Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-387

436 387. országos ülés 1894. noyember 24-én, szombaton. tam, hogy nemzetünk nagy részén erőt vett és erőt vesz az érzelmek politikája. Érzelmi politikát követtünk, midőn a nemzetiségi törvényt megszerkesztettük, érzelmi politikát követnek azok, a kik azt hiszik, és arra törekednek, hogy Magyarországon valaha más lehetne az államnyelv, miut a magyar. És érzelmi politikát, — eiue Gefühlspolitik — követünk akkor is, midőn feladatunkat a helyzet, a viszonyok ignorálásában, és nem ezeknek helyes felismerésében keressük. Vagy nem érzelmi politika e az, t. ház, (Halljuk ! Halijuk!) midőn a t. túloldalnak egy kiváló, és általam igen t. tagja törvényhatóságának közgyűlésén a sajtószabadságnak korlátozását, a választási jognak megszorítását indítványozza ? A megye az indítványt egyhangúlag közlelkesedéssel elfogadja és határozattá emeli, hogy az indítványban jelzett iránynak követésére, támogatására felhívja az ország valamennyi törvényhatóságát, és felír ebben az értelemben a képviselőházhoz is. Elismerem, t. ház, hogy azon állapot, a melyet egyesek az ország egy részében teremtettek és teremteni óhajtanak, nem természetes állapot, (Halljuk! Halljuk!) mert nem a józan okosság és megfontolás, de szenvedély, vakhit és indulat kifolyása. Magyarországon a nemzetiségek közt békének, egyetértésnek kell uralkodnia, ez mindnyájunk közös érdeke, és ennek elérésére az eszközök rendelkezésünkre állanak. Ha törvényeink nem eléggé szigorúak, hozzunk szigorúbb törvényeket az izgatók megbüntetésére; de a sajtószabadság korlátozását, a választási jog megszorítását czélhoz vezető eszköznek nem tartom. Volt, igaz, volt, és azt mondom, hogy van a magyarnak egy különös adománya, ezt történelmünk is fényesen bizonyítja; értem a magyar faj asszimiláló tehetségét. Ha ezen tehetségűn-! ket a haza érdekében neveljük és fejlesztjük, és ehhez hozzájárul egy jó, olcsó jogszolgáltatás, közigazgatás és a jólét terjesztése, a nemzetiségi kérdést nem fogjuk elnyomni, de hitem szerint rövid idő alatt megoldani. A jó igazságszolgáltatás, közigazgatás jólét terjedése mellett a kulturegyletek is pozitív sikert fognak eredményezni; enélktíl csak negatív sikerre vezethetnek. A kulturegyletek közgyűlései alkalmából tett egyes kijelentések és nyilatkozatok, és az ezek értelmében kiadott röpiratok, szerény véleményem szerint, czélhoz nem vezetnek. Igenis, a hazához való ragaszkodásnak és annak, hogy az a meggyőződés a nemzet köztudatában gyökeret verjen és köztudattá váljék, hogy Magyarországon nem lehet más az állam nyelve, mint a magyar, mindennél hatásosabb eszköze — még egyszer ismétlem — a jó igazságszolgáltatás, közigazgatás és a jólét terjesztése. Másrészt, t. ház, ne feledjük el, hogy alig van nagy és hatalmas nemzet a világon, melynek népessége milliókra rúg, a hol csak egy nyelven beszélnének. És habár a különféle népességek különbözők is nyelvre nézve, egygyé vannak forrva a közös történelem, a mindennapi érintkezés, a hazai ipar és kereskedelem és azon föld által, melyben ugyanazon ősöknek hamvai porladnak,kik ugyanazon mezőkön ugyanazon érdekekért vérzettek el. Ezen összekötő kapocs, a közös szabadság és elnyomatás, mindez és nemcsak a nyelv, képezi a nemzet fogalmát. És ez nem a ház egy igénytelen tagjának, de Kossuth Lajosnak a defmicziója. Igen, fektessünk súlyt az állam nyelvére, de adott viszonyaink közt nem magyar ajkú polgártársainknak hazafiúi érzelmeire is. Ez erőt, lendületet fog adni az asszimilácziónak, melyre őseink nagy súlyt fektettek, érezve és elismerve, hogy a társadalmi érintkezés a nemzetiségi kérdésben egy nagy és fontos tényező. T. ház! Ha az eljárást és a politikát, melyet a nemzetiségi kérdésben követtünk, bírálat alá venném, azt kellene mondanom, hogy valamennyi kormány 1867. óta a nemzetiségi kérdésben határozatlan, ingadozó politikát követett. De nézetem szerint megérkezett annak ideje, hogy a kormány a nemzetiségi kérdésben határozott, czél- és öntudatos politikát kövessen. És ezen határozott politika kívánja a közigazgatás államosítását, nem zárva ki azt, hogy a magyar nemzet képességgel biró nai alkalmaztassanak, bármely nemzetiséghez tartozzanak is; de követeli, hogy azon hivatalnok, ki állásával visszaél, kinek politikai magaviselete kifogás alá esik, a törvény legnagyobb és kérlelhetetlen szigorával sujtassék. Bátor voltam ezzel, t. ház, dióhéjba szorítva, a nemzetiségi kérdésről való nézeteimnek kifejezést adni, azon hitben és meggyőződésben, hogy azok a magyar állameszmén, annak tekintélyén csorbát nemcsak nem ejtenek, de egyesítésre vezetnek, és egyesítenek. Befejezem rövid felszólalásomat. A tételt megszavazom. (Helyeslés f

jobbfelöl.) Elnök: Kíván még valaki szólani, t. ház? Senkisem. Akkor a vitát bezárom. Sierbán Miklós: T. ház! Elnök: A képviselő úrnak nincsen szólási joga. Sierbán Miklós: Személyes kérdésben kérek szót, t. ház! Elnök: Kérem tehát szorosan a személyes kérdésnél maradni. Sierbán Miklós: T. ház! Először félremagyarázott szavaimat kívánom helyreigazítani