Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-354
354. országos ülés 189*. jnnins 16-än, szombaton. 175 vetkezik, t. ház, a napirend: a közös függő adósság egy részének beváltásáról szóló törvényjavaslatra (írom. 594, 646.) vonatkozó záróbeszédek megtartása. Az előadó úr fog szólani. (Halljuk! Halljuk!) Pulszky Ágost előadó: T. ház! Midőn ezen törvénynek előadására a pénzügyi bizottság részéről történt megbízás folytán az előadói székre léptem, megvallom, azt hittem, hogy e törvényjavaslat aránylag nagyobb ellenzés nélkül lesz a t. ház által elfogadva : mert mindig azt hallottam volt, s arról voltam meggyőződve, hogy vannak kérdések a politikában, a melyek pártkérdést a maguk természete szerint nem képezhetnek, s a melyek bármely részről is csak objektív szempontok szerint bírálhatók meg. Ilyeneknek ismerik el mindenütt a külügyi kérdéseket; ilyeneknek szokták elismerni azon kérdéseket is, a melyek az országnak internaczionális hitele szempontjából merülnek föl. Es hogy pedig a valuta-törvény ilyen természetű, azt, úgy hiszem, senkisem fogja kétségbe vonni. Megvallom, csalatkoztam, mert azt tapasztaltuk, hogy itt igen erőteljes és tüzetes ellenzéssel állunk szemben annak daczára, hogy magában a pénzügyi bizottságban a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával ez alig jeleztetett. Ezen ellenzés egy részére némileg el voltam készülve mert tudtam, hogy habár kevesen vannak is a házban olyanok, a kik elvileg ellenzik az aranyvaluta behozatalát, de azok ezen törvényjavaslat tárgyalását alkalomnak fogják tekinteni, hogy azon nézeteiket, melyeket a valuta-törvény eredeti meghozatala alkalmával érvényesíteni nem bírlak, itt újra kifejtsék. Arra azonban megvallom, nem voltam elkészülve, hogy midőn már előzetesen az elveknek oly nagy küzdelmét láttuk a t. házban, nem az elvek embereinek szavát, hanem a hangúlatok férfiainak inszinuáczióit halljuk e törvényjavaslat tárgyalásakor, (Élénk ellenmondás hal felöl.) Igenis, t. ház, azon felszólalások, a me Iveket a túloldalról hallottunk, mindmegannyian szubjektív színezéssel bírtak, (Ellenmondások bal felől.) nemesak tartalmukra, hanem, azt hiszem, — és a t. képviselő urak fognak e tekintetben a legkevésbbé megczáfolhatni— alakjaikra vonatkozólag is, és csupán két teljesen objektív beszédet, a melyek tisztán objektív érvekből indultak ki, volt alkalmunk e házban az ellenzék részéről ezúttal hallani. Az egyik Molnár Józsiás t. képviselő úr beszéde volt, a másik Herman Ottó t. képviselő úr beszéde. Mindkettő elvi alapon támadta meg az egész operácziót. (Mozgás hal felöl.) Hock János: Tapintatlanság! Elnök: Csendet kérek! Pulszky Ágost előadó: A tapintatból lehet leczkét adni, de a ki e tekintetben leczkék adására vállalkozik, többnyire ezzel bizonyítja, hogy leginkább íeczkére szorul maga is. (Derültség és helyeslés jobb felöl.) Molnár Józsiás képviselő úr beszédével tartozom, habár röviden is, foglalkozni, mert nem ugyan nekem, de elődömnek e széken igen keserű szemrehányosokat tett azon állítólagos kicsinylésért, melyben az ő nézeteit, az ő tagadhatatlan nagy szorgalmát és munkáját részesítette. Azt hiszem, hogy itt Molnár Józsiás képviselő úr talán némi tévedésbe esett, mert elődöm nem akart irányában semminemű kicsinyléssel élni, és azt hiszem, minden tagja e háznak adózni fog. . . (Zaj a baloldalon.) Kérem, inidon egy ellenzéki férfiú érdemeit elismerem, azt hiszem, legkevésbbé az ellenzék másik árnyalata van hivatva arra, hogy e tekintetben nehézményeket emeljen. (Derültség a jobboldalon.) Mindenki e házban tisztelettel fog meghajolni azon szorgalom, következetesség és ügybuzgóság előtt, a melyet a t. képviselő úr, ha egészen izolálva is, e kérdésben kifejtett, és ha mégis minden czáfolatnak, minden feleletnek az ő felszólalására szükségkép úgy kell feltűnnie, mintha némi elemi oktatással vegyülne össze, mintha annak színével bírna, ennek valóban a tételek az okai, a melyeket felállít, nem az ő személyisége és nem is a mi rosszindulatunk. Tuíajdonkép igen nehéz feladat az igen t. képviselő urnak felelni, mert ha valaki a tudományok történetébe belepillant, találkozik úton-útfélen oly tételekkel és tanokkal, a melyek igen következeteseknek, szépeknek látszanak a mathematika, a fizika, az exakt tudományok összes terén, és melyek mégis szemmel láthatólag abszurditások voltak. Volt egy híres angol tanár, De Morgan, á ki vastag könyvet írt e czím alatt: »A budget of paradaxes«, »A paradoxonok összeállítása^ a melyben mindazon képtelenségek, a melyek a kör négy szögi tésével, az örök mozdony kitalálásával és más hasonló kérdésekkel állnak kapcsolatban, tüzetesen és nagy elmeéllel fejtegeti. Nagy elmééi volt ehhez szükséges, mert mindezen theoriáknál, dedukczióknál látszólag egy szakadatlan logikai Összefüggés mutatkozik, csak az a baj, hogy az alaptétel, a melyből az illetők kiindultak, volt hibás, és ezen alaptétel hibássága oly eleminek látszó tétel félreértéséből származott, a melyet kellőleg felderíteni, és melyre nézve megértetni, hogy abban lehet egyáltalában tévedni, tulajdonkép igen nehéz. Ép így vagyunk Molnár Józsiás képviselő úr állításaival. Az egész theoria, a melynek alapján kiindul, az, hogy rendkívül szép, üdvös dolog volna, ha adósságainkat képesek volnánk azon olcsó pénzben kifizetni, mely előállna akkor, ha az ezüst szabad kiveretése törvényileg el volna fogadva; azt állítja, hogy
