Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-378

378. országos ülés 1894. november 14-én, szerdán. 197 képen az idősebb generáczió magyarul nem ért, sőt németül sem ért (Felkiáltások a szélsőbalon: Ez már helyes!) és az ottani egyedüli politikai lap nem közölte, vagy elfordítva közölte az én itt, a parlamentben elmondott heszédeimet, én pedig arra súlyt helyeztem, hogy választóim tudják, minő politikai elveket követek, fogtam magam, és beszédemet lefordítva olaszra, ott kinyomattam. A nyomdát figyelmeztették, hogy ha ezt a beszédet kiadná, az lefoglaltatnék, (Mozgás bal felől Felkiáltások: Gyönyörű állapot/ Szép sajtószabadság!) tudniillik azon beszédet szószerint, a melyet itt a képviselőházban elmondtam. Végre azután nagy lótás-futás és telegrafálás után a rendőrség meg méltóztatott engedni, hogy az én beszédem újból nyomassék ki, de egy fiumei polgárnak bevezető sorokat kellett, hogy fölébe írjon, nevét aláírja, a rendőrségnél pedig garancziát kellett, hogy vállaljon a következményekért, azon beszéd következményeiért, a melyet itt a házban elmondottam. (Derültség bal felöl.) Ezt csak annak illusztrálására hoztam szóba, hogy a mikor mi itt az egész országban liberalizmusról perorálunk, hát az ilyen viszonyok tarthatatlanok. Ezért én azt hiszem, hogy teljesen helyes úton járok, a midőn igen kérem a t. kormányt, szüntesse meg végre ezt a tarthatatlan helyzetet, alkosson meg egy egységes, a magyar korona országainak egész területére — természetesen Horvát-Szlavonországok autonómiájának respektálása mellett — kiterjedő, és minden liberális feltételnek megfelelő sajtótörvényt, a melyben azonban legyen intézkedés arra nézve, hogy a dinasztia, az állam, a társadalmi rend ellen a sajtó útján izgatni ne lehessen. T. képviselőház, már is igen soká vettem igénybe becses türelmüket. (Halljuk! Halljuk!) De én abban a kellemetlen helyzetben vagyok, hogy ki lévén zárva minden bizottságból, kénytelen vagyok mindent, a mi a szivemen fekszik, itt a házban előadni. (Élénk helyeslés bal felől.) Sokat hallottam beszélni és tárgyalni a parlamenti reformról azon oldalakról, (A jobb és a szélső baloldalra mutat) a megyékben stb. Igen sokat emlegették az utóbbi hónapokban, illetőleg az utóbbi másfél évben és követelték a főrendiház reformját. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. képviselőház, ma, a midőn a parlament két háza úgyszólván folyton viszályban, ellenkezésben van egymással, én ma a legnagyobb politikai tapintatlanságnak tartanám, ha mi a főrendiház reformját sürgetnők. Ezért én a magam részéről, akár jó az a főrendiház, akár nem, mindaddig, a míg a mai izgalmas idők fennállanak, a főrendiházi reformot egyáltalán .... (Felkiáltások jobb felől: Ki akarja?) Kérem, peticziók vannak itt, a megyék követelték, hogy a főrendiház reformáltassék, (Közbekiáltások bal felől: Főispánok is követelték!) A parlamenti reform másik kérdésével, a képviselőház reformjával, azt hiszem, lehet és kell is foglalkozni. Én ismét abban a kellemes helyzetben voltam a nyár folyamán, hogy nagyon megörültem a t. belügyminiszter úr nyilatkozatának ; nem emlékszem a szavakra, de bizony elismerte a t. belügyminiszter úr azt, hogy a mai választási törvény a különböző czenzusokkal, a választó kerületeknek valóban nevetségesen igazságtalan beosztásával tovább egyáltalán fenn nem tartható állapotot képez. Ha a t. belügyminiszter úr időközben megváltoztatta volna véleményét, én ezt igen Sajnálom, mert hát mégis csak nem egészséges helyzet, hogy van itt oly képviselő ur, — hogy egy-két példát hozzak fel, — a kit 158, van a kit 200 választó küld s van olyan képviselő, a kit 6.009 választó küld az országházba. Ez a kerületek oly igazságtalan beosztása, hogy ezt a magam részéről és ezt a liberalizmus mai korszakában különösen hangoztatom, fentarthatónak nem vélem. A tiszta liberális elvek ma talán az általános szavazati jogot tennék inkább szükségessé; (Halljuk! Halljuk!) ez legalább szabadabb felfogásnak felelne meg, de azt hiszem, hogy erre már, hogy tudniillik az általános szavazati jogot hozzuk be, közülünk legalább ez idő szerint egyáltalán senki nem is gondol. De ha már lehet az általános választási jogot be is hozni, és midőn másrészt azt látom, hogy ezen tendenczia ma már Bécs kapuin is kopogtat, (Közbeszólások jobb felöl) méltóztatik tudni, hogy ott is szó volt már arról, nagyon komoly formában, hogy az általános szavazati jog behozassák, akkor igenis én is időszerűnek tartom, t. ház, hogy ezzel a választási kérdéssel, hogy a mai, az egyenetlen beosztás, egyenetlen czenzus szempontjából amúgy is tarthatatlan helyzettel foglalkozzunk, és hogy az egységes választási törvényt megalkossuk és azt hiszem, hogy igenis előrelátható politikát követnénk, ha azon tendencziákkal szemben némi előzékenységet mutatnánk, a mennyiben legalább a czenzust némileg a mainál lejebb szállítanék. De, t. ház, — nem akarok itt kellemetlen húrokat pengetni — hanem konstatálnom mégis kell azt, — sokat járok vidéken, — hogy a bizalom bizony ezen parlament iránt, nem igen nagy az ország egyes részeiben. (Derültség jobb felől.) Hallottam én oly nyilatkozatokat, j hogy az ember legalább is gondolkozóba esik a fölött, vájjon meg van-e az a kölcsönös bizalom az ország népének milliói és a parlament között, mely nélkül a parlament üdvös működését elképzelni nem lehet és ha már egyáltalán nem látom azt, hogy, — a mit a nép milliói szeretnek követelni, — az általános szavazati jogot meg lehetne adni: akkor keresem a módját, mikép lehetne ezen bizalmat