Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-345
16 345. országos ülés 1894. inájns 22-éa, kedden. vagyis csak 5 /i része a róuiai katholikus híveknek nem kénytelen szoms/.éd faluba menni, hogy a maga anyakönyvvezetőjét megtalálja. Hát, Í. ház, az állami anyakönyvvezetésnél sem lesz a helyzet sokk;;l rosszabb; c ak valami csekélységgel lesz rossz: bb. (Derültség hal felől.) Kérem, t. képviselő urak, én nem akarok abba a hibába esni, ho^y esetleg azt mondják nekem a képviselő urak, hogy oly számokkal akarok bizonyítani, melyeket a képviselő urak nem képesek kenetni; tehát állításom igazolására csak általános szempontokat akarok fölemlíteni, melyek azonban — azt hiszem — épen ezért kétségtelenül igazolni fogják, hogy a viszony nem lesz rosszabb (Halljuk! Halljak!) Körülbelül 4900 állami anyakönyvi kerületet tervezünk; éltből kesék zámban 2000 állami anyakönyvi keitílet e^y-egy községből, vagy városból fog állani, s ezen községek és városok összes lakossága Magya: ország lakosságának felét teszi. Ha tehát nem lenne több, mint ezen 2000 állami faiyakönyvi keríílet, akkor a lakosságnak 50°/o-a helyben kapná az állami anyákon vvezetőt. Minthogy azonban ezen 2000-en fölül még 2900 helyen lesz állami anyakönyvvezető, mondhatom, — én kiszámított?in, és az én számításom nem vérmes, — hogy a helyzet nem lesz rosszabb, mint a jelenlegi. De vannak felekezetek, — és azt hiszem, hogy a felekezetek neve vagy minősége nem tesz különbséget: az államnak egyaránt kell gondoskodnia mindenki szükségletéről, — mondom, vannak felekezetek, a melyeknél a viszony hasonlítbatlanűl jobb lesz, nevezetesen ezek azon felekezetek, melyek hívőinek a száma csekély. Azt mondják a t. képviselő urak, hogy a községi törvény megalkotása után vélik elérke zettnek azon időpontoí, midőn az állami anyakönyvek vezetése életbe leez léptethető. Ha, t. képviselő urak, azt méltóztatnak mondani, hogy akkor érkezik el az ideje az állami anyakönyvek behozatalának, ha a községi törvény életbelépte után évek során át idő és alkalom volt arra, hogy ezen községi törvény segélyével arra alkalmas közegek képeztessenek és neveltessenek : ezen ellenvetést, mint logikust és mint következetest, elfogadnám; de, hogy tisztán a községi törvény megalkotása képezzen e tekintetben határvonalat, melyen innen a szükséges értelmi erővel nem rendelkezünk, és a melyen tűi azon szükséges értelmi erő meglesz: ezt én nem vagyok képes elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert miről van szó, t. ház? (Halljuk! Halljuk!) Ezt az eszmét a házassági jogról szóló törvényjavaslat t igyalása alkalmával gr. Apponyi Albert t. képviselő űr fejtette ki legpregnánsabban, a mikor azt mondotta: ő nem kétkedik azon, hogy megvan Magyarországon az intelligenczia azon mennyisége, mely az állami anyakönyvvezetés intézményére megkívántatik, de kételkedik abban, vájjon az egyes vidékeken nincs-e defic/.ir, és vájjon lehetségese a közigazgatási reform megalkotása előtt az egyes vidékek deflezitjét más vidékek feleslegéből fedezni'? Ha, t. ház, ebből indulunk ki, nem látom át, miért ne fedezhetnők egyes vidékek értelmiségének deficzitjét ezen törvény keretében is más vidék intelligencziájának felesle. éből. Egyáltalán, t. ház, honnan van az, l.ogy nem mondhatjuk ma egyszerűen azt, hegy a létező községi elöljárókra, a létező szervekre bízzuk az anyakönyvi feladatot? Onnan, t. ház, hogy a mi községi elöljáróink, nevezetesen a falusi és körjegyzők személyzete nem tartott lépést köz igazgatási feladatának sokaságával és nagyságával. Törvényeink a községi és körjegyzőre nézve oly csekély qualifikáeziót állapítanak meg, és oly kétes homályban hagyják az ő teendőit, feladatát és hatáskörét, hogy ezen törvények hatálya alatt ez az intézmény nem tudott jobban fejlődni. És mivel az országban — kerekszámban beszélve — összesen 4000 ilyen jegyzőség van, vájjon egy törvény megalkotásával egyszerre fogunk-e mindezen a hiányon segíteni? De mikor és mely viszonyok között történt az valaha, hogy akármely állam úgy tett volna, mint a hogy Kovács Albert t. képviselőtársam okoskodik, hogy először teremtsük meg a szervezetet és azután, ha már a szervezet megvan, akkor létesítsük az állami intézményeket, akkor gondoskodjunk az állami feladatokról. Megfordítva áll a dolog: mindenütt a világon előtérbe lépnek az állami feladatok, és ezek végzésére szükséges a kellő szervezetről gondoskodni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Vájjon az, hogy megcsináljak a közigazgatási szervezetet a községben, egyetlen mód e arra, hogy ezen önmagában véve — elismerem — az állampolgárokra nézve rendkívül fontos, de önmagában véve egyszerű feladat megoldására a szükséges szerveket megteremtsük? Hiszen meg tudjuk ezeket teremteni a nélkül is. Hiszen ha valamely új adó, vagy akármilyen más efféle szolgáltatás behozatalánál mindig először és főkép a megfelelő közegek szervezésével foglalkoztunk volna, akkor megakadtunk volna összes állami feladatunkban. (Úgy van! jobb felöl.) Megmondtam már, t. ház, a házassági javaslat tárgyalásakor is, hogy az állami anyakönyvről szóló törvény végrehajtásában tetemes könynyebbség volna, ha a községi szervezetről szóló törvény előbb lépne életbe. De meg kell terem-