Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-372

110 372. országos ülés 1894. október 20-án, szombatom. A törvényjavaslat ellen felhozott indokokat nagyban és egészben két csoportba oszthatom ; olyanokra, a melyek szigorúan vallási természetűek, és olyanokra, a melyek, ha szabad így kifejeznem magamat, magyar nemzeti szempontból vehetők elbírálás alá. Külön-külön fogom a felhozott érveket és az azok ellen elmondandó indokokat előadni és röviden csoportosítva mérlegem azok erősségét, bebizonyítani igyekezvén, hogy melyek azok, a melyek tulajdonképen erősebbek, és mely indokok azok, a melyek a jelen törvényjavaslatnál inkább figyelembe veendők. (Halljuk!) Az első, a mivel foglalkozni kívánok, az a vád, a mely talán a leghatalmasabb, s azért első sorban kívánok róla megemlékezni, hogy az izraelita valláshoz tartozók a magyar nemzethez teljesen nem asszimilálódtak, nem asszimilálódtak pedig — mint mondatott — évszázadok után sem, mióta e hazában vannak. Ez az állítás egy nagy és komoly vád, a mely így odadobva, hatásra is számíthat, mert ha egy vallásfelekezethez tartozó faitsorsosök évszázadok óta nem asszimilálódhattak a nemzethez, úgy kevés a remény arra, hogy azok a jövőben még asszimilálódnának. De a dolog nem így áll, mert nem évszázadokkal állunk szemben, hanem csak egy rövid, alig harminczéves időközzel, mert hisz az asszimilálódás lehetőségére csak az 1867. óta lefolyt időközt vehetjük fel; az 1867. előtt lefolyt időket nem tarthatjuk olyanoknak, melyek alkalmasak lettek volna arra, hogy ily igénynyel léphessünk fel az izraelita vallást követőkkel szemben. És ha ezen még nem is harmincz év alatt elért eredményekből jogosult következtetést vonunk le, mire vezet ez bennünket? Arra-e, hogy nem asszimilálódtak, vagy arra-e, hogy e lefolyt rövid idő alatt megtették mindazt, a mit megtehettek, és beleolvadtak a magyar nemzetbe, úgy, a hogy e rövid idő lefolyása ezt megengedte? (Igás! Úgy van! jobbfelol.) Tekintsük, t. ház, és hasonlítsuk össze mai nap az izraelita vallás követőit azokkal, a kik 1867. előtt e hazában laktak, és mit látunk? Azt látjuk-e, hogy azok életmód, nyelv, a haza iránti híí ragaszkodás tekintetében és más különböző oldalról nem közeledtek a magyar nemzethez? Hogy nem igyekeztek-e levetkezni azon sajátos, félszeg életmódbeli szokásaikat, melyeket azelőtt követtek ? Ne tekintsünk mindig azokra az ország némely vidékein elzárkózott izraelita felekezetüekre, hanem azokra, a kik a haza szívében, a magyar nemzettel szorosabb összefüggésben, közelebb laknak. (Úgy van! Helyeslés jobbfelol) Ezeknek példáját vegyük szemügyre, és ne azokét, a kiket a rövid idő folyása még nem engedett hozzánk közeledni. (Helyeslés a jobboldalon.) Sokan felróják hibájukul azt : hiszen nyelvűkben még úgyszólván egyáltalában nem közeledtek a magyar nemzethez. De ez nem áll; nem áll pedig azért, mert a vád, melylyel fellépnek ellenök, nem sajátos nemzeti jellegükből van véve, mert hisz a vád többnyire az, hogy nem a magyar nyelvet, hanem a német nyelvet használják. De hiszen a német nyelv, az nem zsidó nyelv, az csak egy más nemzeten keresztül a magyar hazába beköltözőiteknek nyelve, melyet ott elsajátítottak. És mit bizonyít ez? Azt-e, hogy könnyen levetik azon nemzeti jelleget, melyben éltek? Vagy azt-e, hogy még idők multán is ragaszkodni tudnak ahhoz? Az előbbit bizonyítja, mert hiszen azon rövid idő még nem volt elegendő arra, hogy elfelejtsék a multat és beleéljék magokat a jelenbe. Ha ez áll nagyban és egészben sok irányban, viszont áll az is, — el merem mondani, — hogy hazánkban e részben már rendkívül előnyös változáson mentek keresztül, és a magyar nyelvet úgy igyekeztek gyermekeik körében is terjeszteni, hogy akárhány példát ismerünk arra, hogy a zsidó nagyszülők unokáikkal nem érintkezhetnek azért, mert nem értik azt a magyar nyelvet, melyet unokáik beszélnek. (Igaz! Úgy van!) De menjünk templomaikba, t. ház, mit látunk ott ? Számtalan helyen igyekeznek minden erejökkel és minden tehetsegökkel arra hatni, hogy predikáczióik már a lehetőségig magyar nyelven tartassanak meg, és erre • számtalan példát hozhatnék fel a hazának bármely vidékéről. De nézzünk, t. képviselőház, egy másik nem oly fontos jelenséget, a névmagyarosítást. Mit jelent ez ? Azt talán, hogy nem akarnak a nemzet testébe beleolvadni, a mikor még nevöket is megcserélik csak azért, hogy a külsőség látszatát is levetkőzzék, hogy olyanokúi ne tekintessenek, a kik a magyar nemzettel együtt ne éreznének ? Felhozatott egy másik vád, t. képviselőház, az, hogy iskolákat nem tartanak fenn, iskoláik nincsenek, és mint ilyenek, nem érdemesek arra, hogy teljesen befogadjuk őket, mert hiszen kulturális tekintetben nem felelnek meg azoknak a kötelezettségeknek, a melyek teljesítését tőlük jogosan elvárhatnók. Erre, t. képviselőház, válaszom nagyon egyszerű. Azok, a kik ezen állítással fellépnek, nem vettek maguknak annyi fáradságot, hogy meggyőződést szereztek volna ott, a hol meggyőződhettek volna arról, vájjon állítottak-e fel tényleg iskolákat, vagy nem? Én szereztem magamnak ez iránt meggyőződést, t. képviselőház, és hogy hitelesebb legyen felhozandó adatom, felhivom a t. képviselőház figyelmét a val-