Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-377

176 Sví. országos ülés 1894. november 13-án, kedden. véget vassen, és ezeknek még a lehetőségét is kizárja, ma igazán eljött az ideje annak, hogy az elv konzequencziái levonassanak és megtörténjék a kiegyenlítés a katholikusok egyetemével szemben is, még pedig nem a titkos paktumok rendszeréve], hanem annak az elvnek alapján, hogy »suum euique.« (Úgy van! a baloldalon.) Mert, ha a katholikus egyház elvesztette azt a fölényt, a melylyel sok száz évig, mint állam egyház bírt, a melyért meg is szolgált úgy az állam kultúrájában, mint az állameszme erősítésében, akkor a katholikus egyház a vallásszabadság és jogegyenlőség korszakában nem lehet kizárva mindazon szabadságokból és jogokból, melyeket minden más vallásfelekezet bír és élvez; akkor a katholikusokra nézve a jelenlegi kivételes állapotokat nem lehet fentartani. nem lehet őket továbbra is, hogy úgy mondjam, kifosztási objektum gyanánt rezerválni. Kell, hogy véget érjen az a mesterkedés, a mely nem törődött a római pápával, nem kérdezte, hogy nem ütközik-e bele a katholikus egyház dogmáiba a polgári házasság és felekezetnélkűliség, de a mely minduntalan a római pápához szaladt engedelemért, valahányszor arról volt szó, hogy a katholikusokaak is meg adja azt, a mit minden más vallásfelekezet is bír, megadja az utonómiát. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mert nem igaz, hogy a katholikus autonómia összeférhetlen a katholikus egyház hierarchikus szervezetével, vagy hogy beleütközik az apostoli kegyúr jogaiba. Az, hogy a katholikus világiak, az egyházi elemekkel a katholikus vagyont közösen kezeljék, sem a katholikus hierarchiát, sem a pápának legfőbb egyházfői jogkörét nem érinti; ép oly kevéssé érinti, mint a püspökök és káptalanok kinevezésének kérdése, melyek most kormány előterjesztésére történnek meg, és akkor a kath. autonómia jelölései alapján neveztetnének ki. A katholikus hierarchiára és a pápára csak az tartozik, hogy a püspököket az apostoli király nevezze ki, és hogy Rómából kérjék a megerősítést. És ez sokkal helyesebben történhetik a katholikus autonómia jelölése alapján, mint a kormányelőterjesztésre. Mert előbbi esetben sohasem jöhet kérdésbe, hogy ki tett jó kortesszolgálatokat, hanem, hogy ki a jó katholikus és ki a jó hazafi? Holott az utóbbi esetben gyakran jöhet szóba ennél egyéb is. Az sem igaz, hogy az autonómia a király legfőbb kegyúri jogaiba ütköznék bele, mert a királyi jogok épségben maradnak az autonómiában is. Ha pedig abban az egyben, hogy míg most a korona, jobban mondva a kormány korlátlanul választhat mindenkit, a kit egyházi állásokra kinevezni akar, akkor pedig az autonómia jelöléseire volna szorítkozva, ha tehát valaki ebben az apostoli király legfőbb kegyúri jogainak megcsorbítását látná, ezzel szemben én meg vagyok győződve, hogy ha az apostoli király Magyarország katholikusait megszomorította azzal, hogy a radikális egyházpolitikát támogatta, készséggel vigasztalná meg Magyarország hü katholikusait azzal, hogy ezen jogának korlátlanságához a katholikus autonómia érdekében nem ragaszkodnék. Ha pedig az a kérdés merül fel, hogy mi történik a katholikus autonómia esetén a katholikus alapokkal és alapítványokkal, melyeknek jogi természete most sincs tisztába hozva; mi történjék az egyetem katholikus alapjaival, melyeket a katholikus egyház vindikál magának, ezekre röviden azt jegyzem meg, hogy a katholikus alapok és alapítványi k jogi természetét egy igazságos kulcs szerint igen könnyen tisztázni lehet; mert kétségtelen, hogy mindazon alapok és alapítványok, melyek a mohácsi vész után tétettek, mikor Magyarországon már volt protestantizmus, mindezek eminenter katholikus jellegűek. Ellenben mindazok, a melyek kulturális és tanítási czélokra a mohácsi vész előtt létesíttettek, a mikor csak a katholikus egyház létezett, mint államegyház és az állam, mint olyan tanítással nem foglalkozott, a mikor tehát ezek az alapítványok csak azért ruháztattak fel katholikus jeléggel, mert mással nem ruházhatták fel: tehát evidens, hogy ezen alapokból és alapítványokból mindazon bevett vallásoknak osztozniok és részesülniük kell, a melyek kulturális tanítással foglalkoznak. A mi a katholikus egyetemi alapot illeti, ezt oda kell adni a katholikus autonómiának, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) nemcsak azért, hogy ne képezze több súrlódásnak tárgyát az állam és egyház között, hanem hogy véget érjen az a kellemetlen vita, mely mindig felújul arra nézve, hogy a tudomány egyetem tulajdonképen állami, vagy katholikus-e? És ha a katholikus autonómia magának ezen alapból katholikus egyetemet emelne, ki látna abba veszélyt, holott abban sem tanítanának mást, mint tudományt és hazafiságot. A katholikus autonómiának tehát sem közjogi, sem egyházi szempontból semmisem áll útjában, hanem a mi útját állj kormány hatalmi önzése, nem akarom azt mondani, hogy egyes püspökök rövidlátása, de mindenesetre a vallásfelekezetek féltékenysége és főképen az a titkos gondolat, hogy a katholikus javak ne autonómia, hanem szekularizáczió útján intéztessenek el. Ez pedig hiú reménység! (Zaj. Igazi Úgy van! bal felölj Mert abba a katholikusok Magyarországon soha belenyugodni nem fognak, és ha máskép nem megy, higyjék meg, fognak alapítani katholikus pártot, és akkor az nem klerikális, ultramontán, fekete sereg, hanem a kormány