányférfiaké is, a kik akár a közös ügyek