Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-379

879. Gi'szágos ülés 1894. november 15-én, csütörtökön. 221 fö'ldmívelésügyi miniszter nem látja szükségét annak, hogy ezen kérdések itt részletesen szellőztessenek, tegye meg, hatadj ellenzék is azon kötelességét, — midőn válságban levőnek látja Magyarország egyik termelési ágát, az egész mezőgazdaságot, még ha azon riszknek van is kitéve, hogy ismét egy programm-adopczió származhatik belőle, — a mely lehetővé teszi az igazságok kölcsönös megvitatásával azok földerítését és a nemzet javára való hasznosítását. Ezen elvből indulva ki, én a magam részéről szívesen fogok hozzá ezen magamra nézve új terhet képező kötelesség lerovásához. (Halljuk ! Halljuk !) Én, t. ház, mezőgazdaságunkat válságban levőnek látom. E tekintetben nem szükséges egyéb indokra utalnom, mint arra, hogy a termelő gazda a mai gabona-árakban az öntermelési költségeket magukat sem tudja elérni és így a családja és saját önfentartására szükséges fedezetet sem tudja abból megszerezni. Ez az, a mit pénzügyi vagy merkantil nyelven krizisnek vagy válságnak szokás nevezni. Már pedig, t. ház, ma Magyarország egyes vidékei a jelenlegi hat forint 70 kros és az ezen alul lévő búza-árakkal tényleg ez előtt áll. Sőt ha figyelembe veszszük például az erdélyi szállítási viszonyokat Budapestre és ha figyelembe veszszük azt, hogy például Kezdi-Vásárhelyről egy forint ötven krajczár a vitelbér Budapestre, mindjárt kitűnik, hogy még a román búza áránál is alacsonyabban áll annak a szegény székely embernek búzái el, ä ki azt nem képes Budapestre hozni a nagy árdifferenczia miatt. Azt hiszem, hogy ez a tény elég annak a kimutatására, hogy mezőgazdaságunk a gabnaáraknak nemcsak sporadikus, hanem, — ez a főszempont — évről-évre való fokozatos hanyatlása folytán egy kikerülhetetlen válság előtt áll, sőt abban már benne is van. Ezzel szemben vigasztalás gyanánt előállanak azzal, hogy miképen lehet válságról beszélni, mikor a föld ára emelkedik? Mindenesetre közgazdasági paradoxon az, hogy akkor, mikor a gabonaárak nem az intenziv gazdálkodás folytán előálló termelési többlet, hanem részben a világpiaczi viszonylatok, részben pedig helyi okok folytán visszamennek, a föld értéke némely vidékeken emelkedik; azonban ez a faktor senkit meg ne csaljon, mert a földbirtok értékének emelkedésénél figyelembe kell venni főleg azt, hogy vájjon az értékemelkedés miben áll elő és vájjon közgazdasági haszon e az, vagy sem? Figyelmet érdemlő körülmény e dolognál az, hogy a vasutak szaporítása és a közlekedési vonalaknak kiterjesztése s ezzel a piaezoknak közelebb hozatala a termeléshez, okszeríüeg közrehatott a birtok értékének emelkedésére egy oly országban, a hol századokon át oly közlekedési utak állottak fenn, hogy ha valaki az egyik faluból a másikba akart menni, végrendelkeznie kellett. Nem csoda tehát, ha nálunk a vasutak politikája folytán a föld értékének emelkedése állott elő. Azonban nem csupán erre vezetendő az vissza, hanem a mozgó tőkének a spekuláczióból kivont részére, arra, a mely egyúttal elhelyezést is keres a földbirtok megvásárlásánál, mert hiszen még a vadállat sem azért marja meg áldozatát, hogy csupán megbámxílja, hanem azért is, hogy elnyelje, épúgy a mozgó tőke is először behálózza, rabszolgájává teszi, azután meg is szerzi a.zt a földet. De, t. ház, még ez sem elegendő, hogy e tényezőnél helyes számítást tehessünk. Ha a földbirtok-vásárlás megtakarított tőkéből való vagyonszerzést jelentene, akkor talán még egészséges nemzetgazdasági jelenség volna. Azonban miként áll a helyzet? Méltóztassék összehasonlítani az 1873-ik évi statisztikai adatokat, az 1893-ikiakkal és akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a mig 1873-ban az összes jelzálogilag biztosított, tehát a földet terhelő tőke 97 millió forintot tett ki, addig 1893-ban, tehát a húsz évi »haladás« után, a föld nem kevesebb, mint 301 millió forint tőke-teherrel van megterhelve s igy több, mint 200 millió forinttal szaporodott azon teher, a mely a földet sújtja. Világos jelenség ez arra, hogy itt nem a tőkéknek beözönlése, nem megtakarított fillérekből szereztetik, nagy átlagokban szólva, ezen vagyon, a mely a föld értékének emelésére szolgál, hanem a pénzintézetek retortáin keresztül a mozgó tőkének segélyével (Úgy van! a sséhő baloldalon.) méregdrága, 8—9 — 10, sőt 13 és 15 százalék kamatokon. Ebből pedig könnyű kitalálni a nemzetgazdának, hogy ha momentán felhozható is a válság ellen egy ilyen érv, de állandó kihatásaiban ez előbb-utóbb — és az átmeneti proczesszus már is megkezdődött — a föld értékének rohamos csökkenésére fog vezetni. (Zaj.) Méltóztassanak megengedni, nagyon nehéz úgy beszélni, hogy az ember a kritikának tegve ki magát, de meghallgatásra ne találjon. En ugyan nem kívánhatom senkitől sem, hogy hallgasson meg, de arra kérhetem, hogy ne akadályozzon meg a beszélésben azzal, hogy folyton társalog. Szerb György: Ott társalognak! (Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Polónyi Géza: T. képviselőház! Azon thémának illusztrálásánál, hogy vájjon Magyarország mennyiben van a merkantil érdekek szolgálatában, egy fontos adat áll rendelkezésemre. A pénzügyi bizottság t. előadója az