Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-370
62 37 °- országos filés 1894. október 18-án, csütörtökön. bennünket arra indíthatnának, hogy mi is az ő álláspontjukhoz járuljunk, sőt mivel ezen elvetés a barmaíik felolvasásban történt, és ez nyilvánvaló bizonyítékát képezi annak, hogy az elvetés vagy a szavazatok véletlen alakulásából, vagy azon sajnos hatalmi és felekezeti versengésből származik, a mely az egész egyházpolitikai javaslatok megszületését ott is és itt is kísérte, vagy talán ez a kormány politikai taktikájából történt, de ezeknek egyike sem alkalmas motívum arra, hogy ilyen fontos és lényeges intézkedéseket alapíthassunk meg: a dolog természetéhen fekszik, hogy én annak általánosságban való elvetéséhez, vagyis a főrendiház üzenetéhez a magam részéről hozzájárulok, és azért szavazatommal e javaslatnak a főrendiházhoz leendő visszaküldését pártolnom kell. Engedje meg azonban a t. képviselőház, hogy egyfelől azokra, a mik e törvényjavaslatra vonatkozólag a főrendiházban történtek, másfelől pedig azon nyilatkozatra való tekintettel, melyet a t. miniszterelnök úrtól a tegnapi napon halottunk, és még inkább azon határozati javaslatra való tekintettel, a melyet a miniszterelnök úr tegnap beterjesztett, szavazatomat néhány megjegyzéssel kísérjem. (Halljuk! Sálijuk! a baloldalon.) T. képviselőház! Az állami érdekekbe nem ütköző vallásfelekezeteknek elismerése és az elismert vallásfelekezetek egyenjogúsága a humanizmusnak, a ezivilizáeziónak, az egyéni szabadságnak oly sarkalatos tétele, a melynek megvalósításáról egyetlen egy állam sem mondhat le a nélkül, hogy belső békéjét és az állam egységét állandóan ne koczkáztatná. A legújabb események arról tettek tanúságot, liogy megnyugtató, törvényes intézkedések nélkül a felekezeti érdekek hatalmi versengésekké fajúinak és kielégítésüket ezen az úton keresik. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Azért, t. ház, az egyenletes elbánás ezen a téren törvény által biztosítandó és az egyenletes elbánás gyakorlatilag is megvalósítandó, mert csakis ezen egyenletes elhánás szüntetheti meg azon féltékenységet, a melyhői a vallási és felekezeti versengések származnak, a mely versengések — miként láttuk — még a legnyugodtabb elméket is megzavarják és izzó szenvedélyükkel bontó hatást gyakorolnak magára az állami és politikai életre is, mert — mint láttuk — ezen théma, ezen törekvés az egyes politikai pártokra is nemcsak bontólag hatott, de megzsibbasztotta, megkmkasztotta azon törekvéseket i?, a melyek egyéb téren a politikai pártoknak czéljait és feladatait képezik. Azt hiszem tehát, hogy a mikor ezt konstatálom, nem tévedek, mert tiszta tényekre hivatkozom, a melyek tárgyalásaink folyamán nyilvánvalóan, sőt — mondhatnám — szavazások formájábanis ki fejezésrejutottak. E társadalmi és állambontó törekvéseket megelőzni, ott pedig, a hol azok mutatkoznak, megszüntetni, egyenesen áll ami feladat. Ilyen feladatnak felel meg a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény is, azért én szeretem hinni, hogy ily törvény megalkotását nem fogja akadályozni az a főrendiház, melynek tradiczionális hivatását épen az képezi, hogy egyrészt a társadalmi rend, béke és nyugalom, másrészt az állami egység megvalósítására irányuló alkotásokat ne akadályozza, hanem elősegítse. Mihelyt a főrendiház megfeledkeznék e hivatásáról, kicserélődnének a szerepek, mert arra a térre lépne, melyen rombolnak ahelyett, hogy konzerválna, bontanak a helyett, hogy konszolidálna, sőt elejét akarná vagy akarhatná venni oly intézkedéseknek, melyektől az állam kifejlődése és végezéljainak elérése függ. Azért nem kételkedem abban, hogy a főrendiház e javaslatot általánosságban — mert mindig csak erről szólok — elfogadja és ezzel hivatásos kötelességét teljesíti, lényegesen hozzájárulna ezzel úgy a társadalmi rend megvalósításához, mint az állami egység konszolidácziójához. Hiszem tehát, hogy a főrendiház e sok bajjal küzdő országot nem fogja kitenni további izgalmaknak, hogy így e téren a nyugalom helyreállván, az ország hozzáláthasson feladatai teljesítéséhez. (Helyeslés a baloldalon.) De épen e szempontok indítanak engemet arra is, hogy a felekezetnélkííüség törvénybe iktatásához és állami intézvényes berendezéséhez hozzá ne járuljak, és pedig azért, mert ezzel tág teret nyitnánk a vallástalanságnak. Megmondom, miért. Ha a felekezetnélkííüség új vallásalapítási törekvéssel jár, akkor semmi sem gátolja, hogy az új vallás az alkotandó törvény korlátai között szervezkedjék. Ha pedig akár — bocsánat a szóért — hóbortból, akár elvadúlásból, akár anyagi előnyök kereséséből származik, akkor az, szerintem, teljesen azonos a vallástalansággal. Nemcsak én mondom ezt, hanem a kormány egyházpolitikai javaslatainak egyik alkateleme, a gyermekek vallásáról szóló javaslat is. Hisz, ha nem így állana a dolog, ha a felekezetnélktíJiség nem vallástalanságot, hanem vallásosságot jelentene: miért akadályozná a törvényhozás a szülőket abban, hogy gyermekeiket ezen vallásosságban neveljék, pedig a hivatkozott törvényjavaslat azt mondja, hogy a felekezetekenkivtíli szülők gyermekei valamely törvényesen elismert vallásban nevelendők; ha tehát a felekezetenkivííliség nem vallástalanság, akkor valóban nem értem, miért fosztja meg a törvény a szülőket attól, hogy gyermekeiket ezen vallásosságban nevelhessék. (Élénk helyeslés a bal- és szélső bal-
