Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

309. országos ülés 1894. október 17-én, szerdán. 55 zegét arra használta fel, hogy az felebbezést adjon be a választói jog ellen, a mely felebbezést azonban összes felszerelégével a t. belügyminiszter úr látta el és az iratokat ő bocsátotta rendelkezésre. (Derültség és mozgás a szélső balon, Hieronymi Károly belügyminiszter tagadólag int.) Bármennyire akarjuk és kívánjuk i* azt, hogy a t. kormányt és különösen a t. belügyminisztert ezen kérdéstől mentnek tekintjük, annyira azonban még sem mehetünk a naivitásban, hogy egy egyszeri! járásbírósági írnoknak oly hatalmat lássunk a kezében, hogy ő rövid idő alatt Olaszország nagykövetségéből hivatalos bizonyítékokat szerezhessen, (Derültség a szélső baloldalon.) és hogy ő a t. belügyminiszter urat rábírja arra, hogy midőn hozzámegy soronkívűl elintéztesse kérvényét és külön küldönczöt meneszszen Pest vármegye alispánjához, felhíván őt arra, hogy rögtön állítsa ki folyamodónak azt a bizonyítványt, hogy a belügyminiszter listájában Kossuth Ferencz honosítása bevezetve nincsen. Ezek, t. ház, oly kiemelkedő tények, a melyek bármennyire legyünk hajlandók arra, hogy a t. kormányt e kérdésben minden beavatkozástól mentnek tekintsük, teljes lehetetlenség, hogy előttünk el ne árulják, hogy ebben elejétől végig a főispán leiratától a követségi iratok beszerzéséig, a hontalansági bizonyítvány kiállításáig a t. kormánynak és a kormányközegeinek befolyása működött és ez bírta reá azon szerencsétlen és állásában is alárendelt egyént, hogy a közhangúlat nyomásának ellenére talán saját érzelmeinek is megtagadásával szegődjék egy ily munkának egyszerű eszközévé. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ha a t. ház, a t. kormány és a t. belügyminiszter úr azon meggyőződésben vannak, hogy itt akár Kossuthtal, akár mással törvénytelenség történt és ő ezt nyíltan és egyenesen a törvény rendes útján, bírói úton orvosolni akarja s tehát fellép egyenesen saját neve alatt: ennek egyenes jellegét méltányolni lehetne, habár nem ismerem el, hogy politikai kérdések megbírálásánál, a melyek egy egyénnek legszentebb jogát, választói jogát illetik, közigazgatási és kormányzati hatóságok elbírálási joggal bírhassanak, mégis, hogy ha a kormány saját maga neve, czége alatt járt volna el, egy nyilt és egyenes eljárást nemcsak én, hanem az egész ház tudná méltányolni; de, t. ház, hogy a kormány ennek az ügynek egész ódiumát a hatalmas kormány vállairól egy szerencsétlen és tehetetlen ember vállaira hárítsa, annak fejére zúdítsa és azután ő annak háta mögé bújjék el: ezt a magyar ember nyilt természetével és egyenes eljárásával megegyeztetni, csakugyan nem lehetséges. De még nem is ebben rejlik tulajdonképen a leghelytelenebb és a legelítélenclőbb, hanem ennek még komolyabb háttere is van abban, hogy a t. kormány egy közigazgatási és különösen egy rendőri hivatalnokot használt felárra, hogy n^ki politikai ágense legyen, felhasználta arra, hogy hivatali hatalmával visszaéljen és hogy megtagadja azt, a mi neki kötelessége és teljesítse azt, a mi nem kötelessége, hogy tudniillik behatoljon hivatalos helyiségekbe, a melynek előtte zárva vannak, behatoljon tilos időben és onnan csempészszen ki az iratokból aktákat, hogy ezekből referáljon hatalmas urának a miniszternek és a főispánnak. Ez, t. ház, a közigazgatás korrumpálása, a mely. oly szegy enítő (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon Egy hang: Előreveti árnyékát az államosítás!) és oly lealázó az egész országra, hogy e felett való megbotránkozásunkat és ezen való megütközésünket a legélesebb szavakban kell, hogy kifejezzük. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) És ha még csak a közigazgatás egy közegét korrumpálták volna! De a mindig sértetlenül és tiszteletben állott igazságügyi szervezethez is férkőztek annak egyik alárendelt közegében és nem átallották azt szintén ily kortes- és politikai czélokra felhasználni, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és ez által a nemzetnek az igazságszolgáltatás függetlenségében és politikai érintetlenségében való hitét is megingatni és megtántorítani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És bárkivel szemben — nem Kossuth Ferenczczel szemben — történt volna az, egyaránt elítélendő volna és azt az egész ház egyaránt elítélne; de vájjon Kossuthtal szemben kevesebb elítélés alá jöjjön a kormány eljárása; Kossuthtal szemben, a kinél egy nagy nemzeti kegyeletet is látunk megsértve, egy oly név viselővel szemben, egy ily eljárás az egész nemzet érzületét támadja meg, különösen egy oly kormány részéről, a mely fennállását Kossuth Lajos életének végén, talán az ő mentő kezének köszönheti, a ki felemelve kezét nemcsak a kormány állását, de a nagy eszmék sikerét is megmentette: (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) az ily név viselőjével szemben egyenesen hálátlanság bélyegét viseli magán. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És, t. ház, gondoljuk meg azt, hogy a honossági törvénye házban a kormány részéről milyen magyarázatokban részesült ? Hogy épen a kormánynak vezére és feje jelentette ki, hogy Kossuth Lajos el nem vesztette az ő honpolgárságát, mert a városok részéről való megválasztása díszpolgári rangra elég arra, hogy megóvja az ő honpolgárságát, ennek következtében nyugodjék meg a nemzet, hogy legnagyobb fia nem lesz megfosztva az ő legszebb polgári jogától;