Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-385
382 385. országos ülés 1894. november 22-én, csütörtökön. Hieronymi Károly belügyminiszter:... igen, mint a vidéki színtársulatok segélyezésére szánt összeget. Ezt azért voltam bátor különösen fölemlíteni, minthogy felfogásom szerint a képviselőháznak teljesen joga van az iránt informálva lenni, hogy mi módon használom fel ezt az összeget. Azt hiszem, hogy egyebet e csekély összeggel nem tehetek; mert ha azt el is osztanám egy pár vidéki színház között, az még szubvenezió-számba sem vétetnék, mert többre 2—3000 forintnál nem rúgna. Szóba hozatott a magyar opera ügye is. (Halljuk! Halljuk/) Horváth Gyula t. képviselő űr nevezetesen azt mondotta, hogy nálunk az opera kérdése tulajdonképen csak személyi kérdés, hogy intendánsok tulajdonképen azért neveztetnek ki, hogy azutáu bizonyos idő múlva belső titkos tanácsosokká lehessenek, holott ezt a czéit el lehetne érni sokkal rövidebb úton. Horváth Gyula: Olcsóbban! Hieronymi Károly belügyminiszter: És olcsóbban. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy operánknak egyik legnagyobb baja az, hogy alig 10 évi fennállása óta négy intendánsa volt. Semmiféle müintézet nem prosperálhat, ha minden két esztendőben új intendánsa van, mert ez utóvégre is a dolog természete szerint belevisn a szinházigazgatásba és a művészet fejlesztésébe személyes hajlamait is, és ha azután az ilyen intézet minden két esztendőben irányt változtatni kénytelen, az semmi körülmények között reá nézve előnyös nem lehet. (Igás! Úgy van! jőbbfelöl.) De tartozom annak a kijelentésével is, hogy az a* gyakori intendáns-változás, a melyet Horváth Gyula képviselő úr a kormánynak imputál, nem a kormány hibájából, hanem abból ered, hogy az intendánsoktól lehetetlen feladatokat kívánunk. Lehetetlen feladatokat kívánunk nevezetesen azért, mert ezen szubvenczió és operánknak csekély saját bevételei mellett olyan operát fentartani, a melymegfelel a budapesti közönség igényeinek, nem lehet. Ezt mutatja a tapasztalás. Azok az intendánsok, a kik megfeleltek a budapesti közönség Ízlésének, hoztak ide külföldi vendégszereplőket, és vendégszereplésre költöltek egy év alatt 80,000 frtot, azok a budapesti közönség teljes megelégedését nyerték ki; de az eredmény az volt, hogy az amúgy is magas szubvencziót jelentékenyen túllépték, s így természetesen az intendáns működése ellen azon jogos kifogás volt emelhető, hogy 100.000 írttal lépte túl azon költségeket, a melyeket a törvényhozás már amúgy is magas összegben szavazott meg. Mikor azután új intendáns jött, a ki a költségvetéshez tartotta magát és azt nem lépte túl, azzal a közönség nem volt megelégedve, mert idegen, nagyhírű művészeket nem léptetett fel, de nem is tehette ezt a nélkül, hogy túlhaladja a költségeket, mert dotácziója nem volt reá. Ily módon valóságos cireulus vitiosusba jutunk az operával. Méltóztassanak elhinni, hogy a budapesti opera zenekara igazán kitűnő; (Úgy van.' a jobboldalon.) repertoirja oly változatos, hogy — miként Fenyvessy Ferencz t. képviselő úr felemlítette, s erre nézve az adatok nálam is megvannak — egyetlen európai nagy város operájának a repertoirja sem oly vált izatos. (Zaj. Halljuk!) Ezek tények, t. ház, ez a dolognak nem szubjektív felfogása. Ismétlem, a repertoir változatos, de a közönség nincs megelégedve saját énekeseinkkel és sajnos, ezekkel nem vagyunk képesek a szerepeket teljesen betölteni. De most nem is lehet azt mondani, hogy itt személyes indokok játszanak közbe, mert most nincs az opera és a nemzeti színház semmiféle személyes kérdéssel összeköttetésben, s a képviselőház azon helyzetben van, hogy a dologhoz magához szólhat, a nélkül, hogy személyes kérdésekre kellene tekintettel lennie. (Úgy van! jobbfelöl.) Nagy részben áll ez a tekintetben, a mit Herman Ottó képviselő úr mondott, hogy végre is nem vagyunk képesek egy mtíintézetet mesterségesen felfújni. Meg kell várni a dolgok természetes fejlődését és bármilyen erőlködéssel és akárhány intendánst fogunk bűnbakul odadobni, a természetes fejlődést ezzel előbbre vinni, nem fogjuk. Szóba hozattak még a Oafé ckantant-ok, orfeumok és más efféle mulatóhelyek, és az a t. képviselő úr, a ki ezt szóba hozta, e tekintetben nagyobb rendőri beavatkozást kivan. Ez nagyon nehéz. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Nagyon nehéz, t. h rendőri beavatkozás határát megvonni, és én azt hiszem, minél kevésbbé avatkozik a rendőrség a dolgokba, annál jobb; az általános szabály az legyen, hogy csak ott avatkozzék be, a hol múlhatatlanul szükséges, (Felkiáltások a szélső baloldalon: így kellene!) és igyekezzék ezt a határt megtartani. Ha erkölcstelen dolgok kerülnek előadásra, azokat a rendőrség rendszerint be szokta tiltani. Horváth Gyula: A nemzeti színház utolsó darabjánál erkölcstelenebb előadás nincs! (Zaj.) Elnök: (Csenget.) Méltóztassanak csendben lenni! Hieronymi Károly belügyminiszter: És az illető tulajdonosokat vagy szereplőket rendesen érzékeny pénzbüntetéssel sújtja. Végül, t. ház, itt újra- szóba hozatott az,
