Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-355

204 355. országos ülés 1894. június 18-án, hétfőn. biztosítékot nyújtott arra, hogy más államokkal egyenlő elbánás alá fognak esni. Azonban ezen kedvező szerződésnek hasznát nem vehettük ; nem vehettük azért, mert Oroszország hol pénztárainak megtöltése, hol ipara fejlesztésének ezéljából majd pénzügyi, majd ipari magas vámokat emelt, azokat rövid időközökben, de folytonosan emelkedő irányban fejlesztette, s ezáltal a kereskedelem elöl elvonta azon biztos számítási alapot, melylyel összeköttetéseit megkereshette volna. Ennek az lett az eredménye, hogy iparczikkeink az orosz piaczot elérni nem bírták; ez vo't az egyik eredmény, a másik eredmény pedig ebből folyólag az volt, hogy az osztrákmagyar monarchia, speezialiter pedig Magyarország kereskedelmi mérlege Oroszországgal szemben határozottan passzív volt. Változott azonban a helyzet. A tengerentúli gabiiatermelő államok konkurrencziája az orosz gabona-kereskedelmet is erősen érinti, sőt egyes gabona-fogyasztó államok is agrárvámokat emeltek, sőt az egyik odáig ment, hogy oly czélból, hogy kierőszakolja azt, miszerint a maga iparczikkei előtt Oroszország a solompókat megnyissa, gabona-harezi vámoktól sem riadt vissza. Ennek következtében, Oroszország előbb a vele jó lábon álló Francziaországgal, utóbb a vele kevésbbé jó lábon álló Németországgal részleges tarifális szerződést köt, és midőn biztosítja magának ott gabonája részére az állandó piaczot, egyszersmind bebocsátja ezen államok iparczikkeit saját piaczaira. De, t. ház, ba a tényeket és viszonyokat kellőleg mérlegeljük, lehetetlen elzárkóznunk azon meggyőződés elöl, hogy ezen fordulat előidézésében a nemzetközi politikai viszonyok változásának is lényeges szerepe volt. Mert ime, azt látjuk, hogy Oroszország gabonájának a mi részünkről az eddigivel szemben nyújtott bárminemű kedvezmény nélkül rááll arra, hogy Ausztria-Magyarország ipara a többi államok iparczikkei vei az orosz piaezokon haszonnal versenyezhessen, míg ő maga ezzel csak annyit nyer, hogy megakadályozza, hogy vele 9 és 1

/2 éven belül vámháborút folytathassunk. Azt, hogy a gabona-vámoknak a szerződés időtartamára való lekötését szorgalmaztatja és követelte, csak annak tudom tulajdonítni, hogy viszonyainkat kellőleg nem ismerte és hogy gazdaközönségünknek memorandumokban is kifejezett azon óhaját és kívánságát, miszerint kelet felé zárkózzunk el magas gabonavámokkal, oly nyomósnak és döntőnek képzelte, hogy ezen kívánalom előtt úgy a magyar tör vényhozás, valamint a vámterületi közösségünknél fogva az ehhez hozzászólani szintén hivatott osztrák törvényhozás is meghajolni fog. Pedig nézetem szerint erről egyelőre, legalább mindaddig, míg Ausztriával közös vámterületünk van, szó nem lehet. Mert, a mint egyrészről nem képzelem, hogy mi hozzájáruljunk ahhoz, hogy oly portéka, mely Ausztriában termeltetik, és általunk fogyasztatík, prohibitiv vámokkal fogyasztó közönségünk kárára megdrágíttassék, ép oly kevéssé képzelhető, hogy Ausztria belenyugodjék abba, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy agrár érdekeink védelmében a kenyér, melyet tőlünk vennie kell, a gabonavámok felemelése által megdrágíttassék. Ha pedig, t. ház, még a vámterületi közösségből ki is lépnénk, akkor sem hiszem azt, hogy a magyar törvényhozás feladata az volna, hogy első sorban az agrár-vámokat emelje. Mert ha bárki törekszik is a külön vámterület felállítására, ezt csak oly érdekből teheti, hogy ez által módot nyerjünk arra, hogy saját gyenge iparunk erősbíttessék, nem létező iparunk pedig megteremtessék. Ennek pedig akadálya minden agrár-politika. A kenyér mesterséges megdrágítása minden államban elégedetlenséget szokott okozni; és hogy minő szocziális bajok támadnak ennek nyomán, azt az egyébként gabonafogyasztó, de agrárius politikát folytató államok sajnálatos példája eléggé bizonyítja. Különben is, t. ház, meggyőződésem az, hogy az eddigi statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a jelenlegi \

x

ji aranyforintos gabonavám, a mely megfelel 1 frt 80 kr. o. értéknek, teljesen biztosítja hazánkat és a monarchiát a külföldi gabona beözönlésétől. Egészen más az, t. ház, a mi az ú. n. őrlési engedély ezímén kerül vámmentesen a forgalomba. De én ezen, már a román szerződés alkalmával bőven megvitatott, nézetem szerint azonban máig sem tisztázott kérdést a vitába annyival kevésbbé kívánom bevonni, mert — megvallom őszintén — egyénileg úgy az őrlési engedély jelenlegi alkalmazási módszerével, mint azok véleményével, kik az őrlési engedélynek egyáltalán ellenzői, egyet nem érthetek. Ennek folytán ezen őrlési engedélyt sem e helyről meg nem támadhatom, sem, ha megtámadtatnék, kellő módon megvédelmezni képes nem volnék. Ha már most az orosz kereskedelmi egyezmény előnyeit és hátrányait kellőkép mérlegelem, következő eredményre jutok. Először is megkapjuk a legnagyobb kedvezményt fejletlen bár, de mindenesetre fejlődésre képes iparunk számára. Ez egyenrangúan fog versenyezhetni az orosz piaezokon akár a többi külföldi államok, akár pedig Ausztria iparczikkeivel. Az pedig várható, hogy a midőn iparunk oly szűz-