Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-376
134 876. országos ülés 1894. november 12-én, hétfőn. T. ház! Következik a napirend: a pénzügyi bizottság jelentése (írom. 710) az 1895-ik évi államköltségvetés tárgyában. Méltóztatnak hozzá járulni, hogy a pénzügyi bizottság jelentése felolvasottnak tekintessék? (Igen!) A jelentés felolvasottnak tekintetik. Az előadó úr fog szólni. (Halljuk! Halljuk!) Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság elöftdója: T, ház! Nem lehet tagadni, hogy a közvélemény figyelme az utóbbi időben elfordult a pénzügyektől. Ez kedvező jel a pénzügyi mérlegre nézve, de sohasem üdvös a pénzügyi politikára nézve. Mert a tárgyilagos és szakavatott kritika mindig éber figyelemmel kell, hogy kisérje azt, nemcsak abból a szempontból, mely rideg számokban nyilatkozik, hogy milyen a mérleg, hanem abból a szempontból is, hogy annak a költségvetésnek mi a tartalma, hogy abban az arányok miképen vannak megtartva és érvényesítve és másfelől, hogy ezzel a költségvetéssel miféle reformeszmék állnak kapcsolatban, miféle szükségek keletkeznek, a melyeknek érlelése és előkészítése a közvéleménynek hivatása, sőt kötelessége is. De azt hiszem, t. ház, hogy még más szempontból is fel kell hívnom a közvélemény figyelmét. Fel kell hívnom a kritikát abból a szempontból, hogy a mérleg jelentősége tekintetében egészen tiszta és határozott vélemények uralkodjanak. Mert az kétségbevonhatatlan tény, hogy ha államháztartásunk nagy erőfeszítések után egyensúlyba jutott, ez tulajdonképen tisztán csak pénzügyi eredmény, de egyúttal az út, a mely ezen eredmény elérésére vezetett, nagy leczkéket, nagy intelmeket tartalmaz arra nézve, hogy többé az egyensúly ne koczkáztassék. Nem lehet tagadni, t. ház, hogy államéletünk és államháztartásunk az utóbbi évtizedek alatt nagy mértékben és sok irányban fejlődött és igen természetes az, hogy ez egyúttal a költségvetésben is kifejezésre jutott. Nem lehet tagadni, hogy az utóbbi 25 év alatt az állami intézmények részben átalakíttattak, részben újakkal egészíttettek ki, hogy közszolgálatok eddig nem ismert nagy mértékben teljesíttetnek és több új irányban foganatosíttattak. Ebből az egészen általánosságban jelzett proczesszüsból természetesen következik az, hogy a ki költségvetésünket most nézi meg és azt össze akarja hasonlítani a 25 év, vagy csak a 10 év előttivel, az egészen más arányokat és más képet fog találni és azt hiszem, hogy igen hálás tere van a kritikának ezen összehasonlításban is, iigy a kiadások fejlődésére és arányaira, mint a bevételek természetére és arányára nézve. Nem lehet tagadni, hogy a kisdedővódáktól az egyetemekig, a fiumei kikötőtől a 10.000 kilométernyi állami vasúthálózatig, a postatakarékpénztáraktól az állategészségügyi intézkedésekig, a csendőrség fejlődésétől az igazságügyi reformokig és általában minden más téren új fejleményekkel, sőt új irányú intézkedésekkel találkozunk; és hogy ha valaki az 1870-iki előirányzatot összehasonlítja az 1895-iki költségelőirányzattal, úgy fogja találni, hogy raig akkor államháztartásunk összes szükségletei 237 millió forintban irányoztattak elő, most előirányozzuk azokat 4677a millióban; tehát az előirányzat csaknem megkétszereződött. Természetes, hogy a kritika kötelessége vizsgálni azokat a tényezőket, legalább a főbb csoportokban, melyek erre befolytak. A legátalánosabban elismert szempont az, hogy vizsgáljuk, mily arányban fejlődött államháztartásunk szükséglete, az államadósságok, a véderő fejlesztése, a közös ügyek és másfelől a belkultura, a közgazdaság, az adminisztráczió, az igazságügy terén; mert ez érdekes adatokat nyújt egész pénzügyi politikánkra nézve, de egyúttal kijelöli a hiányokat ós a reformszükségleteket, melyekkel ezentúl kell majd foglalkoznunk. S itt biztosíthatom a t. házat, hogy, bár nagyon kevés számot fogok előadni, e számok elseje megnyugtató, a mennyiben az úgynevezett meddő kiadások, a mely elnevezéssel — bár szerintem helytenűl — az államadósságokat, a közös ügyek és a honvédségi kiadásokat szokták megjelölni, e tekintetben 1870. óta ekképen fejlődtek: Az összes szükséglet 1870-ben volt 89 millió, ma 188, tehát az emelkedés igen jelentékeny. De az 1870-iki előirányzatban ezen költségeken kivül összes egyéb államháztartási szükségleteinkre maradt 149 millió. 1895-ben marad 278i/2 millió. Tehát míg ezen idő alatt az úgynevezett meddő kiadások — megmaradok e helytelen elnevezés mellett, hogy ne kelljen hosszabb magyarázatokba bocsátkoznom, — 99 millióval szaporodtak, a véderő nagy kifejlődése daczára: a kulturális és más szükségletekre fordított összegek ugyanazon idő alatt 130 millióval emelkedtek. (Helyeslés johh felél.) Tehát a fejlődés e hosszú idő alatt is, mely nagy csapásokkal, nagy erőfeszítésekkel, sőt háborúval is járt, nem volt egészségtelen. (Helyeslés jobbról.) De még kedvezőbb az arány, ha a fejlődést csak az utóbbi tíz évben nézzük. 1886-tól 1895-ig összes szükségletünk 103,712.000 írttal, a meddő kiadások 18,460.000, a többi belkulturai stb. kiadások pedig 85 millióval emelkedtek. (Élénk helyeslés jobbról.) Azt hiszem tehát fejlődésünket egészében sem tarthatjuk betegnek, de különösen az utóbbi 10 év alatt igen egészségesnek mondható. Molnár József: Hát a termelő képesség?
