Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-370

íiO 370. országos ülés 1894. október 18-áu, csütörtökön. nép köreiben nem igen támadhat oly vallásos meggyőződés, hogy az egyeseket a felekezeten kívüli állásra utaljon, — nem emeli a vallásosságot, de veszélyezteti a közerkölcsöket, de semmi esetre sem áll az állam érdekében. Nem áll az, t. ház, a mint azt Wlassics t. képviselőtársam tegnap mondotta, hogy ha nincs külön expressis verbis kifej ezvo a törvényben ez a lehetőség, ez tulajdonképen eldugás, settenkedés volna. Hiszen ő, mint jeles jogtudós, tudja, hogy nem mindig van ÍI törvényben minden, a mit az tartalmaz, expressis verbis kifejezve, s hogy nem lehet a törvényt mindig úgy szerkesztem", hogy ne legyen olyan, a mi abban csak impliczite foglaltatik, a mi abból csak logikailag következik. Azért ez nem eltakarás, nem settenkedés, hanem ez csak azt jelenti, hogy a felekezeten kivííii állás nem tekintetik az állam jogrendjébe illesztendő institucziónak. De, t. ház, a mint a javaslat egyrészt a legveszedelmesebb radikalizmusba esik, mikor e részben szakítva a történeti fejlődéssel, statuálja mint institueziót a felekezeten kivííii állást, úgy másrészt akkor, mikor megtagadja egyrészt a katholikus egyháztól azt a teljes szabadságot, melyet más egyházaknak enged, az autonómiát, másrészről az egyes vallásfelekezetek közt különbségeket állít fel, kategóriákat létesít, ellenmondásba jut a kormány egyházpolitikájának a kormány több tagjai által különösen a kötelező polgári házasságról s az állami anyakönyvekről szóló javaslat tárgyalásánál hangsúlyozott, és argumentumul nagyon is használt azon két sarktételével, a melyek egyike, mint itt előbb jeleztem, az állami és egyházi hatáskörök szétválasztásában áll, másika pedig abban, hogy az állam teljesen felekezetnélktílivé váljék. Nem tudom, hogyan képzelhető, t. ház, ezen álláspont mellett akár az állami s egyházi hatáskörök szétválasztása, akár pedig az államnak teljesen felekezetnélkíílivé válása, akár az igazi tiszta vallásszabadság, vagy akár a vallások jogegyenlősége is. Hiszen ezen kategóriák felállítása mellett az állam tulajdonképen felekezeti talajra helyezkedik, mert a bevett vallásokban lényegileg állami vallásokat konstituál; ezekkel szemben egyéb vallásokat nem államiaknak deklarál, a mivel a vallások erkölcsi értékében tesz különbséget, megkülönböztetvén privilegizált és nem privilegizált, vagy jobban és kevésbbé privilegizált, erkölcsi értékben első és második vallásokat, sőt esetleg majd még harmadrendű vallásokkal is fogunk találkozni. (Úgy van! bal fdÖl) A modern jogállam jogegyenlőségi irányzata, t. ház, nem ismerheti többé a közszabadságok terén a privilegizálás rendszerét. Ez már egy elmúlt kornak elavult maradványa. Oly reformot létesíteni tehát, mely egyrészt a legszélsőbb radikalizmusba csap át," másrészt egy letűnt korszak privilégíális rendszerének maradványait akarja feutartani, nézetem szerint tiszta jogi képtelenséget foglal magában. Az épen olyan, mint a minő lett volna az, hogyha 1848-ban a jobbágyságot a nemesi előjogok fentartásával egybekapesoltan akarták volna megszűntetni. Ha mi, t. ház, az igazi vallásszabadságot, a vallási jogegyenlőséget akarjuk, akkor a kategóriák statuálását teljesen el kell ejteni. Az állam nem tehet a vallások közt érték szerint különbséget; miudazon vallásfelekezeteknek egyenlő jogot, szabadságot kell adnia, melyek az állam keretében megttírhetők, melyek tehát az állam magasabb érdekébe s a közerkölcsiségbe nem ütköznek. Ekkor egyik vallásfelekezet sem panaszkodhatik háttérbe szorítás miatt, mert az egyes vallások erkölcsi értéke felett ítéletet hozni egészen a polgárok szabad gondolkozására van bízva, mert akkor ha egyik-másik az egyik vagy a másik vallásnak ad előnyt, nem jő diszharmóniába az állam törvényhozásával. De, t. ház, azt szokták némelyek ezen felfogás ellen felhozni, a kik tudniillik nem óhajtják ezt, hogy történeti fejlődésünknek nem felel meg, mert ez az álláspont az amerikai rendszerre vezet. Nem mondom, hogy végkifejlődés'ben nem vezet oda, de maga Deák Ferencz is ezt tűzte ki, mint legmegfelelőbbet végezel gyanánt, s azt hiszem, nem tévedt ezen felfogásban; de egyszerre semmi esetre sem vezet, vagy legalább nem kell, hogy oda vezessen, mert nincs kisárva, — eszempontból szokták nálunk különösen ellenezni az amerikai rendszert, — hogy a mennyiben szükség van nálunk a közerkölcsök emelése szempontjából a felekezetek működésének állami támogatására, az állam ez irányban csakugyan támogatókig is felléphessen, csak nem avatkozhatik beléletükbe, nem avatkozhatik többé erkölcsi értékük mérlegelésébe, ez a polgárok szabad véleményének van átengedve. De ezen kategóriák felállítása még a javaslat tartalma által sincs indokolva, mert mint előbb kifejtettem, csakugyan sokkal messzebb menő lényeges s intézményszerű különbség van a katholikus egyháznak s a többi bevett felekezeteknek az állammal szemben fennálló s a javaslat által továbbra is fentartani szándélíozott viszonyában s jogi helyzetében, mintsem a többi bevett s elismert vallások jogi helyzetében. A sokkal nagyobb különbség logikai szükségességgel vonta volna maga után azt, hogy itt is kategorizáljunk, a hol a különbség sokkal mélyebbre ható, vagy ha itt mellőztetik az: akkor ejtessék el ott is, hol a különbség elenyészően csekélyebb mérvű és jelentőségű; mert mi különbség van az igazság-