Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-394

394. országos ülés 1894. deczember 3-án, hétfőn. 159 feltételek mellett kap a földhitelintézetektől és más jelzálog-hitelintézetektől pénzt, de itt az a baj, hogy mire megkapja, 6—8 hónap is beletelik, mert én úgy tudom, hogy ez intézetek nem tudják zálogleveleiket értékesíteni. Nem tudom, a valuta ingadozása bir-e befolyással erre, vagy a koronajáradék konkurrencziája, de azt hiszem, érdemes, hogy e kérdéssel is foglalkozzunk, és ha kormány-intézkedésekkel lehet ezen a bajon segíteni, akkor azt meg is kell tenni. (Helyeslés balfelöl.) De a gazdának rövid lejáratú hitele nagyon gyönge lábon áll; először is nehezen szerezhető meg, másodszor a kisgazda 8— 10°/o-os és sokszor drágább pénzzel kénytelen dolgozni. A haszonbérlő, az meg egészen személyes hitelére van utalva, pedig az sokszor idegen megyékből megy bizonyos vidékekre és így személyes hitetlel nem is lehet bírnia, s akármennyi terménye vagy instrukcziója van, arra nem kap pénzt. Mindenesetre nagyfontosságú dolog tehát az, hogy a mezőgazdasági hitel szerveztessék; különösen a kisbirtokos részére gazdasági hitelszövetkezeteket kell létesíteni és e tekintetben a kormánynak itt segítenie kell, nem pedig bélyeges illetéktörvényeink ezer szekatúrájával és magas tételeivel a megalakulás elé még akadályokat gördíteni. (Helyeslés a baloldalon.) A miniszterelnök úr — gondolom — november hó 16-án vagy 14-én tartott beszédében kilátásba helyezte a hitelszövetkezeti törvényjavaslat benyújtását. Igen kérném, hogy ezt mennél előbb tegye meg, s igen kívánatos, hogy a kormány használja fel minden befolyását, hogy a mezőgazdasági hitelt üzletük körébe felvevő pénzintézetek létesüljenek, vagy a létezők ezen ágat felkarolják, de nem úgy, hogy tisztán a saját hasznukat nézzék, hanem hogy igazán a mezőgazdaság hasznára legyenek. T. ház! Annak, hogy a gazda olcsóbban termelhessen, egyik fő akadálya adózási rendszerünkben rejlik, mert összes adórendszerünk egész súlyával.a földbirtokra nehezedik. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) így az 1895. évi költségvetésben a földadó 34.336.000 forinttal van felvéve, s az összes kereseti adó 20,600.000 forintot tett, pedig ennek is egy részét a földbirtokos viseli. A kinek egy talpalatnyi földje van, annak adóját meg kell fizetnie; de a vállalkozó, a ki legkönnyebb szerrel százezreket, milliókat vág zsebre, az a börze-játékos, a ki épen a termelő elleni tizeiméivel gazdagodik meg, az kibúvik az adó alól. (Igaz! Úgy van! balfelöl. Zaj. Elnök csenget.) A kilátásba helyezett adóreformnál, a mely, már bocsánatot kérek, az előzmények után ítélve, félek, hogy újabb megterheltetéssel fog járni, mindenesetre a kereseti adókat sokkal nagyobb mértékben kell kihasználni és a tőzsdejátékokat is meg kell adóztatni, a mint az megtörtént Ausztriában, és a mint a miniszterelnök úr azt kilátásba is helyezte. De, t. ház, nem is maga a földadó a főbaj, hanem az, hogy az összes megyei és községi adók kivetési alapja túlnyomólag a földadó. A kormány azzal dicsekszik, hogy az adókat nem emeli, de mindig oly intézkedéseket tesz, hogy a megyei és községi adók emeltetnek és ezek a bűnbakok, pedig az adózónak mindegy, hogy a bal- vagy a jobbzsebéből fizet-e. (Tetszés és helyeslés jobb felől.) A kik, t. ház, a megyei és községifközgyííléseket szorgalmasan látogatják, tudják, hogy sohsem szabadulhatnak el onnan, a nélkül, hogy valami Új terhet ne kelljen megszavazniuk. Egyik megyegyűlésen megszavazunk 20.000 forintot a megyei úti törzskönyvek elkészítésére, a másikon kötelezi a megye a községeket, hogy saját útjaik törzskönyvét készítsék el, a mi ismét pénzbe kerül. Harmadikon jön egy belügyminiszteri rendelet, — ezt a demográfiai kon gresszusnak köszönhetjük, — mely a megyét utasítja, hogy minden községgel szereztessen be 700 forinton egy gőzfertőtlenítő mosógépet. (Derültség balfelöl és felkiáltások: Tüsfecskendőket!) Azok már megvannak, erről nem is beszélek. (Egy hang balf elől: Ki vannak fizetve? Derültség.) Nincsenek. Nagy ellenállásra belenyugszik a belügyminiszter úr, hogy minden járás vegyen hármat, a mi ismét a községekre 2100—2500 forint költség. Azután jön a tanfelügyelő: hogy szíík és nem elég magas a népiskola; rögtön kell egyet építeni 10 — 15 ezer forinton. Azután—amagyar közigazgatás legújabb vívmánya, a szelid nyomás útján — önként elhatározzák a községek, hogy új községházat kell építeni tanácskozó teremmel és jegyzői szép lakással. Ezt ismét elhatározzák, egészen autonomioze. De pénz nincs, és igy el kell adni a regalepapírokat, kölcsönt kell felvenni, és elfogy szépen a községi vagyon, emelkedik a községadóssága, és emelkedik óriási mértékben a községi pótadó. Véletlenül, t. ház, kezemben van egy község költségvetése. Az úrbéri rendezéskor a község állott hét egész telekből és 24 zsellérből, ma 24 házból áll a község és ez idei költségelőirányzata 1549 írt. Hát hová visz ez a dolog? Hisz ezt lehetetlen tovább igy folytatni. Hisz ha valakinek csökken a jövedelme, első kötelessége, hogy kiadásait csökkentse; mikor a gazda mindig kevesebbet vesz be, akkor a községi háztartás