Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-387

387. országos ülés 1894. november 24-én, szombaton. 429 jük az egyes városok budgetjébe, hogy nagyobb erőt tartsanak, hogy titkos rendőrséggel lássák el magukat, mert mindezekre a városok képtelenek, részint szegénységüknél fogva, részint mert ez a municzipális adminisztráczió keretén kí\tíl áll. Én tehát szükségesnek tartom itt azt, a mi más országokban van; például Posen-tartományban egy egész külön szervezett állami rendőrség létezik, épúgy Elsass Lotharingiában. épúgy a dán részeken, és Angliának Irlandban egész külön rendőri intézménye van, szóval mindazok az államok, a melyek exczepczionális veszélyben látják egyes tartományaikat, gondoskodnak arról, hogy exczepczionális állami rendőrségi intézmények lépjenek ott életbe. Ha, t. ház, a kormány minderről gondoskodik, akkor sikerülni fog elvágni azon szálakat, a melyek ezt az irridentizmust ma a külfölddel Összekötik, sikerülni fog visszaterelni a nemzetiségeket abba a mederbe, a melyben kell, hogy maradjanak, és akkor meg fogjuk látni azt, hogy voltaképen ezen nemzetiségi elemek nem is olyan nagyon veszélyesek, nem is olyan nagyon békétlenek, mint a minőknek ma feltűnnek. A mint az izgató erők, a fermentáló anyagok onnan kivétetnek, akkor, t. ház, a maguk természetes állapotában fogjuk látni e nemzetiségeket, a melyek nem is olyan erősek, hogy azoktól a magyar állam konszolidáezióját veszélyeztetve kellene látnunk. (Helyeslés.) De szükséges mé^, t. képviselőház, hogy tovább menjünk ezen a téren, mert én nem vagyok sem a hitegetéseknek, sem a félrendszabályoknak embere. Itt van például a nemzetiségi törvény. Ezt hozzák fel mindig a t. izgatók, (Derültség.) és azt mondják . ime, mi ezt a törvényt nem tartjuk meg. Nos, t. ház, megtartani ezt a nemzetiségi törvényt fizikai lehetetlenség, hogy úgy mondjam, képtelenség, (Igaz! Úgy van! a szélső bal oldalon.) mert nálunk a nemzetiségek nem úgy vannak tagolva, hogy egyes faji külön provincziák vagy megyék léteznének, hanem minálunk a nemzetiségek mindenütt össze vannak vegyűive a magyar tájjal és Erdélyben a szász fajjal is. (Helyeslés.) Itt tehát sem külön nyelvű adminisztrácziót. sem különnyelvü igazságszolgáltatást behozni nem lehet; az pedig, hogy egy közigazgatási tisztviselő vagy bíró három nyelven folytassa a közigazgatást vagy igazságszolgáltatást, tiszta lehetetlenség. Hiszen egynyelvű bírákat és közigazgatási tisztviselőket is jókat kapni nehéz, nemhogy ott még valami különös talentumokat keressünk, a kik egyszerre három nyelven törvénykezzenek, illetőleg végezzék a közigazgatási teendőket; ez lehetetlenség. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nincs szükség rá; mert azért, hogy példának okáért az erdélyi részekben a románok valamivel többségben vannak: no hát ha ott a magyarság kisebbségben van is, de túlnyomó fölényéné], valamint szellemi erejénél és történelmi múltjánál fogva mindenesetre sokkal súlyosabban nyom az államhatalom mérlegében, mint a román. (Élénk helyeslés.) Ez az állam magyar állam volt, és hiába akar Sierbán Miklós t. barátom a 16 esztendős fiatal román állam égisze alatt Magyarországon nemzetiségi kérdéseket megörökíteni, mert méltóztassék elhinni, hogy ennek az ezredéves fajnak és államnak nagyon kis gondjába fog kerülni a románokat megfékezni és elérni azt, mit én szükségesnek tartok, hogy az oláhok végre ezen nagyzási hóborból kiábránduljanak. (Élénk helyeslés, tetszés és derültség.) Nem lehet azt tűrni, t. ház, a mit láttunk a memorandum-pör alatt, és a mit a t. miniszter ár is felhozott, hogy a 16-ik ülésig csak a felett vitatkoztak, hogy miként védekezzenek a románok, úgy, hogy ezen ülésig a közvádló még a vádbeszédét sem bírta elmondani. Hát képzelheti-e t. barátom, hogy a világ bármely részén, nem is Európában, de akár Madagaskarban, vagy Patagóniában, lehetséges legyen, hogy 16 ülésen a közvádló még a beszédét se tudja elmondani, hogy 23 vádlott kezet fogva, mindenféle sikaneriávai előállhasson és elkövessen mindent arra nézve, hogy meggátolják a tárgyalás rendes folyamát? Azon t. vádlottaknak, (Élénk derültség.) kik ott voltak, legnagyobb részével beszéltem. Mind oly kitűnő magyarsággal beszéltek, hogy, mondhatom, beillenének — a mi a nyelvismereteiket illeti — a magyar akadémia levelező tagjainak, (Derültség.) Ezek az urak ott előállottak, és ügyvédek, a kik minden nap beadványokat adnak magyar nyelven, tanárok, a kik azelőtt magyar nyelven tradáltak Szatmártt, azt mondják, hogy nem tudnak magyarul, és ezt a nemzetiségi törvény alapján kénytelen volt a bíróság elfogadni, és ott 3 hétig masszaerálni magukat, a közönséget és az esküdteket. Volt az én életemben is egy eset, — elmondom, — mikor én is azzal állottam elő, hogy nem tudok más nyelven, mint magyarul. Egyszer nagyon régen, Berlinben, mikor ott tanuló voltam, egy Studenten-Kravallból kifolyólag elvittek bennünket a rendőrséghez, és mikor vallatni kezdettek, azt mondtuk, hogy nem tudunk németül, csak magyarul. Erre a rendőrtisztviselő bezáratott bennünket 24 óráig, és se enni, sem inni nem adott. 24 óra múlva feljöttünk, akkor mindnyájan folyékonyan beszéltünk németül, (Zajos derültség.) úgy, hogy: nevetve jegyezte meg a rendőrtisztviselő, hogy azért jöttek önök ide, hogy németül tanuljanak, és ime, 24 óra alatt milyen jól megtanultak.