Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-381

258 881. országos ülés 1894. november 17-én, szombaton. Már most, t. ház, itt van az udvartartás. Ezen királyi magyar udvartartás kérdését nemcsak azért kell megoldani, mert ez 350 éves köretelése ezen nemzetnek; nemcsak azért, mert az természetes jogon alapúi, hanem meg kell oldani azért is, mert az egész minisztérium és különösen a miniszterelnök ár azon időtől kezdve, mióta pénzügyminiszter volt, egészen azon időig, mikor miniszterelnök lett, a mai napig e részben obiigóban van. Olyan ígéreteket tett, melyeket egy miniszterelnöknek és férfiúnak be kell váltania. (Ügy van ! balfelöl.) A miniszterelnök úr egyik beszédében, nem tudom, mikor volt, tavaly vagy harmadéve, azt mondta, hogy az ígéretekről jegyzéket vezet. Hát, t. ház, úgy látszik, hogy a miniszterelnök úr azon jegyzéket elveszítette. Én jelentem a f. miniszterelnök úrnak, hogy ezen jegyzéknek egy töredékét én megtaláltam, (Derültség. Halljuk! Halljuk! balfdól.) és hogy ha úgy tetszik, elő fogom adni a t. miniszterelnök úrnak. (Zaj Elnök csenget.) 1892-ben április 2-án, midőn még a miniszterelnök úr pénzügyminiszter volt, ezeket mondotta: »A kormány egyébként foglalkozik ;izzal a kérdéssel, hogy államjogi helyzetünk nem ugyan külön udvartartás létesítése által, de az udvartartás külső megjelenésében és érintkezésében mikép nyerjen kellő kifejezést, és ebbeli álláspontját a tárgyalások befejezése után fogja közelebbről megjelölni.« 1892. évi november 21-én pedig ezeket mondotta Wekerle Sándor, már akkor, mint miniszterelnök, a ki bemutatta minisztertársait is: »Az 1867. úgynevezett kiegyezési törvények által biztosított jogainkat minden irányban fentartani és érvényesíteni kívánjuk.« Hát, t. ház, az igaz, hogy ez csak indirekt ígéret, de az 1867-iki törvényekben világosan meg van a paritás minden tekintetben. 1893. évi január 9-én szintén Wekerle miniszterelnök úr ezeket mondta: »Azokat, a miket mondtam múlt évi áprilisi felszólalásomban, hogy nem ugyan elkülönített udvartartás létesítése által, hanem azáltal, hogy az udvar külső megjelenése és érintkezése államjogi helyzetünknek megfelelő kifejezésre juttattassék, ezt az alapeszmét az udvartartás rendje tekintetében fentartom ; a mit akkor mondtam, azt egész terjedelmében fentartom most is, és ezt nem mint akadémikus jellegű tételt, hanem mint olyan tételt, melynek gyakorlati megoldására mindnyájan törekszünk. »Helyeslés a jobboldalon.« Ugyanabban az ülésben a miniszterelnök úr még ezeket mondta: »Én most a kérdés részletes kidolgozásával foglalkozom és mihelyt a részletekkel készen leszek, remélem, közelebb azokat ő Felsége legmagasabb elhatározása elé terjeszteni és annak kinyerése után a t, házat e tekintetben is tájékoztatni. Kérem a t. házat, hogy ezen, egész komolysággal és határozottsággal tett Ígéretemmel beérni méltóztassék« tudniillik ugyanazon ülésen Pázmándy képviselőtársunk egy határozati javaslatot is nyújtott be, melyben az volt, hogy határozza el a ház, hogy az udvartartás kérdéseire vonatkozólag törvényjavaslatot nyújtson be a minisztérium. Erre azután azt mondja a miniszterelnök úr: »Kormányfc kötelezni akarni ilyen kérdések megoldására, a mikor azokra egész komolysággal önként vállalkozik, szükség nincs«. »Helyeslés a jobbolda1on« Ugyanabban az ülésben Darányi Ignácz képviselőtársunk, a ki azt hiszem, hogy azon pártnak a nézetét szokta mindig tolmácsolni és pedig híven, a többi közt e kérdésre vonatkozólag ezeket mondta: (Halljuk! Halljuk!) »E részben én is arra kérem a miniszterelnök urat, hogy azon nyilatkozatát fentartsa, melyet mint pénzügyminiszter tett; részemről is súlyt helyezek arra, hogy a t. kormány ezt az álláspontját fentartsa és megvalósítani iparkodjék.« »Helyeslés a jobboldalon.« Ugyanezen ülésben Asbóth János, a ki akkor azon párthoz tartozott, mint előadó, kérdést intézett a kormányeinökhöz, hogy a jelenlegi koijmány is azon állásponton áll-e, és hogy a miniszterelnök úr azon helyzetben van-e már, hogy ez iránt a háznak bővebb felvilágosítást nyújthasson. Akkor is »Helyeslés a jobboldalon*. (Derültség balfelöl.) Hát, t. ház, én ebből csak azt akarom kihozni, hogy nemcsak a mi pártunknak, hanem az egész háznak véleménye az volt, azt hiszem, akkor is, azt hiszem, ma is az, hogy ezen kérdés minél előbb megoldassék. Azt hiszem, t. ház, hogy szomorúbb feladata és szomorúbb napja alig van a képviselőháznak, mint mikor a királyi udvartartásról van szó. Mert hiszen én azt gondolom, hogy a királyi udvartartásban érvényesülni kellene a paritásnak, és az egyenjogúságnak. A mit az 1867-iki törvény oly világosan és félremagyarázhatatlanul kijelentett, igen különös dolog az, hogy azon két állam, tudniillik az osztrák állam és a magyar állam, az osztrák állaimban nincs koronázás, de van udvartartás, olyan, a milyennek tudjuk ma is, már századok óta és itt, Magyarországon, hol ezeréves alkotmánynyal büszkélkedünk és megadjak a magyar királynak Szeut-István minden szent jelvényeit és azzal ruházzuk fel, a hol az alkotmányosság oly mély gyökeret vert, magyar udvartartás nincs. T. ház. Ez valóban a legelszomorítóbb dolog, a mit egy önérzetes nemzet érezhet e kérdésben. A legkisebb államok, a melyek csak most keletkeztek, már nemzeti udvartartással birnak az első pillanattól kezdve. Vegyük csak Romániát. Midőn a Hohenzoliern fejedelem trónra lépett,