Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

358. országos ülés 1894. június 15-én, pénteken. 171 Már most miért van fen tartva a jog, hogy bankjegyek ellenében ezüstöt követelhessünk ? Mert Ugron Gábor t. képviselőtársam helyesen utalt arra, ámbár rossz következtetést vont le belőle, hogy bizony a közönségnek minálunk hosszabb időre van szüksége, mig az érczpénzforgalooihoz hozzászokik. Azok az egyforintosok újra vissza fognak vándorolni a bank pinczéjébe, úgy, hogy az lesz a proczesszus, hogy forgalomba hozunk 40 millió forintot, és azt látjuk pl., hogy csak 20 millió lesz forgalomban, 20 millió pedig visszavonul a bank pinczéjébe. Ha ez állandóan visszavonul, többszörös kísérletezések után is, akkor ez azt mutatja, hogy a forgalomnak nincs rá szüksége; de egyszeri-kétszeri visszaözönlés után mindjárt letenni arról, hogy a forgalmat megfelelő menynyiségű kis érezpénzzel és aprópénzekkel telítsük, ismét könnyelmű dolog volna. Szükségünk van tehát arra, hogy bankjegyek ellen nekünk módunkban legyen azokat az egyforintosokat a melyek visszavándoroltak, újra előhozni és forgalomba bocsátani. Igaz ugyan, hogy ez abszolúte van felállítva, s hogy ennek korlátja nincs; de azt hiszem a bank megnyugodhatik a két állam eljárásában és azon körülményben, hogy itt oly jelentékeny összegek, melyek a bains fedezésére visszahatással lennének, a gyakorlati életben nem fognak forgalomban tarthatók lenni. Még csak Lánczy Leó t. képviselőtársamnak —• bocsánatot, ha nem jól emlékszem beszédének vonatkozó passzusára — kívánom megjegyezni, hogy én nem osztozom azon aggályában, hogy az érczpénzforgalom és az ezüst egyforintosok forgalomba hozatala némi visszahatással lenne a pénzhelyettesítő eszközöknek, jelesen a cheque-rendszernek kifejlődésére. Megfordítva, én ép azon nézetben vagyok, hogy ha az ezüst a publikum kezében kényelmetlen eszköz lesz, e helyett inkább a pénzhelyettesítőket fogja használni. A mi Neumann Ármin képviselő úrnak azon megjegyezését illeti, hogy vájjon az arany tulajdonúi, vagy pedig letétként bocsáttatik a banknak rendelkezésére, hát nekem az a nézetem, hogy ez egy sui generis szerződés, a hol különb • séget kell tenni a 40 millióra nézve, a melynek ellenében ezüstöt kapunk, mert az kiegészítő és esetleg szükséges részét fogja képezni a fedezetnek, mig a 120 millió, melyért banjegyeket kapunk, még ha tulajdonilag menne is át, kétségtelenül oly lekötött tulajdont képezne, mely felett a bank szabadon nem rendelkezhetik. A mi azon kérdést illeti, hogy vájjon nem lesz-e a banknak retenczionális joga, azon nézeten vagyok hogy retenczionális joga nem lehet, mert retenczionális jogot esak valamely törvény biztosíthat, ez esetben pedig azt semmiféle törvény sem biztosítja. Kompenzäezionális joga lehet-e Ausztria irányában, én ezt elbírálni hivatva nem vagyok. De Magyarország irányában kompenzäezionális joga azért nem lehet, mert a 80 milliónyi adósság nem a mi tartozásunkat képezi. Még egy más körülményre is kell utalnom, t. ház, és ez az a szemrehányás, melylyel itt Horánszky Nándor és Beöthy Ákos t. képviselő urak illettek, hogy t. i. a bank tartalékalapjába helyeztetett az a 13 millió 500 ezer forint, mely a reláczió megállapítása folytán állott elő nyereségképen az által, hogy a banknak aranykészlete a reláczió értékében kontiroztatott. Beöthy Ákos t. képviselő úr még annyira megy, hogy azt szupponálja, hogy én vagy nem tudtam, hogy az elő fog állani a reláczió folytán, vagy ha tudtam, súlyos mulasztást követtem el, hogy a 13 millió forintot a tartalékalapra hagytam kontírozni, mert ez reánk nézve elveszett. Ha következetes akart volna lenni a t. képviselő úr, akkor engem neki ezen 13 és fél millióban el kellene marasztaltatnia, és én különben nem is fogok csodálkozni az előzők után, ha ily indítványnyal lép fel. De mégis egy megjegyzéssel tartozom, t. ház, és ez az, hogy igen rossz emlékező tehetségük van a t. képviselő uraknak, a mely nem képesít valakit különlegesen a valutarendezésre, és ilyen nagy hangú kritika kifejtésére, mint a milyennel én ellenem élnek. Ha a t. képviselő urak köteles figyelemmel kisérnék előterjesztéseimet, akkor láthatnák, hogy én 1892. évi május 12 ikén az osztrák-magyar bank alapszabályai 87. czikkének kiegészítése iránt előterjesztett törvényjavaslatom záradékában határozottan ezeket mondottam: »Az osztrákmagyar bank továbbá kötelezettséget vállalt az irányban u, hogy azon többletet, mely aranykészletének mérlegszerű elszámolásában a koronaérték megállapításáról szóló törvény folytán mutatkozni fog, nem fog a jegyfedezetbe beszámíttatni, hanem ettől elválasztva a bank tartalék alapjában fog kezeltetni«. Én tehát ezt még 1892. májusbau jelentettem, a nélkül, hogy két esztendő óta eszébe jutott volna a képviselő uraknak az ellen bármi észrevételt tenni, vagy pedig Beöthy Ákos t. képviselő úrnak engem a 13 millió frtban elmarasztaltatni. (Élénk derültség a jobboldalon.) Különben, t. képviselőház, ettől eltekintve is, teljesen tarthatatlan Horánszky Nándor t. képviselőtársamnak e tekintetben felhozott állítása. Tarthatatlan azért, mert az osztrák-magyar 22*