Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

372 S85„ orsaágos ülés 1894. november 22-én, csütörtökön. leg, ágy külsőkép, mint tartalmilag is a magyarnemzet szívét képviselje, a mint azt igen sok szór szeretik hangoztatni: akkor lehetetlen, hogy mellőzzük azokat az állapotokat, a melyek nemcsak a közerkölcsöknek, hanem mindenesetre a főváros nemzeti irányának hanyatlására és elölésére is alkalmasak. (Úgy van! Úgy van! a szélső halóidálon.) T. ház! Bizonyára nem tartozunk azok közé, és én magamat sem sorozom ide, a kik holmi álprü'dériával vannak az ilyen és hasonló dolgok iránt. De én azt hiszem, hogy nem létezik Európában olyan város, a hol azokat a mutatványokat és előadásokat, a melyek itt a főváros bizonyos helyein folynak, azokat a-czédaságokat, trágárságokat ily mezítelenül, és ilyen, minden hatósági ellenőrzés nélküli módon lehetne bemutatni. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Hiszen igaz az, hogy ezek a bizonyos helyek nem azért vannak, hogy oda serdülő leányokat vigyenek el; de nagy különbség van a közt, t. ház, hogy vájjon zárt ajtók megett milyen mulatságokat rendez bárki kénye-kedve szerint, és hogy mindenki úgy üdvözülhet, a hogy maga akarja, ég nagy különbség van a közt, hogyha úgynevezett hatósági engedélyekkel ellátott intézetekben nemcsak az erkölcsiség, hanem a mint mondám, nemzeti életünk rovására, idegen nyelven, sokszor undorító, és azt hiszem, senki által nem gontirozott jargonban folynak oly előadások, a melyeknek már színházi törvényeink alapján sem lehetne helyt adni. Ugy tudom, t. ház, hogy bármi engedélyük is van ezeknek a helyeknek, arra, hogy egész színmüveket előadhassanak, engedélyük nem lehet, mert ez a mi színházi törvényeinkkel ellenkezik; és úgy tudom, hogy ez irányban a fővárosi rendőrség egyidőben meg is mozdult, de ha jól vagyok informál v belügyminisztérium az érdekeltek felfolyamodásának ilyen teljes színművek előadhatása iránt helyt adott. Hogy például klasszikus irányban is mennyire működnek ezek az intézetek, azt mutatja a »Folies Caprice«-nak a »Pester Lloyd« tegnapi esti lapjában is megjelent hirdetése: »Heute Jentl und Ferdinánd, oder Kabale und Liebe.« Ilyféle czímek alatt mutatnak be ott oly élvezeteket, a melyekre több szót vesztegetni nem akarok. En csak azt óhajtom, hogy ha idegen| ember a fővárosba jön, ég sajátságos színházi viszonyainknál fogva, melyeket előttem szólt t. képviselőtársaim is érintettek, a színházakból ki van szorítva, a legnagyobb szabadság mellett is, a melyet magam is óhajtok, hogy az ily chantantokban és orfeumokban a különböző produkeziókon kivűl efféle előadások is folyhassanak, ne lásson ott egész szinműveket, melyek az erkölcsi érzéknek minden árnyékát sértik és minden műélveEettől távol állnak. Azon feladatokkal, a melyek az ide vonatkozó rendészettel összefüggnek, nem tartom összeegyeztethetőnek, hogy ezeken a helyeken teljes előadásokat tarthassanak német nyelven akkor, mikor úgy hatóságaink, mint a magyar érzésű közönség is azon van, hogy egy esetleg művészi nivón álló német színházat se engedélyezzenek; és mikor a nemzetközi jobb fajta előadásoknak is ellene van a város, nem tartom megengedhetőnek, hogy helyet adjunk ily czédaságoknak, trágárságoknak és bizonyos jargon divatba hozásának, népszerűsítésének, a mely semmiféle felekezetnek, a zsidóknak sem képezi tulajdonát, és a mely csak a Folies Caprice-ok és az orfeumok útján terjed. Felszólalásom bevezető részében már mondtam, hogy e dolgokról tulajdonképen a közegészségügyi tételnél kellene szólanom, és azért az. igen t. belügyminiszter úrnak a dolognak azt a részét, mely a közegészségügygyei összefügg, különösen figyelmébe ajánlom. Meg vagyok róla győződve, hogy a t. belügyi kormány mindent elkövet arra, — végre is néven nevezem a dolgot, — hogy a prostitucziót teljesen ellenőrizze. De méltóztassék elhinni, hogy azok a dolgok, a melyek itt művészeti élvezetek czímén és czégére alatt nyújtatnak, és a melyek közerkölcsiségünket veszélyeztetik, megérdemlik a belügyi kormánynak különös figyelmét. Különösen sérelmesnek találom azt, hogy ezek teljes szinműveket adnak elő, a mi — ismétlem — színházi törvényeinkbe ütközik. Még csak azt jegyzem meg, t. ház, mai felszólalásommal összefüggőleg, hogy én is pártolom azt, a mit Bartók Lajos és Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam felhoztak a vidéki színészet érdekében. En azt a költségvetésbe beállított 10.000 forintnyi összeget nemcsak azért keveslem, mert művészeti szempontból is jobban kiaknázhatónak találom a vidéki színészet működését művészeti czélokra, hanem keveslem azért is, mert még inkább kiaknázhatónak, tartom azt nemzeti czéljainkra, (Helyeslés a szélsőbalon.) és felhívom a belügyi kormány figyelmét arra, hogy a nyelv és dal és az ezzel összefüggő igazi színművészet sokkal nagyobb magyarosítási eredményt ér el egyes vidékeken, mint sok iskola es számos szigorú törvény. (Úgy van! a szélsőbalon.) És én arról is meg vagyok győződve, hogy egy-egy jobban szervezett társulatnak valóságos missziója van oly vidékeken, a hol törvények és szigorú rendeletek útján nem lehet semmit elérni, de a hol a dal és a szó és az ezzel összefüggő színművészeti élvezetek révén igenis hódítani képes a magyar nyelv. Hogy mennyit volt* képes a színművészet a magyarosítás terén elérni a fővárosban, erre