Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-394
154 8fl4, országos ülés 1894. és mely saját érdemének 'tudja be azt is, hogy ez a mozgalom megindult, s ezen érdemének jutalmául az elismerés friss babérkoszorúját naponta felilleszti saját homlokára, s melynek élén a jelesebb vezérezäkkeket Hoek János, Tibád Antal képviselő urak és több jeles gazdasági szakíróink írják, (Derültség a jobboldalon.) mondom, ezen lap nemrég igen kiváló helyen, általános figyelmet felhívólag, egy nem érdektelen tanulmányban keresi a búza olcsóságának okát. Ezen kutatásaiban legelőször kibillenti tengelyéből azt az eddig — én szerintem — megálló igazságot, hogy az alacsony áraknak a túltermelés, a túlkínálat lenne az oka. Kifejezetten nem állítja azt, sőt arról mélységesen hallgat, hogy ezen olcsóságnak az oka a kormánynak a vámszerződésekben kifejezett politikája, vagy hogy az lenne az oka, hogy a malmok őrlési kedvezmény czíme alatt vámhitelt élveznek. Erről az illető tanulmány mélységesen hallgat, sőt ezt konklúziójában ki is zárja, mert azt mondja, hogy búzánk olcsóságának oka nem más, mint a különbözeti üzlettel a börzén való visszaélés. Nem tudom, t. h& r /, így áll-e az, vagy nem, de tudom, hogy ugyanaz a politikai és közgazdasági napilap közelebbi időben ismét egy más érdekes tanulmányt tett közzé, a mely viszont nagyon mélységesen hallgat arról, hogy ezen búza olcsóságának okát azok a börzeüzletek visszaélései képeznék, hanem ismét csak visszatér a régi csapásra, és a malmoknak adott kedvezményt hozza fel az olcsó ár okául. Nem érzek azonban hivatást arra, hogy a búza olcsóságáról fenforgó ezen kétágú »hiszekegynek« kiegyeztetésére vállalkozzam, hanem egyszerűen csak figyelmeztetéssel élek, hogy az olyan beszéd után, a mely ma ugyanarra a dologra vonatkozólag ezt, holnap azt mondja, bizony elindulni nem tanácsos. (Úgy van! a jobbóldalon.) Egyáltalán, t. ház, nekem mindezekből az a benyomásom, hogy itt csakugyan ilyen nagy tűz mellet akarnak megsütni egy kicsi kis darab pecsenyét, és az én nézetem szerint, ez a kicsi kis darab pecsenye, az újdivatú agrárpolitika mégis csak sületlen fog maradni a nagy tííz daczára is, mert abban a nagy tíízben hiányzik az igazság hatásának átalakító ereje, mert az a nagy tűz nem egyéb, mint egy most divatra kapott gázizzó fény, (Egy hang a szélső baloldalon : Auer lámpa 1) azbeszt világítás, melylyel szemkápráztató, vakító fényt árasztani lehet ugyan, de a mely sütésre, főzésre alkalmatlan. Nagy előszeretettel is következetesen hangoztatják azon oldalról, (Halljuk! Malijuk!) hogy a magyar mezőgazdaság gyengülőben van, hogy az, mint foglalkozás, megszűnt jövedelmező lenni, és hogy ennélfogva bizonyos deposszedáló proczesszus indult meg. Nagyon szomorú volna, t. üeczember 3-án, hétfőn. ház, ha ez így volna, mert mindenesetre alkalmas lenne arra, hogy kishütéséget, hitelvesztést vonjon maga után. Csak az a szerencse, hogy a mily következetességgel ezen dolgok állíttatnak, bizonyításuk ép oly következetességgel mindig elmarad; a másik szerencse pedig az, hogy ezen állítások ellen tényeket, számokban kifejezett bizonyító adatokat lehet szembeállítani. Hiszen, úgy hiszem, csak a román S'íerződés tárgyalása alatt történt, hogy a t. kereskedelmi miniszter úr hasonló állításokkal szemben elővette a termés-statisztika adataií, és abból mutatta ki, hogy a közelebbi évtizedékben a magyar mezőgazdaság termelése mennyire fokozódott nemcsak a müvelés alá vett learatott területekben, és fokozódott nem az egyoldalúság gyarapítására, hanem a belterjesség irányában is, hogy a közelebbi egy pár évtized alatt ugyanazon területen a termésátlagok kétannyira emelkedtek. Azt hiszem, e számok azt mutatják, hogy itt határozott béremelésről, tőkeszaporításról van szó ; azt bizonyítják, hogy a mezőgazdaság, mely ily tőkeszaporítást, vagyonszerzést tud létrehozni, elgyengült állapotban nem lehet. És hogy megszűnt a mezőgazdasági foglalkozás jövedelmező lenni, — és itt megint csak ismétlésekbe bocsátkozom, t. ház — arra nézve egyszerűen egy másik tényre utalok. Utalok a haszonbérek emelkedésére. Úgy látom, t. ház, nagyon félnek ettől a túloldalon, de úgy látszik, ez való tény, és úgy látszik, hogy a való tények ott nem igen találnak kvártélyra. Tény az, t, ház, hogy a haszonbérek emelkedőben vannak. Felfogásom szerint a haszonbérben nem mást fizetnek az illetők, mint azon jövedelmezőséget, melyet az illető birtoktól várnak. Ha tehát a haszonbér folytonos emelkedésben van, abból, azt hiszem, mindent lehet következtetni, de azt, hogy a mezőgazdaság, mint foglalkozás, megszűnt jövedelmező lenni, következtetni nem lehet. (Helyeslés jobb/elől.) T. ház! Hogy deposszedálás van, arról nem tudok; megvallom, hogy ez irányban nem kutattam, adatokat nem gyűjtöttem, de adatokat, tényeket, a melyekkel ez bizonyítható lenne, a túloldalról sem hallottunk. Hanem emlékszem arra az időre, midőn ezen deposszedáláeról, a nélkül, hogy ez után kutattunk volna, fájdalom, bőséges tudomásunk volt; de akkor annak más oka volt: eredt abból a nagy gazdasági átalakulásból, melybe a magyar mezőgazdák még az 1848-iki átváltozások folytán jutottak, midőn a földbirtokos középosztály nem tudott a változásokhoz mért hirtelenséggel a viszonyokhoz alkalmazkodni, nem volt meg benne az az életrevalóság, az az okszerűség, melyet azon váltó-
