Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-392
392. országos ülés 1894. közszükségnek nem tartom. De itt más baj is van. A javaslat »magyar yígszinház«-at mond, az indokolás is csakúgy hemzseg e szótól. De ha jól megnézzük e dolgot, eszembe jut a biblia egy mondása. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne beszélgessenek ! Gulner Gyula: Az öreg Izsák azt mondta: A hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. Minél többet emlegetik az indokolás és a törvényjavaslat védelmezői, hogy ez magyar Színház, a magyar kultúrát szolgálja, nem veszélyezteti a fővárosnak és közvetve az ország egész lakosságának magyarságát: annál inkább bizonyos gyanú, férkőzik hozzánk, hogy nem úgy van, s tegnap a t. miniszter úr is bevallotta, hogy nem úgy van. Abban senkisem ütköznék meg, ha magyar vígszínházra kérnének tőlünk bizonyos összeget, a hol időnkint egyes, akár német, akár olasz, vagy angol kiváló művészek játszanának. Más is, talán magam is, elmennénk az előadásokra. De e dolognak nem ez a jellege ; itt egy rendszer van, (Igás! Úgy van! balfelöl.) s szerintem ez az egész kérdés nyitja. (Helyeslés bal felől.) A miniszter úr tegnap azt mondta, hogy 50 idegen nyelvű előadás lesz. Hieronymi Károly belügyminiszter: Maximumnak mondtam! Horváth Géza: Biztos, hogy minimam lesz ! Gulner Gyula: Akár maximum, akár minimum, nekem mindegy, de az alapszabályokból ezitálta, hogy annyi lesz. (Egy hang jobbról : Lehet!) Mondom, azon nem ütköznék meg senki, ha egyszer minden öt évben, vagy néha egy év alatt is egy-két kiváló művész jönne el hozzánk, de mikor ez alapszabályszerüleg ki van kötve, annak más színezete van. Az állandó törekvést jelent, mely ellen óvást kell emelnünk, a mely ellen tiltakoznunk kell. (Zajos helyeslés balfelöl.) T. képviselőház! Ha Magyarország nem volna abban a helyzetben, a melyben — fájdalom — van, ha nem akarjuk a magunk szemét bekötni, valljunk meg egy dolgot egész őszintén, a hogy az van. Ez a dolog pedig az, hogy részint a közjogi kapcsolatnál fogva, részint eddigi históriánknál fogva, részint a német kultúrának erőssége, hatalma, nyomásánál fogva mireánk a német kultúra befolyása állandó fenyegetést, állandó veszedelmet képez. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Horváth Gyula: Már nem! Gulner Gyula: A t. képviselő úr erre rázza a fejét, hogy nem úgy van. Horváth Gyula: Már nem! Gulner Gyula: Engedelmet kérek, én a szimptómákból Ítélek. Mit jelent az a szimptóma, rmuber 30-án, pénteken. J07 hogy nekünk társadalmi úton, közművelődési egyesületek alapításával kell a magyarságot, a magyar állameszme uralmát erősíteni, támogatni a kultúra fegyvereivel és a kultúra .terén? Nézzünk szét a mi intézményeink között. A hadseregünk német, a kereskedelem nagy része német, a vendéglőkben ott van a kétnyelvű étlap, a kereskedő-világban a kétnyelvű felírat, magyar és német, egyszóval a közélet minden terén, ha végignézünk, ott látjuk a magyar mellett, mint versenytársat, mint állandó fenyegetést, — és erre helyezem a fősúlyt, — mint állandó veszedelmet, a német elemet, és a német kultúra befolyását. Abban én nem látnék veszedelmet, t. belügyminiszter úr, ha egy Levinszky lejön ide, itt két-három estét eltölt, s azzal vége a dolognak. Hanem abban veszély van, ha kimondatik, és a törvényhozás is akczeptálja, hogy ennyi idegen nyelvű előadás tartható. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Még visszatérek arra, hogy mit értek »idegen« alatt. Ha az mondatnék ki, hogy egy hónapban ennyi idegen előadás tartható, ez egy rendszer, ez szolgálja azt az állandó veszedelmet, melyet a német erős, a német intenzív, czélját soha szem elől nem tévesztő kultúra törekvéseivel szemben el kell hárítanunk. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És nem tehetek róla, de nem érthetek egyet a t. belügyminiszter úrral, ki azt mondja, hogy a színházakat az iskolákkal nem helyes párhuzamba helyezni. Hieronymi Károly belügyminiszter: Ellentétbe helyezni! Gulner Gyula: Ellentétbe helyezni nem is helyes. Én csak a t. kultuszminiszter úrtól merném kérdezni, ha jelen volna, mit szól ahhoz a felfogáshoz, melyet a t. belügyminiszter úr e tekintetben tegnip kifejtett. Én nem osztozhatom a t. belügyminiszter úr azon felfogásában sem, hogy megvan az alapítók személyében a garanczia arra nézve, hogy a színház magyar jellegű lesz, és az idegen, s főkép a német kultúrának nem lesz semmi befolyása reá. Én bevallom, hogy nem vagyok annyira tájékozva a dologról, hogy tudnám, kik azok az alapítók. De akárki legyen az az alapító, egy kereskedelmi társulatnál, a mely részvényekre van alapítva, nekem magának az alapítónak személyiség-e hosszú időre garancziát nem képez. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem képezhet a dolog természeténél fogva, mert ha akár nekem, akár másnak a részvények nem tetszenek, ha azokat árúba akarják bocsátani, ha azokat eladják, azok kimennek az eredeti alapító kezéből, átmennek mások kezébe, a kik a részvényuyel azt teszik, a mit akarnak, olyan igazgatóságot állítanak össze, a milyet akarnak, és olyan irány kerekedik felül ezen intézetben, a milyet 14*
