Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-376

376. országos ülés 1894. november 12-én, hétfőn. 143 szükségünk nincs, akkor a közterheket szállítsuk le. (Helyeslés a baloldalon.) Hasonló hibás jelenség mutatkozik a túlkiadások terén is. Itt is azt tapasztaljuk, hogy évről-évre felmerülnek oly nagyfokú és nagymértékű' tulkiadások, a melyeket a törvényhozás ellenőrzésének komolysága nélkül tűrni nem lehet és nem szabad. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Egyfelől a bevételeknek szolid és reális előirányzása, másfelől a túlkiadásoknak kellő ellenőrzés általi korlátozása tehát oly feladat, oly kötelesség, a mely alól a törvényhozás ki nem térhet. {Úgy van! a baloldalon.) Egyik irányban sem volt az a rigorozítás követve, a melyre bennünket a törvényhozói kötelesség utalt. E szempontból tehát a budgettirozäs tekintetében kifogást és észrevételt kell tennem; mert, ha mi egyfelől megengedjük azt, hogy a törvényhozás a költségelőirányzatot tudva — e szóra helyezem a súlyt — a bevételek tekintetében kisebb mértékre szállítja le, mint a hogy azok tényleg jelentkeznek, másfelől megengedjük azt, hogy a tulkiadások terén oly gazdálkodás folytattassék, a mely a törvényhozás ellenőrzését kizárja, a mely az egész budget megállapítását pusztán formalitássá teszi, (Igaz! Úgy van! a bah'dalon.) mert ezen a kormány túlterjeszkedik minden téren: akkor sem az ellenőrzés lehetősége fenn nem forog, sem pedig a budget jognak azon tiszteletben tartása, a mely az alkotmányos feladatoknak egyik alkatelemét képezi, nincsen akként kezelve, a miként azoknak kezelésére a törvényhozás nemcsak utalva, de kötelezve is van. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ezeket csak a forma szempontjából emelem ki, mert hiszen rá fogok térni a megvilágítására vagyis azoknak a jelentőségére és azokra a kihatásokra is, még pedig az államháztartás jövőjének tekintetében, melyeket fenforogui látok és csak azt akartam és azt akarom ezúttal konstatálni, hogy államháztartásunknak igazi realitásában nincsen meg az a rigorozitás, az a világosság és az a komolyság, a melyre utalva vagyunk minden körülmények között, akár vannak több-bevételek, akár nincsenek. Hiszen a több-bevételek, ha igazi, komoly, ethikai jelentőségük van, az állam adózási és teherviselési képességének csak örömteljes duzzadását jelentik. Ha pedig ez fenforog, akkor ezt nem szabad túlságosan kizsákmányolni és kihasználni, sőt meg kell őriznünk a törvényhozásnak azt a jogát, azt a kötelességét, hogy ezeknek határt szabjon. Ezeknek előrebocsátása után áttérek magának a pénzügyi helyzetnek vizsgálatára, a mi száraz munka, de kérnem kell erre a t. képviselőháznak szíves figyelmét azért, hogy e téren ne frázisokra, ne általános kijelentésekre szorítkozzam, — mert hiszen ezek a szívhez szólhatnak ugyan, de az észhez, azt gondolom, nem, — hanem hogy tisztán adatokra építve megmérjem, megbíráljam a mai pénzügyi helyzetnek azon tartalmát, a melylyel szemben állunk, megbíráljam főképen azért, mert oly túlmenő illúzióban szenved a törvényhozás épúgy, mint a közvélemény, a melynek jogosultságát én el nem ismerhetem. Kiindulási pontomul az 1893. évi zárszámadásokat veszem. Hónapok óta láttuk a közvéleményben és a sajtóban, hogy egy nagy mámor, egy nagy elfogultság létezik az állam pénzügyi helyzetére vonatkozólag. Mindenki azt hiszi, hogy az állam teherviselési képessége és a közszolgáltatások oly arányban növekedtek és fejlődtek, hogy kizárják annak a lehetőségét, hogy az állam pénzügye még zavarokba is juthat. Megmondtam más helyen, megmondom itt is, (Halljuk!) hogy ebben a felfogásban nem éltem soha (Halljuk! Halljuk!) és kevésbbé élek ma, mint valaha. Ezen felfogásomat akarom tehát a t. ház előtt indokolni. (Halljuk! Halljuk!) A zárszámadások, t. ház, 1893-ban 55,200.000 forint oly felesleget tüntetnek fel, a melyek az államnak természetes bevételeiből alakultak, a nélkül, hogy ezen bevételekbe belevegyülnének a hitelek és azon idegen jövedelmek is, a melyek nem az állam bevételeinek forrásaiból származnak. Ez, t. ház, egy nagy falláczia, és itt meg kell mondanom, hogy az, a ki a zárszámadásokba behatóbban beletekint, tájékozhatja ugyan magát, de az állami számszék még sem teljesíti azon kötelességét, (Halljuk! Halljuk!) hogy e tekintetben az országnak tiszta bort öntene a poharába, mert igaz ugyan, hogy a zárszámadásokban az állami számszék konstatálja azt, hogy ez csak egy látszólagos eredmény, de mégis azt tartom, t. ház, hogy midőn összeállíttatnak a zárszámadások eredményei, az állam számszékének nem a látszólagos eredményeket kellene a törvényhozás részére konstatálnia, (Élénk helyeslés bal felől.) hanem konstatálnia kellene a tiszta valóságot, (Helyeslés bal felől.) vagyis nem az. 55,200.000 forintot kellene, mint olyat konstatálni, a melyet, mint az állam tiszta jövedelméből származó felesleget, tüntet fel, hanem konstatálnia kellene a tényleges eredményeket, a melyek ezen számoknak a rubrikás kimutatásban meg nem felelnek. (Ellenmondások jobb felől.) Hegedüs Sándor előadó: Konstatáljuk! Horánszky Nándor: T. ház! Az 1893. évi zárszámadások eredménye nem 55,200.000 forintnyi olyan plusz, a milyet zárszámadási feleslegnek nevezhetnék, hanem az a kellő rigorozitással megmérve körülbelül 27,800.000 forintot tesz ki Honnan származik mégis