Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-398
254 *©• orsz Agos ülés 1894. deezember 7-én, pénteken. velünk szemben is vámháborút provokálni, holotc mi mindnyájan tudjuk, Románia geográfiai fekvésénél fogva is a nyerstermények értékesítésére a miénknél sokkal kedvezőtlenebb viszonyok közt van, a mennyiben a román nyerstermények egy nsigy részét is csak legfeljebb általunk, vagy hazánkon keresztül értékesítheti előnyösen. De nem megyek e téren tovább, t. ház, hiszen különben egymaga már azon tény is, hogy minden egyes állam a maga közgazdasági érdekeit rendesen védvámokkal szokta védelmezni, egymagában többet bizonyít akár kötetekre terjedő argumentumoknál is. Különben is részemről ezúttal csakis a búza ismert vámmentes behozatala tárgyában van szándékom a mélyen t. háznak nagybecsű türelmét kikérni és igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Hogy mindazonáltal mégis a közös vámterületről is beszélek, annak egyedüli oka abban rejlik, mert meggyőződésem szerint ez a kérdés nagyon is szorosan összefügg a közös vámterület kérdésével, a mennyiben a búzának ismert módon való behozatala épen a legalkalmasabb mód és eszköz arra, hogy ezáltal a magyar gazdaközönségnek az a csekély előnye is, a melyet a közös vámterületen belííl elérhetne, megsemmisíttessék, tönkretétessék. Tény az, t. ház, hogy mi iparunkat a közös vámterületnek a szó szoros értelmében áldozatul hozzuk. Mert hisz ma már az osztrák ipar a magyar piaezokat nemcsak dominálja, hanem a szó szoros értelmében véve monopolizálja is, úgy, hogy mi ma minden kétségen kívül legalább is 15 — 20 millióval drágábban fizetjük meg az osztrák iparezikkeket, mint fizetnők azon esetre, ha egyáltalában vámsorömpóink — mivel iparunkat különben úgy sem tudjuk megvédeni — minden más idegen állam előtt is nyitva lennének. Ily óriási áldozatok árán, t. ház, azt hiszem, hogy a magyar földmívelő osztály is egészen méltányosán elvárhatná, hogy legalább máiegyetlen egy főterményét, a búzát, ő is az osztrák piaczon valamivel előnyösebben értékesíthesse, mint azon nemzetek, a melyek egyáltalában nem hajlandók Ausztriával közös vámterületet fentartani; mert mellékesen bátor leszek megjegyezni azt is, hogy a mi földmívelésünkre nézve más számtalan nyerstermény értékesítésénél, például a sertésnél, a fánál stb. a közös vámterület úgy sem határoz valami sokat, valami hasznos befolyással nincs, mert például azért, hogy Drezdában vámot fizetnek a sertésért, Kőbányán a sertést egy krajczárral sem adják sem olcsóbban, sem drágábban, a drezdai vevőknek, mint példán! a magyar vagy osztrák vevőknek. Azt hiszem, hogy ezen tény erre a kérdésre nézve elegendő argumentum. Mondom, t. ház, hogy azon nagy áldozatokkal szemben, a melyeket bátor voltam felemlíteni, a magyar földmívelők kétségkívül elvárhatnák, hogy ők is az osztrák piaczokon búzájukkal némi előnyben részesülhessenek. Ennyit már maga a méltányosság is megkövetelne. De, mint tudjuk, t. ház, a politikában nem anayira a méltányosság, mint inkább a hasznosság az irányadó. Ép azért a mint látjuk, valameddig Ausztriának módjában lesz piaczunkat teljesen ingyen, vagyis ellenszolgálat nélkül kihasználni, mindaddig o azt ingyen, és minden ellenszolgálat nélkül fogja kihasználni és nem fogja megengedni, hogy az ő állampolgárai a búza árát a világpiaczi áraknál valamivel jobban fizessék. Mert hitem és meggyőződésem szerint, t. ház, nagyon jámbor dolog azt hinni, mintha az ismert őrlési engedély a magyar ipar és különösen a nagy magyar malomipar támogatása szempontjából találtatott volna ki. Hiszen a magyar malomiparnak ilyen gpecziális támogatásra egyáltalán szüksége nincs, nem volt, nem is lehetett. Hiszen magában az a tény, hogy a svájcziak Magyarországon a nagy malomipart oly rohamosan megalapították, arról tanúskodik, hogy itt a nagy malomiparnak jó talaja volt és van. Hogy némely köröknek különben is mennyire fekszik a magyar ipar szivén, erről könnyen meggyőződhetünk az által, ha megkisérlenők például hasonló kedvezmények mellett azon engedélyt kérni, hogy engedtessék meg, szintén külföldről, a magyar szabóknak különböző külföldi szőve tekét kész ruháknak leendő feldolgozása végett behozni, majd hallanók, hogy mit mondanának erre Ausztriában. (Igás! Úgy van! a szélső haloldalon.) Hitem és meggyőződésem szerint tehát, t. ház, a búza ismert vámmentes behozat ilánál, a magyar nagymalmok csak a médiumok, a melyek ezzel nem is valamely hazafias, sőt —• a mint későbben igazolni fogom — nem is valami emberbaráti szerepre vállalkoztak, mivel az nékik versenytársainkkal szemben nagy versenyképességet és nagy hasznot biztosít. Egy sokkal hazafiasabb és emberiesebb ügyhöz méltó buzgalommal ragaszkodnak ehhez, és azt, mint a magyar malomipar és a földinívelés érdekét minden erejükből védelmezik is. Pedig ugyan ki tudhatná jobban, mint épen a nagymalmok intéző körei, hogy rajtuk kivül az ország különböző vidékein még igen számos és jól berendezett malmok is vannak, melyeket ők a vámmentes búza segélyével máris a tönk szélére juttattak, és ma-holnap tönkre is tesznek? Ki tudhatná már ma még jobban maga elé rajzolni azt a képet, hogy milyen képe lenne majd Magyarországnak akkor, ha az ország legtávolabbi vidékei is finomabb liszt-szükségleteiket az export-malmoktól volnának kénytelenek beszerezni? Hiszen akkor a
